A vizsgálat során olyan kérdéseket is feltettünk, amelyeket már 1994 nyarán, a Horn-kormány megalakulását követően is megkérdeztünk az emberektől. Ez érdekes összehasonlításokra nyújt módot arról, hogy az emberek mit vártak és mit reméltek 1994 nyarán az akkor hivatalba lépő Horn-kormánytól és mit várnak, illetve remélnek most, a frissen megalakult Orbán-kabinettől.

Négy évvel ezelőtt és most is – ahogyan már 1990-ben is – a választások után sokkal többen mondták azt, hogy a választási küzdelemből végül is győztesen kikerült pártra szavaztak, mint amilyen eredményt a győztes párt valójában elért a választásokon.

1998 júliusában az emberek 73 százaléka azt állította, hogy elment szavazni a választások első fordulójában és az állítólagos részvevők 47 százaléka azt mondta, hogy a Fideszre szavazott. (Ezzel szemben, mint közismert a részvételi arány az idei parlamenti választások első fordulójában valójában csak 56,3 százalékos volt és Fidesz a leadott szavazatoknak 28,4 százalékát kapta).

Nem volt ez másként 1994-ben sem. Akkor a választások után másfél hónappal 78 százalék mondta azt, hogy az első fordulóban elment szavazni, és a szavazók 46 százaléka "emlékezett" úgy, hogy a Szocialista Pártra szavazott. (miközben négy éve az első fordulós részvételi arány 68,9 százalékos volt és az MSZP akkor ténylegesen 33 százalékot kapott.)

Mindkét alkalommal megfigyelhettük tehát azt a tendenciát, hogy az emberek szeretnek a győzteshez tartozni és utólag sokan igyekeznek önmagukat úgy feltüntetni, mint aki segített a győzteseknek győzni.

A "győzteshez csatlakozás tendenciája" figyelhető meg azzal kapcsolatban is, hogy ha most vasárnap rendeznék a választásokat, akkor a kérdésre érdemben válaszolók (a valamilyen pártot választók) körében a Fidesz támogatottsága július közepén 56 százalékos volt. Erre a hipotetikus kérdésre az összes megkérdezett közül 39 százalék választotta a Fideszt.

Közvetlenül a választások után tovább tartott a magyar pártszíntér polarizálódási tendenciája, amely a választások előtti egy évet is tendenciájában jellemezte, azaz az, hogy a magyar párt-szisztéma egyre inkább a kétpártrendszer jeleit kezdi mutatni.

A kisebb pártok – támogatottságukat tekintve – gyakorlatilag eltűntek és jelentősen tovább gyengült az SZDSZ és a Kisgazdapárt is. (A MIÉP és a Munkáspárt vonatkozásában nehéz bármi biztosat is mondani, mivel ezen szélsőséges pártok szavazótáborának egy része "rejtőzködik" a közvélemény-kutatók előtt.)

Azt, hogy a Fidesz kimagaslóan magas támogatottsága a "többséghez igazodás" tendenciájából táplálkozik, alátámasztja az a tény is, hogy arra a kérdésre, hogy "Mit gondol, ha a jövő héten ismét választás lenne, melyik párt kapná a legtöbb szavazatot?" a válaszolóknak 77 százaléka mondta azt, hogy szerinte a Fidesz kerülne ki győztesen egy mostani választásból. Szocialista győzelmet egy mostani választástól a válaszolóknak mindössze 18 százaléka várna. A Kisgazdapárt győzelmére két százalék, az SZDSZ-ére pedig egy százalék számítana.

A magyarok 55 százalékát "inkább bizakodással" tölti el, ha arra gondol, hogy a következő négy évben miként fognak alakulni a dolgok az ország életében.

Négy évvel ezelőtt érdekes dinamikája volt a bizakodás alakulásának. A Szocialisták választási győzelmét követően 50 százalék mondta azt, hogy "inkább bizakodik", ha arra gondol, hogy a következő négy évben miként fognak alakulni a dolgok. Az MSZP-SZDSZ koalíciós tárgyalások ideje alatt ez az arány felszökött 63 százalékra, de az akkori koalíciós megállapodást és a Horn-kormány hivatalba lépését követően a bizalmi tőke-index 41 százalékra esett vissza.

