A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI

2001. március

nyomtassa ki ezt az oldalt

A Magyar Gallup Intézet 2001. márciusában 1012 felnőtt magyar állampolgárt kérdezett meg egyebek mellett arról is hogy melyik pártra szavaznának ha most rendeznék a parlamenti választásokat. A megkérdezésre 2001. március 14. és 19. között a nemzeti ünnep "hosszú hétvégéjén" került sor. A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok valamint a megkérdezettek lakóhelyének településtípusa szerint pontosan követte a magyar felnőtt lakosság összetételét.

Nőtt a bizonytalanok aránya

Azok aránya akik azt mondták hogy egészen biztosan nem mennének el választani ha most rendeznék a parlamenti választásokat 17% volt. Azok aránya akik azt felelték a kérdésünkre hogy nem tudják kire is szavaznának tavaly év vége óta folyamatosan nő. A 2000. decemberi 21 százalékról 2001. januárjára 25 százalékra februárban 27 százalékra márciusban pedig 28 százalékra emelkedett a pártot választani nem tudók aránya a felnőtt népességen belül.

Tovább csökkent a távolság a Fidesz és az MSZP között

A választókorú lakosság körében 2001. márciusában 24 százalék szavazna az MSZP-re és 22 százalék a Fideszre.

Az előző hónaphoz képest valamelyest ismét szűkült a távolság a két nagy párt között: a februárban regisztrált 4 százalékpontos különbség márciusra 2 százalékpontra csökkent. Ilyen közel egymáshoz a két nagy párt utoljára 1999 júliusában volt. Az egy hónap alatt megfigyelt változás ugyan jóval a mérés statisztikai hibahatárán belül van de a hosszabb távú tendenciák alapján most már egyértelműen az MSZP és a Fidesz közötti rés összezárulásának tendenciájáról beszélhetünk. 1999 őszén az MSZP előnye 13 százalékpont és még 2000 novemberében is 11 százalékpont volt a Fidesz előtt ez a különbség csökkent le mostanra 2 százalékpontra. Hosszabb távon tehát a két párt támogatottsági aránya kétségkívül és egyértelműen közeledett egymáshoz.

Az MSZP támogatottsága 1999. februárja óta a 24-30% közötti sávban mozog. A Szocialista Párt most ismét ennek a sávnak az "aljára" került. A Fidesz támogatottsága ellenben a 2000. novemberi 17%-os mélyponthoz képest az utóbbi időszakban határozottan növekedett. A Fideszre szavazók aránya 1999. augusztusa óta a 17-23% közötti sávban ingadozott. A Fidesz most ennek a sávnak a "tetején" van.

Továbbra sem történt tehát drámai átrendeződés a két nagy párt erőviszonyában de egy lassú eróziós folyamat a szocialistáknál és egy még ennél is bizonytalanabb erősödési tendencia a Fidesznél mintha megfigyelhető lenne.

A február havi adatokhoz képest a kisebb pártoknál viszonylag jelentősebb átrendeződést figyeltünk meg. Az SZDSZ szavazóinak aránya a teljes felnőtt lakosság körében 4 százalékról 2 százalékra csökkent. Ugyanakkor a MIÉP támogatóinak tábora 2 százalékról 3 százalékra gyarapodott. Az MDF támogatottsága továbbra is 2 százalék és a megkérdezetteknek - ahogy februárban is - mindössze egyetlen százaléka mondta azt hogy a Kisgazdapártra szavazna.

A pártot választók azaz valamelyik pártot megnevezők körében az MSZP-t támogatók aránya 2001 márciusában 44 százalék volt. Februárban ez az arány még 46 százaléknak adódott januárjában ellenben az MSZP-re szavazók aránya ebben a körben csak 41% volt.

A pártot választók között a Fidesz-szavazók aránya most 39 százalék volt egy hónappal ezelőtt ez az arány 38 százalék két hónapja 35 százalék még egy hónappal korábban pedig csak 33% volt. A Fidesz esetében tehát egyértelműen javuló tendenciát regisztrálhatunk a 2001-es év eddig eltelt három hónapjában.

Visszaesett az SZDSZ nőtt a MIÉP tábora

A pártot választók körében az SZDSZ támogatottsága az utolsó három hónapban rendre 8-7 százalék körül volt ami mostanra a felére 4 százalékra zuhant vissza. Ezzel az SZDSZ ismét a parlamentbe jutási küszöb alá került.

