A Magyar Gallup Intézet 1998. október negyedik hetében – tehát közvetlenül az Önkormányzati Választások után – vizsgálatot végzett arról, hogy az emberek hogyan értékelik mintegy 100 nap elteltével az Orbán-kabinet eddigi tevékenységét. Eredményeink tehát már azt is tükrözik, hogy az Önkormányzati Választásokat megelőző – bizonyos mértékig felfokozott – kampányhangulat és maguk a választási eredmények, illetve azok értelmezése hogyan befolyásolta a közvélemény alakulását.

A vizsgálat során néhány olyan kérdést is feltettünk, amelyeket már 1994 során a Horn-kormánnyal kapcsolatban is megkérdeztünk az emberektől. Ez érdekes összehasonlításokra nyújt módot arról, hogy az emberek hogyan értékelték akkor, négy évvel ezelőtt a Horn-kormányt az akkori kabinet megalakulását követő 100 nap elteltével és hogyan vélekednek a mostani koalíció kabinetjéről 100 nap után.

A pártpreferenciákat nézve, az Orbán-kabinet kormányzásának első 100 napja és az Önkormányzati Választások után is fölényesen vezeti a Fidesz a pártok támogatottsági erősorrendjét. Az Önkormányzati Választásokat követő héten ugyanis a magyar felnőtt lakosság 36 százaléka mondta azt, hogy a Fideszre és 23 százaléka azt, hogy a Szocialistákra adná a voksát.

A valamilyen pártot választó válaszadókon belül a legnagyobb kormányzó párt támogatottsága 50 százalék, az MSZP-jé pedig 32 százalék. A Kisgazdapárt és az SZDSZ a valamilyen pártot választók között 5 százalékos támogatottságot élvez. Figyelmet érdemlő tény, hogy Demszky Gábor budapesti győzelme nem sokat javított a Szabad Demokraták országos támogatottsági helyzetén.

A legújabb kori magyar demokrácia rövid nyolcéves történetében korábban csak egyszer volt arra példa, hogy egy párt támogatottsága a pártválasztók körében elérte vagy meghaladta volna az ötven százalékos abszolút többséget -- ez az eset a Fidesz emlékezetes 1992-es szárnyalása idején következett be. Úgy látszik ez a Fidesz "privilégiuma"; az MSZP „fénykorában” (az 1994-es választások megnyerésének idején) sem élvezett ekkora mértékű támogatottságot. Ráadásul most – a korábban megszokott 35-45 százalékkal szemben – az embereknek csak 28 százaléka nem választott magának pártot. A Fidesz támogatottsága tehát nem csak arányaiban (a többi párthoz képest) magas, de abszolút számokban kifejezve is igen erőteljesnek mondható.

Nem kockáztat sokat az elemző, ha azt mondja: a politikai matematika józan megfontolásai alapján innen már csak lefelé vezethet út. A Fidesz ugyanis mostanra táborába olvasztotta nem csak politikai szövetségesei korábbi szavazóinak nagyobbik részét, de az SZDSZ egykori szavazótáborának nagy többségét is. Minden jel arra mutat, hogy a Fidesz számára nincs további tér, amelybe behatolva támogatottsága tovább nőhetne. Erre azonban nincs is szüksége, hiszen a párt mostanra integrálta a nem-szocialista politikai színképnek csaknem az egészét – beleértve a korábbi SZDSZ tábor jelentős részét is.

Adataink arra is utalnak, hogy az Önkormányzati Választások nem fordították meg azt a hosszú távú tendenciát, amelyet úgy írhatunk le, mint a magyar pártszíntér kétpólusúvá válásának folyamatát. Továbbra is igaznak tűnik az a megállapítás, hogy a magyar párt-szisztéma egyre inkább a kétpárt-rendszer ismertetőjegyeit kezdi felmutatni.

A történelmi párhuzamokat megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy száz nappal a kormányalakítást követően négy évvel ezelőtt is fölényesen (he nem is ekkora fölénnyel) vezetett az akkori választásokon győztes legnagyobb kormányzó párt, az MSZP. Csak 1990-ben történt meg az, hogy a választásokon győztes párt (az akkori MDF) száz nappal a végrehajtó hatalom átvételét követően már nem volt a legtámogatottabb politikai erő. A Fidesz ilyen mértékű támogatottsága természetesen elképzelhetetlen lenne, ha az emberek rossz véleménnyel lennének a Fidesz vezette kormányról és annak 100 napos tevékenységéről.

Arra a kérdésre, hogy az országban inkább jó irányba, vagy inkább rossz irányba mennek-e a dolgok, az emberek kereken egynegyede (25 százalék) nem akart vagy nem tudott válaszolni. A válaszolók 55 százaléka szerint a dolgok inkább jó irányba mennek és 45 százalék véli úgy, hogy inkább rossz irányba mennek a dolgok az országban.