Ha tehát a két kormány hivatalba lépését közvetlenül követő időszak bizalmi tőkéjét hasonlítjuk össze, akkor megállapíthatjuk, hogy az Orbán-kormány nagyobb bizalmi tőkét kapott a társadalom részéről, mint a Horn-kormány négy évvel ezelőtt. Akkor ugyanis pontosan ugyanannyian aggódtak, mint amennyien bizakodtak, most viszont a bizakodók több, mint kétszer annyian vannak, mint az aggódók.

Ez összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy az MSZP akkori magas támogatottsága viszonylag magas elutasítottsággal és ellenszenvvel is együtt járt, míg a Fideszt – négy éve és most is – csak nagyon kevesen utasították el. A Fidesz mostani magas támogatottsága tehát igen alacsony arányú ellenszenvvel párosul. Ugyanis egy mostani választáson "semmiképpen nem szavazna" a MIÉP-re a megkérdezettek 24 százaléka, az MSZP-re 19 százaléka, a Kisgazdapártra 16 százaléka, a Fideszre viszont mindössze csak 2 százaléka.

A lakosság abszolút többsége arra számít, hogy az ország gazdasági helyzete, a lakosság életszínvonala és Magyarország kapcsolatai a nyugati országokkal javulni fognak.

Körülbelül ugyanannyian számítanak arra, hogy családjának anyagi helyzete javulni fog a következő négy évben, mint ahányan azt várják, hogy ez változatlan marad. Csak minden hatodik-hetedik válaszoló gondol arra, hogy családja anyagi helyzete romlani fog.

A várakozások az Orbán-kormánnyal kapcsolatban sokkal optimistábbak, mint voltak négy évvel ezelőtt a Horn-kormány hivatalba lépésekor. (Természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ország gazdasági és külpolitikai helyzete is gyökeresen más, mint volt négy évvel ezelőtt.)

Csak egyetlen olyan szempont van, amelyben a Horn-kormánnyal kapcsolatos négy évvel ezelőtti várakozások optimistábbak voltak, mint a mostani várakozások az Orbán-kabinettel kapcsolatban: a négy évvel ezelőttihez képest, most kevesebben gondolják azt, hogy a következő kormányzati ciklusban javulni fog Magyarország kapcsolata a szomszédos országokkal.

A négy év előtti várakozásokkal összevetve, a szomszédos országokkal való kapcsolat az egyetlen olyan tényező, ahol most többen várják a helyzet romlását, mint ahányan a Horn-kabinet hivatalba lépésekor várták ezt.

Mit gondoltak, illetve gondolnak az emberek, hogyan fog alakulni a következő négy év során...

Az állampolgárok a felkínált hat problémakör közül négy évvel ezelőtt is és most is a bűnözést és az erőszakot, valamint a magas megélhetési költségeket tartották a legsúlyosabb problémáknak. Azonban míg négy éve a megélhetési gondok foglalták el a probléma-rangsor első helyét; most már a bűnözést és az erőszakot tartják a polgárok a legégetőbb megoldandó problémának.

A legnagyobb mértékű változás az elmúlt négy év során abban következett be, hogy ma sokkal súlyosabb problémának tartják az emberek a rossz egészségügyi ellátást, mint négy évvel ezelőtt, a Horn-kormány hivatalba lépésekor.

A problémák kezelésével kapcsolatos várakozások erősen felfokozottak az Orbán-kormánnyal kapcsolatban. A közvélemény várakozásai szinte eufórikusak és felfokozottságuk miatt csak igen nehezen teljesíthetőnek tűnnek.

Míg négy évvel ezelőtt a hivatalába lépő Horn-kormánnyal kapcsolatos várakozások egyetlen esetben sem voltak közepesnél erősebbek egy ötfokú skálán mérve, addig az Orbán-kabinettel szembeni várakozások – egyetlen, az egyenlőtlenségek kezelését illető, kivétellel – valamennyi kérdéskör esetében erősebbek a skála közép-értékét jelentő hármas osztályzatnál.

A társadalom azt várja, hogy az új kormány elsősorban az oktatás helyzetét és a gyermekes családok helyzetét fogja tudni jól kezelni. Azonban valamennyi vizsgált kérdésben jobb teljesítményt várnak az emberek a Fidesz vezette kormánytól, mint vártak négy éve a Horn-kabinettől.

