|
A szavazatok floridai újraszámlálása közben áthangolódott az amerikai
közvélemény
November
29-én a Gallup Organization közzétette legfrissebb felmérését az amerikai
elnökválasztással kapcsolatban. Azt vizsgálták
hogyan ítéli meg az
amerikai közvélemény az elnökválasztásnak a szavazatok floridai újraszámlálásával
összefüggő elhúzódását
Bush és Gore helyzetkezelését
továbbá azt
hogy Gore-nak engednie kellene-e
helyeslik-e
hogy Gore perre viszi
a választási eredményeket
és hogy kit tartanak igazi nyertesnek.
A november 26-27-i eredmények azt mutatják
hogy az amerikai közvélemény
erősen áthangolódott az egy héttel korábbi
november 19-i felmérés
óta. A többség most valamennyi kérdésben Bush pártján áll.
Az
elnökválasztás elhúzódása
Egy héttel korábban 51:48 arányban azok voltak kis többségben
akik
még szívesen várnak legalább egy kicsit az elnökválasztás végeredményére
szemben azokkal
akik már addig is túl hosszúnak tartották a végeredmény
nélkül eltelt időt. November 26/27-re az arány megfordult
és jelentős
többségbe (62 százalék szemben a 37 százalékkal) kerültek azok
akik
szerint már túl sok idő telt el. Ez alatt a hét alatt Gore támogatói
között 82-ről 67 százalékra csökkent azok aránya
akik tovább várnának
a választás végeredményére
és most már Gore-nak is csaknem minden
harmadik híve túl hosszúnak tartja az eltelt időt (32 százalék az
egy héttel ezelotti 17-tel szemben).
Hogyan
kezeli Bush a helyzetet
A megkérdezettek
többsége
54 százalék egyetért azzal
ahogy Bush kezeli a helyzetet
az egyet nem értők aránya 41 százalék. Gore támogatói közt az utóbbi
héten 64-ről 71 százalékra nőtt azok aránya
akik nem helyeslik Bush
fellépését. Bush hívei közt egy hete is
most is 12 százalék azok
aránya
akik nem értenek egyet Bush helyzetkezelésével
Gore hívei
közt azonban 31 százalék volt
most 26 százalék azok aránya
akik
egyetértenek Bush helyzetkezelésével.
Hogyan
kezeli Gore a helyzetet
Egy hét alatt 8 százalékos többségbe kerültek azok
akik nem értenek
egyet azzal
ahogy Gore kezeli a helyzetet
a vélemények most 54 százalék
/ 42 százalék arányban oszlanak meg. A Gore magatartását helyeslők
aránya Gore támogatói közt is csökkent. Gore támogatóinak 20 százaléka
nem helyesli
ahogy Gore kezeli a helyzetet. (Bush hívei közt a Busht
bírálók aránya csak 12 százalék.)
Engednie
kellene-e Gore-nak?
Egy héttel ezelőtt ugyanannyian mondták
hogy Gore-nak engednie kellene
mint ahányan nem értettek egyet ezzel: 46-46 százalék. Mostanra 56
százalékos aránnyal többségbe kerültek azok
akik szerint Gore-nak
engednie kellene
és 38 százalékra csökkent azok aránya
akik szerint
nem. Bush támogatói közt 16 százalék van
akik szerint nem kellene
Gore-nak engednie
ám Gore támogatói közt 36 százalék azok aránya
akik szerint engednie kellene. Ez utóbbi szám az egy héttel ezelőttinél
8 százalékkal nagyobb.
Egyetértenek-e
azzal
hogy Gore perre viszi a floridai eredményeket?
Az amerikaiak 57 százaléka nem ért egyet és 40 százaléka ért egyet
azzal
hogy Gore perre viszi a floridai eredményeket. Gore híveinek
több mint egyötöde nem ért egyet ezzel (21 százalék)
de Bush hívei
közt is van 9 százalék
aki egyetért Gore-ral.
Kit
tartanak valódi győztesnek?
A megkérdezettek több mint fele (51 százaléka) Busht tartja az elnökválasztás
igazi nyertesének
közel egyharmaduk (32 százalék) bizonytalan
és
csak 15 százalék mondja
hogy Gore a valódi nyertes.
Gore
támogatói közt a bizonytalanok vannak többségben (51 százalék)
és
csak 35 százalék tartja Gore-t nyertesnek
sőt
Gore hívei közt is
van 15 százalék
akik szerint Bush nyerte meg az elnökválasztást.
Bush hívei közt nincs
aki Gore-t tartaná az elnökválasztás nyertesének
93 százalékuk szerint Bush nyert
és csak 7 százalék bizonytalan.
A felmérés további adatai angolul a Gallup
Organization honlapján olvashatók.
|