Négy éve a Horn-kormány 100 napja után a kérdésre válaszolóknak csak 32 százaléka vélte úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok, ellenben 68 százalék akkor úgy vélekedett, hogy a dolgok rossz irányba mennek. A számok összevetésénél természetesen figyelembe kell vennünk, hogy az ország gazdasági helyzete és kilátásai jelenleg gyökeresen különböznek a négy évvel ezelőttitől.

A magyarok 59 százalékát "inkább bizakodással" tölti el, ha arra gondol, hogy a következő négy évben miként fognak alakulni a dolgok az ország életében. Idén júliusban – hat héttel a parlamenti választások második fordulója után – még csak az emberek 55 százaléka mondta azt, hogy "inkább bizakodással" tekint a következő négy év elé. A bizakodás tehát nem csökkent, hanem inkább valamelyest nőtt a kormány első 100 napos tevékenységének időszaka alatt.

Négy évvel ezelőtt a bizalmi tőke-index az akkori kormány első 100 napja után 41 százalékon állt. Ha tehát a két kormány hivatalba lépését közvetlenül követő 100 napos időszak bizalmi tőkéjét hasonlítjuk össze, akkor megállapíthatjuk, hogy az Orbán-kormány ebből a szempontból lényegesen „jobban kezdett”, mint a Horn-kormány négy évvel ezelőtt.

A kérdésre válaszolók 75 százaléka úgy gondolja, hogy az Orbán Viktor vezette kormány inkább jó irányba vezeti az országot, és csak 25 százalék gondolja ennek az ellenkezőjét. Azt, hogy a Horn Gyula vezette kormány az elmúlt négy évben jó irányba vezette az országot a válaszolók 58 százaléka gondolja.

Megkértük az embereket arra is, hogy vessék össze a jelenlegi Orbán Viktor vezette kormányt az előző, Horn Gyula vezette kormánnyal és mondják meg, hogy szerintük mindent egybe vetve „melyik a jobb?”. Erre az egybevetésre a felnőttek 18 százaléka nem vállalkozott. Azok közül akik válaszoltak a kérdésre, 44 százalék azt mondta, hogy összességében inkább az Orbán-kabinet a jobb. Ezzel ellentétesen vélekedett és a Horn-kormányt tartotta jobbnak 28 százalék, ugyancsak 28 százalék szerint pedig nincs lényegi különbség a két kormány teljesítménye között.

Természetesen a két kormányra vonatkozó vélemény egybevetésénél számba kell vennünk, hogy az egyik vélemény mögött négyévnyi, a másik mögött viszont mindössze csak 100 napnyi tapasztalat van.

Természetesnek tekinthető, hogy a Fidesz, az MDF és a Kisgazdapárt szimpatizánsok sokkal nagyobb arányban tekintik az Orbán kormányt jobbnak, az MSZP és az SZDSZ szavazói pedig az előző Horn-kormányt. Az igazán izgalmas kérdés az, hogy hogyan vélekednek az egyértelmű pártszimpátiával nem jellemezhető, „semleges” emberek erről a kérdésről. Nos, az ő körükben 35 százalék az Orbán-kabinetet tekinti jobbnak és csak 23 százalék a Horn-kormányt. (A többiek vagy nem nyilvánítottak véleményt, vagy „egyformának” minősítették a két kormányt.

Abban, hogy a Fidesz megtartja választási ígéreteit az emberek 19 százaléka „nagyon bízik” és további 49 százaléka „inkább bízik”. Ebben „egyáltalán nem bízik” 10 százalék és „inkább nem bízik” 22 százalék. Ez utóbbi két csoport nagy többsége az MSZP és az SZDSZ szavazói közül kerül ki.

Az érzékelt vélemény-klíma nem tér el jelentősen attól, ami az emberek saját véleménye. Ugyanis a megkérdezettek kétharmada szerint az emberek általában bíznak abban, hogy a Fidesz megtartja választási ígéreteit, egyharmaduk viszont úgy vélekedik, hogy az emberek nem bíznak ebben. Ez az egyharmad csaknem teljesen azonos azzal az egyharmaddal, amelyik maga személy szerint nem bízik az ígéretek megtartásában.

Az sem nagy csoda, hogy az MSZP szavazóinak 66 százaléka, az SZDSZ szavazóinak pedig 58 százaléka nem bízik a Fidesz ígéreteinek betartásában. A kinyilvánított pártpreferenciával nem rendelkező „függetlenek” körében 63 százalék bízik az ígéretek betartásában, 37 százalék viszont nem bízik ebben.

