gallup

 

A Köztársasági Etikai Tanács állásfoglalása
a közvagyon védelmének egyes kérdéseiről

1. Az alkotmány 9. paragrafusa (1.) bekezdésének az a tétele hogy a "köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül" mindkét fajta tulajdonnak a saját jogi eszközeivel való védelmét jelenti. A köztulajdon vonatkozásában a köz használatára szánt vagyon valamint a közcélok megvalósítását ellátását célzó vagyon e célra tekintettel és annak érdekében védendő.

Az állam vagyonával való gazdálkodás az állami vagyon működtetése az elfogadott költségvetés szabta keretek között a vagyon vonatkozásában meghatározott hosszú távú állami célok a közcél közérdek javára történik. Ennek betartásáért minden állampolgár is legelső sorban a politikai hatalommal felruházott személyek testületek és a közvagyon vagy annak valamely része kezelésével megbízott köztisztviselők közalkalmazottak felelősek. Az állam vagyonával való gazdálkodás során érvényes a kétezer éves európai norma: a köz érdeke a legfőbb törvény (a salus rei publicae suprema lex elve) ennek tartalmi lényeg szerinti betartása és betartatása a felsorolt személyek testületek felelőssége.

2. A közvagyon kezelésének átláthatósága közérdek a rá vonatkozó adatok közérdekű adatok. Közvagyont ellenszolgáltatás vagy jogalap nélkül magáncélra felhasználni átfordítani a közvagyonnal való gazdálkodásból magánhasznot keletkeztetni a kezelők oldalán súlyos erkölcsi vétség és tisztviselői felelősség. A kezelésben részt nem vevő de annak ilyen módjáról tudomást szerző állampolgárok erkölcsi kötelezettsége észlelésük jelentése. Az ilyen jellegű visszaélések megismerésére minden állampolgárnak joga van.

A közvagyonnak az alkotmány 11. paragrafusa szerinti magánjogi formációban vállalati vagy más szervezeti formában való kezelése e felelősséget nem oldja fel a közvagyonnal való gazdálkodást nem teszi magángazdálkodássá.

3. A rendszerváltással kapcsolatos privatizáció vagy a közösségi tulajdonnak egyik célról a másik szolgálatára egyik kezelőtől a másikhoz való átadása csak az erre irányuló jogalkotói felhatalmazás mellett a vagyonért felelős államhatalmi igazgatási tényezők teljes felelősségével történhet úgy hogy az akció során függetlenül annak közjogi vagy magánjogi külső megjelenésétől a közérdek nem sérül a közvagyon hűséges és gondos kezelése történik.

A rendszerváltás közvetlen időszakában az állam belekényszerült olyan privatizációs megoldásokba amelyek révén elviselhetetlen terhektől szabadult ezért azonban esetenként vagyoni veszteséget vállalt.

Ha a politikai mérlegelés során a hatalom úgy ítélte meg hogy e veszteség elviselhetőbb mint a magánosítás tökéletessé tételére irányuló megoldások terhe lenne annak tudatában hogy a keletkező előnyök nem igazságosak ugyan de a szükséges gyors és hatékony változást segítik elő ez a rendszerváltás különös egyedi helyzetében kivételként elfogadható volt. Egyszeri és kivételes marad azonban e megoldás akkor is ha abban az időpontban tömegesen jelentkezett: amit az egyszeri kényszer akkor indokolt nem szolgálhat hivatkozási alapul a továbbiakban. (Quod contra rationem iuris introductum est non est producendum ad consequentias elv.) Privatizáció esetén a közvagyon kezelője a jó gazda gondosságával köteles eljárni felel azért hogy a vagyon értékarányosan alakuljon át. Közcélváltás esetén felel a gyors gondos és célszerű a köz érdekét és csak azt szem előtt tartó megvalósulásáért. A folyamatban részt vevő vagy az arról értesülő polgárok köre a közvagyonért való általános felelősség szerint osztozik e felelősségben akkor is ha nem tartozik a kezelők közé. A vagyonkezelő tisztviselő felelősség elsődleges de ez nem mentesíti a másik felet valamint a tudomást szerzőket a maguk erkölcsi felelőssége alól. Amint elfogadott alkotmányos tétel hogy magántulajdont csak azonnali feltétlen és teljes ellentételezés fejében lehet közcélra igénybe venni ugyanígy igaz hogy a közvagyon tárgyát ha közcélra szükségtelen és magánosítása egyébként indokolt csak azonnali teljes egyenértékű megváltás fejében lehet magánosítani. Az alkotmány 9. paragrafusának (1.) bekezdéséből ez egyértelműen következik.

4. Az alkotmány 70/E. paragrafusa (1.) bekezdésének első fordulata biztosítja az állampolgárok szociális biztonságát. A szociális biztonság terén az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését az alkotmány 70/A. paragrafusának (3.) bekezdése szerint az állam az Országgyűlés által jóváhagyott szociális program keretében törekszik megvalósítani. E program kialakítása során az államnak kötelessége olyan rendszereket kiépíteni amelyek a közjavakat a valóban rászorultak részére biztosítják.

A szociálisan gyengébb helyzetben lévők megsegítésére költségvetési támogatással tehát az összes állampolgár szolidaritásának felhasználásával nyújtott segélyeket vagy kedvezményes hiteleket luxus célokra vagyoni vagy üzleti előnyöket célzó hitelek igénybe vételére felhasználni erkölcstelen.

E téren fokozott erkölcsi és politikai felelősség terheli az államhatalom hordozóit ha egyéni érdekeiket érvényesítik. Eljárásukat nem menti ha a megállapított közpénz felhasználásával kedvezőbbé tett banki hitelfeltételek az egyéni célra való felhasználást tételesen vagy szűk szövegértelmezéssel nem zárják ki: a kedvezménnyel elérni kívánt politikai cél betartása az irányadó.

5. Köztisztséget közhatalmi helyzetet magánelőny szerzésére használni ilyen helyzetben magánjuttatásokat elfogadni közhatalmi forrásból származó értesülést egyéni gazdasági előny szerzésére akár közvetve is felhasználni mindenkor erkölcstelen politikai felelősséget maga után vonó magatartás.

A hatalmi ágak szétválasztásából a közjog és magánjog területének elkülönülésébol a köz- és magángazdaság egyenrangú de különválasztott és egyenlon védett voltából adódik ez a követelmény. A jogalkotásnak törekednie kell arra hogy a közvagyon kezelésének átláthatóságával megfelelő ellenőrzésével a hasonló előnyök kihasználására módot nyújtó helyzetek lehető kizárásával összeférhetetlenné nyilvánításával az alkotmányos értékek megvalósulását a közéletben biztosítsa a közerkölcsbe ütköző magatartást jogellenessé is nyilvánítsa.

(Az állásfoglalást 2003. december 5-i ülésén fogadta el a Köztársasági Etikai Tanács.
Az állásfoglás szövegét az MTI 2003. december 19.-én tette közzé.)
 

Frissítve: 2004-02-24 11:16
© Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
CélkitűzésImpresszumFelhasználói jogok