Ellentétes irányú folyamatot figyelhettünk meg a MIÉP esetében. A MIÉP támogatóinak aránya a pártot választók körében most először haladta meg a parlamentbe jutási küszöböt a jelenlegi kormányzati ciklus ideje alatt. A 2001. februári 2 százalékos arány helyett most 5 százalék MIÉP szavazót regisztráltunk a pártot választók között. Mivel a MIÉP szavazói körében az átlagosnál nagyobb azok aránya akik nem válaszolnak a közvélemény-kutatók kérdéseire ezért okkal feltételezhetjük hogy jelenleg a MIÉP tábora még az általunk mért aránynál is nagyobb valamelyest.

A Kisgazdapártra a valamelyik pártot megnevezők 2 százaléka szavazna az MDF-et preferálók aránya pedig ebben a körben 4 százalék volt 2001 márciusában.

A pártot választó biztos szavazók tehát azok körében akik választottak maguknak pártot és egy másik kérdésre azt mondták hogy biztosan el is mennének szavazni az MSZP támogatottsága 2001 márciusában 45% volt. Egy hónappal ezelőtt februárban pontosan ugyanezt az arányt mértük de 2000. decemberében ez az arány még 49% volt.

A Fideszt támogatók aránya a pártot választó biztos szavazók körében most 39 százalék volt. Egy hónappal ezelőtt is 39 százalékot regisztráltunk de 2000 decemberében ebben a körben a Fidesz támogatottsága még csak 33 százalék volt.

 

A teljes mintában

A pártot választók között

A pártot választó biztos szavazók között

 

N=1012 fő
(a minta hibája:
+/- 3 2%)

N=554 fő
(a minta hibája:
+/- 4 3%)

N=413 fő
(a minta hibája: +/- 4 9%)

MSZP

24

44

45

Fidesz

22

39

39

SZDSZ

2

4

4

FKGP

1

2

2

MDF

2

4

4

MIÉP

3

5

5

Munkáspárt

1

2

1

Egyéb pártok

0

0

0

Nem szavazna

17

   

Nem tudja nem válaszol

28

   

A választási eredményekre vonatkozó várakozások: nő a bizonytalanság

A választópolgárok 36 százaléka nem vállalkozott arra hogy megbecsülje a választások kimenetelét ha azokat 2001. márciusában tartották volna. Egy hónappal korábban még csak 33 százalék két hónappal ezelőtt pedig még csak 28 százalék nem tudott vagy nem akart erre vonatkozóan véleményt nyilvánítani. A választópolgárok mostanában tehát sokkal bizonytalanabbak abban a tekintetben hogy milyenek is a politikai erőviszonyok mint voltak egy-két hónappal ezelőtt.

Az emberek 36 százaléka vélekedett úgy hogy a választásokat most az MSZP nyerné. Egy hónappal ezelőtt még 40 százalék gondolta ezt így. A választások nyerteseként az emberek 24 százaléka várta a Fideszt 2001 márciusban. Februárban még csak 22 százalék volt azok aránya akik szerint a Fidesz győzne ha most választanánk. Az embereknek mindössze csak 3%-a várja azt hogy a választást nem a Fidesz vagy az MSZP fogja nyerni hanem valamely harmadik párt.

A bizonytalanok és pártpreferenciával nem rendelkezők körében 23 százalék vár MSZP győzelmet és 13 százalék véli úgy hogy egy mostani választáson a Fidesz győzne. Ebben a lakossági csoportban két hónappal ezelőtt a megkérdezetteknek 41 százaléka nem vállalkozott arra hogy állást foglaljon a várható győztest illetően egy hónappal ezelőtt az erre nem vállalkozók aránya ebben a körben 54 százalékra mostanra pedig már 58 százalékra nőtt.

Módszertan

A Gallup személyes megkérdezéssel végzett felmérést egy 1012 fős mintán. A Gallup kérdezői minden mintavétel alkalmával más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket kérdeznek meg. A minták összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét.

A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.

Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 2% a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 4 9%.


Kapcsolódó linkek:

A két vezető párt támogatottsága. Történeti adatok
 
A miniszterelnök munkájának megítélése. Történeti adatok

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Copyright © 2001 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2001-06-15 14:24