|
||
|
Esélyek közvetlenül a Demokrata Párt nemzeti konvenciója után
A Gallup Organization a CNN és a USA Today közös felmérése mely augusztus 18-19-én a Demokrata Párt Los Angeles-i konvenciója után készült azt mutatja hogy a korábbi (augusztus 11-12-én mért) arány mely szerint Bush a valószínű szavazók körében 55 százalékos támogatottságot mondhatott magáénak Gore 39 százalékával szemben a konvenció hatására megváltozott. Most Gore 1 százalékkal megelőzi Busht a valószínű szavazók körében: 47 százalék áll szemben 46 százalékkal. Ezek az adatok a négy jelöltre mért szavazási szándékokra vonatkoznak. A két jelöltre mért szavazási szándékok egyenlő támogatottságot mutatnak: most 49-49 százalék Gore és Bush támogatottsága is azok körében akik azt mondják hogy elmennek szavazni az elnökválasztás napján. A változás nem meglepő: a Gallup közvélemény-kutatások adatai 1964-ig visszamenően azt mutatják hogy a legtöbb elnökjelölt szavazóinak százalékaránya érzékelhetően megugrik közvetlenül pártja nemzeti konvenciója után. A mostani változásban az a meglepő igazán mennyire megnőtt Gore támogatottsága a nők körében. A Reform Párti Buchanannak és a zöld színekben induló Nadernek a még versenyben lévő de esélytelen jelölteknek a szavazáson részvételüket ígérők közt 2 illetve 3 százalék a támogatottsága. A Newsweek 18-án készített és a hét végén közzétett felmérése a regisztrált szavazók körében készült és a következő eredményt mutatta: a négy jelöltre mért preferenciák szerint 48 százalék szavazna most Gore-ra Bush 42 százalékával szemben. A regisztrált szavazók körében a Gallup adatai a következők: 48 százalék támogatja Gore-t 44 százalék pedig Busht. A felmérés
részletes eredményei és a korábbi felmérések összehasonlító adatai
a Gallup Organization honlapján olvashatók:
|
|
Főlap |
The Gallup Organization | Copyright © 2000
- Magyar Gallup Intézet
The Gallup Organization
Módosítva: 2000-11-02 13:16 |