Ezen felfokozott várakozások fényében rendkívül fontos, hogy mit gondolnak a polgárok arról. vajon a Fidesz mennyit tart be választási ígéreteiből. Abban, hogy a Fidesz betartja választási ígéreteit, a polgárok 19 százaléka "nagymértékben bízik", 53 százalékuk pedig "inkább bízik, mint nem bízik".

Azok aránya, akik ebben nem bíznak, vagy "nagymértékben nem bíznak" összességében is csak 28 százalék. Ez az utóbbi két csoport tagjai legnagyobb részt a volt kormánypártok támogatói közül kerülnek ki. Az MSZP potenciális szavazótáborának 65 százaléka, az SZDSZ megmaradt táborának pedig 53 százaléka nem bízik abban, hogy a Fidesz betartja választási ígéreteit. Ezzel szemben a társadalom több, mint háromnegyedét kitevő többiek körében az ebben nem bízók aránya mindössze 17 százaléknyi.

Négy éve a Horn-kormány hivatalba lépésekor csaknem pontosan ugyanekkora bizalmat tapasztaltunk azzal kapcsolatban, hogy az MSZP vajon be fogja-e tartani választási ígéreteit. Akkor az emberek 21 százaléka "nagymértékben bízott" ebben és további 55 százalékuk "inkább bízott, mint nem bízott". Az ígéretek megtartásában kételkedők aránya akkor, négy évvel ezelőtt, 24 százalékos volt.

Az állampolgárok 78 százaléka úgy látja, illetve úgy gondolja, hogy a többiek is bíznak abban, hogy a Fidesz be fogja tartani választási ígéreteit és csak egy 22 százaléknyi kisebbség véli úgy, hogy az emberek ebben nem bíznak.

Azt, hogy a Fidesz visszaállítsa az 1994 előtti állapotokat a polgárok több, mint fele "teljesen kizártnak" tartja. Azok aránya, akik szerint a Fidesz vissza fogja állítani az 1994 előtti állapotokat, mindössze 10 százaléknyi.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy hogyan változott a társadalmi közgondolkodás a két kormányváltás között eltelt négy év során. Most csak két olyan kérdéskört ragadunk ki, amelyekkel kapcsolatban jellegzetes elmozdulásokat tapasztaltunk a Horn-kormány tevékenységének négy éve alatt.

Az egyik ilyen kérdéskör annak megítélése, hogy az egyes embert, vagy az államot terheli-e inkább felelősség abban, hogy ki hogyan tud gondoskodni önmagáról. Az eltelt négy év során valamelyest csökkent annak a vélekedésnek a súlya, hogy az emberek boldogulása inkább az állam felelőssége. Egy tízfokú skálán mérve ennek a vélekedésnek az erőssége 5,63 pontról 5,37 pontra csökkent a Horn-kormány tevékenységének négy éve alatt.

Ennél sokkal nagyobb mértékű változás következett be annak megítélésében, hogy vajon az emberek csak mások kárán tudnak-e vagyont felhalmozni, vagy úgy is gyarapodhatnak egyesek, hogy mindenkinek jut belőle. Azon vélemény erőssége, amely szerint egyesek gyarapodása nem csak mások kárára képzelhető el, az 1994 nyarán mért 5,11 pontról 4,14 pontra – tehát csaknem egy egész ponttal – csökkent a Horn-kormány négy éves működésének idején.

Ma tehát az emberek a négy évvel ezelőttihez képest sokkal inkább gondolják úgy, hogy egyesek gyarapodása csak mások kárára történhet. Igencsak nehéz lenne olyan mércét találni, amely alapján ezt az elmozdulást a társadalmi közgondolkodás egészséges irányú változásának tekinthetnénk. Az okok feltárása további vizsgálatokat igényelne. Mindazonáltal nem tűnik teljesen megalapozatlannak az a feltételezés, hogy a társadalmi tudatban tapasztalt jelentősnek mondható változás összefüggésben lehet a napfényre került hivatali korrupciós esetek és gazdasági bűncselekmények növekedésével az elmúlt négy év során.