A kormánynak a 100 nap során megtett konkrét intézkedései közül a megkérdezetteknek felsoroltunk tizenhármat, arra kérve őket, hogy mindegyikről mondják meg egyenként, hogy mennyire helyeslik azokat, illetve nem értenek egyet azokkal.

Azzal, hogy új lakás vagy ház építése esetén az ÁFA egy részét vissza lehessen igényelni, továbbá azzal, hogy a gyermekes családok adókedvezmé–nyét kiterjesztik lényegében mindenki (a válaszolók 95 százaléka) egyet értett. A társadalombiztosítási járulékok csökkentésével, illetve a Postabank vezetőinek leváltásával is egyet ért a magyarok döntő többsége (85-86 százaléka).

A társadalom mintegy háromnegyede egyet értett a családi pótléknak a jövedelemtől független juttatásával, a búza államilag garantált áron történő felvásárlásával, a Társadalombiztosítási Önkormányzatok megszüntetésével, valamint a magyar légtér használatának a NATO számára történő engedélyezésével is.

Az emberek mintegy kétharmada értett egyet a „a nyugdíjak differenciált és kisebb mértékű emelésével az egységesen 20 százalékos emelés helyett”. Ugyanilyen arányban értettek egyet az emberek „az előző kormány által kinevezett egyes vezetők leváltásával”, továbbá a nagymarosi vizierőmű építésének leállításával.

A polgárok többsége ezzel szemben kifejezetten nem értett egyet Simicska Lajosnak az Adóhivatal élére való kinevezésével, valamint a Nemzeti Színház építkezésének felfüggesztésével.

A választópolgárok szerint az Orbán-kormány az eltelt 100 napban a legjobban az oktatásügyet, a gyermekes családok helyzetét és a környezetvédelem kérdéskörét kezelte. Többé-kevésbé sikeres volt még az emberek szerint a közbiztonsággal, valamint a kábítószerekkel összefüggő kérdésekben, továbbá az egészségügy területén.

Relatíve sikertelennek ítélte meg a lakosság a kabinetet az emberek közötti egyenlőtlenségek kezelésében, az áremelkedésekkel kapcsolatos lépésekben és a lakáskérdés megoldásában.

Látnunk kell azonban hogy ténylegesen 100 nap alatt sem a lakosság által „nagyon jónak” minősített, sem a kevésbé sikeresnek tartott területeken nem lehetett átütő változásokat véghezvinni. Amiről az emberek 100 nap után véleményt mondanak az természetesen még nem igazán a tényleges kormányzati teljesítmény, hanem sokkal inkább a keletkezett látszat megítélése.

Az elmúlt időszakban a kormány egyik leginkább vitákat kiváltó döntése az volt, hogy a nyugdíjakat nem a – még az előző Parlament által elfogadott – törvényben megszabott egységesen 20 százalékkal, hanem ennél lényegesen kisebb mértékben és differenciáltan fogják emelni.

Ezzel a döntéssel a véleményt nyilvánító emberek kétharmada (65 százaléka) egyet értett (ezen belül 36 százalék „nagyon egyet értett”). Ami viszont sokakat meglephet az az, hogy a legfontosabb törésvonal nem a nyugdíjasok és a nem nyugdíjasok között húzódik az erről a kérdésről vallott vélemények tekintetben. Ugyanis a nyugdíjas korúaknak is 58 százaléka egyet ért a kormány döntésével (ezen belül 32 százalék „nagyon egyet ért vele”). Az igazi választóvonal nem a nyugdíjasok és a nem nyugdíjasok között, hanem a nyugdíjas társadalmon belül van, mégpedig a háztartás jövedelme szerint.

A kisnyugdíjasok 66 százaléka egyet ért a kormány döntésével. Ők a nyugdíjas társadalom több, mint felét alkotják. Ugyanakkor a nyugdíjasok jövedelmi szempontból legfelső 20 százalékát alkotó csoporton belül a kormány döntésével csak 35 százalék értett egyet.

Megkérdeztük az embereket arról is, hogy inkább a differenciált vagy inkább a differenciálatlan nyugdíjemelést támogatják-e. A magyar felnőttek 71 százaléka inkább azzal értett egyet, hogy a kisebb nyugdíjakat nagyobb, a nagyobb nyugdíjakat pedig kisebb mértékben kell emelni. Az aktív korúak körében ezt támogatta a magyarok 74 százaléka, de még a nyugdíjas korúaknak is 67 százaléka ezzel az elvvel azonosult.

Azzal, hogy a nyugdíjakat az átlagbérek növekedésénél nagyobb mértékben kell emelni a lakosságnak csak 29 százaléka értett egyet. Az ezzel egyet értők aránya még a nyugdíjas korúak körében is csak 38 százalék volt.