|
||
|
|
1. A Lakosság Önértékelése 1.1. KÖZÉRZET Az elemzések szerint az országkép megítélésében megfigyelhető legfontosabb különbségek a válaszoló szubjektív közérzetével függnek össze. 2000-ben a válaszolók mindössze 2 százaléka mondja azt hogy közérzete "Nagyon jó" és 32 százaléka mondja azt hogy "Jó". A válaszolók 46 százaléka vagyis csaknem a fele mondja azt hogy a közérzete "Nem is jó nem is rossz". A kérdésre adott válaszok egy része természetesen kulturálisan meghatározott. Hasonló kérdések nemzetközi összehasonlításában gyakran találjuk hogy a magyar válaszadók a saját helyzet megítélésére ritkábban használják a skála legfelső értékét éppen ezért az ilyen jellegű kérdések megítélése leginkább időbeli összehasonlítások segítségével ítélhetők meg. Az általános közérzetre vonatkozó adatok többsége összehasonlítható egy 1993-ban készült felméréssel. Ez alapján azt mondhatjuk hogy az emberek általános közérzete 2000-ben határozottan jobb mint 1993-ban volt. 1993-ban minden negyedik 2000-ben pedig minden harmadik ember érzi alapvetően jól magát. Mindkét időpontban azok aránya akik alapvetően jól érzik magukat a világban korcsoportonként a legfiatalabbaktól az idősebbek felé haladva drasztikusan csökken. Az évtized első felével összehasonlítva ez a generációk közötti különbség jelentősen megnőtt elsősorban amiatt mert az idősebbek közérzete csak minimálisan javult. 1993-hoz képest 2000-re a legnagyobb mértékben a 25-45 évesek között nőtt a jó közérzetuek aránya. 2000-ben is igen nagy különbségek vannak a jó közérzet tekintetében a diplomások és a nyolc osztályt végzettek a fiatalok és az idősek illetve a budapestiek és a falun élok között minden esetben az előbbiek javára. A diplomások 51 százaléka mondja azt hogy jó a közérzete a nyolc osztályt végzetteknek csak 22 százaléka. A legfiatalabbak 58 százaléka a legidősebbnek csak 20 százaléka. A budapestieknek 37 százaléka a falun élőknek 25 százaléka. Vagyis nemcsak az anyagi javak és a tudás oszlik el egyenlőtlenül a társadalomban hanem a szubjektív életminőség a jó közérzet is. Ugyanis éppen az alacsony iskolai végzettséguek a legidősebbek és a falusiaknak jóval rosszabb a közérzete mint a többi demográfiai csoporté. Ez alapján azt is mondhatnánk hogy kevésbé pozitív a képe az országról illetve társadalomról azoknak akik úgy élik meg hogy egy olyan országban olyan társadalomban élnek amely nem tud számukra viszonylag jó életfeltételeket s következésképpen viszonylag jó életminőséget közérzetet biztosítani.
Az adatok azonban erre rácáfolnak. A felmérésbol ugyanis egyértelműen kiderül az hogy a legidősebbeknek a nyolc osztály végzetteknek és a falun élőknek szignifikánsan pozitívabb az országképe mint a legfiatalabbaknak a diplomásoknak és a Budapesten élőknek. Erről az ellentmondásról és lehetséges okairól később még részletesen lesz szó. Az elemzés során az egyéni helyzetértékelésre vonatkozó jellemzőket nem csak a hagyományos demográfiai csoportok mentén néztük hanem olyan dimenziók mentén is amelyek az embereket nem a társadalmi státuszuk hanem az egyéni önértékelés a alapján (győztes - vesztes) az egzisztenciális változások szubjektív megélése alapján (mobilitás mutató) vagy a közvetlen múlt megélése alapján (iránymegítélés) csoportosítja. Ezekkel a háttérváltozókkal a közérzetre elégedettségre és más egyéni állapotra vonatkozólag sokkal homogénebb és így kontrasztosabb csoportokat kaptunk. Eszerint a magukat győzteseknek érzők 55 százalékának jó a közérzete a vesztesek 11 százalékával szemben. Akik az egzisztenciális ranglétrán emelkedtek az utóbbi években azoknak több mint a fele (56 %) jó közérzetű a nagyon lefelé csúszók 18 százalékával szemben. Akik az elmúlt évek változásait inkább pozitívan látják a közérzetük is jobb (48%) mint azoknak akik nagyon negatívan festik le az elmúlt évek változásait (27%).
|
Főmenü |
1.1. Közérzet
