|
||
|
Gallup a Pallag-sajtótájékoztatóról A Magyar Gallup Intézet felmérést készített arról hogyan fogadta a lakosság Pallag Lászlónak az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság elnökének június 9-i sajtótájékoztatóján elhangzottakat és az azt követő sajtópolémiát. A Gallup gyorsvizsgálata szerint a kérdezettek többsége elhiszi Pallag vádjait de nem ért egyet a tanúvallomás bizonyítékok nélküli nyilvánosságra hozatalával. Budapest 2000. 06. 26. Pallag László
egy tanúvallomásra hivatkozva több közéleti személyiséget nevezett
meg mint az olajügyben érintetteket
majd kijelentette
hogy a mai
parlamenti képviselőknek is 10-20 százaléka érintett kétes ügyekben.
Az esemény olyan nagy vihart kavart
hogy sajtótájékoztató után két
héttel rendkívül nagy azok aránya
akik hallottak arról
hogy Pallag
László azzal vádolt több közéleti személyiséget
hogy érintettek az
olajügyekben: Budapesten a megkérdezettek 91 százaléka
és vidéken
is csak valamivel kevesebben: 88 százalék. A személyeket
érintő vádakat a többség hihetőnek tartja: a fővárosban ez az arány
54 százalék
az ország más területein élők körében pedig még nagyobb
ez szám: 60 százalék tartja hihetőnek a vezető politikusokkal kapcsolatban
elhangzott vádakat. A lakosság
többsége annak ellenére hiszi el ezeket a vádakat
hogy arra a kérdésünkre
melyben arra kértünk választ: Ön szerint helyesen tette-e Pallag
László
hogy a bizonyítékok ismertetése nélkül nyilvánosságra hozta
a zárt ülésen elhangzott tanúvallomásban megvádolt személyek nevét?
a többség vidéken is és Budapesten is nemmel válaszolt. A
nevek bizonyítékok nélkül történt nyilvánosságra hozását a fővárosban
48 százalék helytelenítette és 33 százalék helyeselte; vidéken
ahol
pedig nagyobb arányban tartották hihetőnek a vádakat
még szigorúbban
ítéltek ebben a kérdésben: 60 százalék volt a helytelenítők
és mindössze
24 százalék a helyeslők aránya. Megkérdeztük
azt is
hogy a rendelkezésükre álló információk alapján kinek hisznek
inkább az emberek
azoknak-e
akik szerint a parlamenti képviselők
érintettek
vagy akik szerint nem érintettek. A válaszok azt mutatták
hogy országosan azok vannak többen
akik érintettnek tartják a parlamenti
képviselőket: a fővárosban 41
vidéken 48 százalék
és kevesebben
azok
akik azoknak hisznek inkább
akik szerint a képviselők nem érintettek
ezekben az ügyekben: Budapesten 14
az ország többi részén 11 százalék.
Arról is
véleményt kértünk felmérésünk során
vajon érintettek-e az olajügyekkel
összefüggő bűncselekményekben a rendőrség
a vám- és pénzügyőrség
valamint a bíróságok akkori vezetői. A megkérdezettek legnagyobb arányban
a rendőrség
közel olyan arányban a vám- és pénzügyőrség vezetőit
tartották érintettnek
és ezeknél jóval kevésbé
de még mindig meglehetősen
nagy arányban érintettnek tartották a bíróságok vezetőit is. Budapest
és vidék között a különbség e tekintetben jelentéktelen vagy nincs
is: a rendőrség akkori vezetőit a fővárosban 78 százalék
vidéken
77 százalék tartja érintettnek
a vám- és pénzügyőrségét itt is
ott
is 67 százalék
a bíróságok vezetőit Budapesten valamivel kevesebben
vidéken kissé többen tartják érintettnek: 29
illetve 34 százalék.
Kíváncsiak
voltunk arra is
hogy összességében miként vélekedik a lakosság: segíti-e
Pallag László nagy vihart kavart sajtótájékoztatója az olajszőkítéssel
kapcsolatos bűncselekmények tisztázását. Budapesten is és vidéken
is többen voltak olyanok
akik szerint inkább segíti
mint akik szerint
nem. A fővárosban 29 százalék volt azok aránya
akik úgy ítélték meg
hogy a sajtótájékoztató inkább segíti az olajügyek tisztázását (szemben
a 22 százalékkal
akik szerint inkább gátolja)
vidéken 34 százalék
áll szemben a 19 százalékkal. Azok aránya
akik szerint a sajtótájékoztató
se nem segíti
se nem gátolja az olajügyek tisztázását
Budapesten
35
vidéken 29 százalék. Ez azt jelenti
hogy a fővárosban
noha többen mondják
hogy Pallag László tájékoztatója inkább
segíti a tisztázást
mint inkább gátolja
azoké a legjellemzőbb véleménycsoport
akik szerint ez a sajtótájékoztató
se nem segíti
se nem gátolja” az olajszőkítéssel kapcsolatos
bűncselekmények tisztázását. (A felmérés
Budapesten június 21-22-én
vidéken pedig 23-25-én
telefonos kérdezéssel
készült; Budapesten 316
vidéken 474 fő megkérdezésével.)
|
|
Főlap |
The Gallup Organization | Copyright © 2000
- Magyar Gallup Intézet
The Gallup Organization
Módosítva: 2000-06-26 22:07
|