|

Tartós lendület: a Fidesz adja majd Budapest főpolgármesterét és várhatóan
stabil többséget szerez a fővárosi közgyűlésben is
Budapest 2010. 09. 23.
A Gallup szeptember 14. és 22. között személyes és mobil- illetve vezetékes
telefonos megkérdezéssel végzett budapesti vizsgálata nem hagy kétséget afelől,
hogy Tarlós István meggyőző fölénnyel szerzi majd meg a főpolgármesteri posztot,
és várhatóan stabil Fideszes közgyűlési többség támogatásával veheti át a
főváros vezetését. Tarlós a mai állás szerint akár a leadott voksok kétharmadát
is megszerezheti. Az október 3-án esedékes fővárosi önkormányzati választáson a
Gallup a négy évvel korábbival megegyező, esetleg azt valamelyest meghaladó
55-60% körüli részvételt lát a legvalószínűbbnek.
Bővebben
Négypárti parlament lehetséges
Budapest 2010. 04. 08.
A Gallup választási becslése szerint a Fidesz a listás szavazatok 59%-ára számíthat, az Jobbik 17%-ot kaphat, míg az MSZP-re 16% szavazhat majd. Az MDF valószínűleg nem jut be az új Országgyűlésbe, az LMP ezzel szemben átlépheti az 5%-os küszöböt.
Bővebben
A Fidesz példátlan arányú győzelme mellett az MSZP és a Jobbik fej-fej mellett küzdhet a második helyért. Az LMP bejuthat a Parlamentbe.
Budapest 2010. 03. 26.
Bővebben
Zimbabwe, Burundi és Magyarország
Budapest 2009. 06. 05.
A Magyar Gallup Intézet által készített Flash Eurobarometer felmérések módot adnak arra, hogy összehasonlító formában lehessen mérni az európai társadalmak hangulati állapotát. Az elemzések készítése során mind gyakrabban szembesülünk a magyar társadalom válságát jelző eredményekkel. A legmegdöbbentőbb eredményt azonban a Gallup WorldPoll eredményeinek feldolgozása közben találtuk. A magyar társadalom nemcsak európai, hanem globális összehasonlításban is extrém helyzetben van.
Bővebben
Válságos hangulat
Budapest 2009. 05. 19.
A világon végigsöprő pénzügyi és az azt követő gazdasági válság Magyarországon is komolyan érezteti a hatását: az ország gazdasági helyzetét illető optimizmus minden korábbi méréshez viszonyítottan is példátlan mélypontra zuhant. A többség úgy érzi, hogy a válság még nem érte el a mélypontját és különösen Magyarországon nem. Az EU egészét tekintve 31% szerint ott már túl lehetnek a nehezén, ám 55% szerint ott is lesz még lejjebb míg Magyarországon a válság kifutását illetően csak 15% optimista míg tízből nyolcan arra számítanak, hogy tovább romolhat a helyzet (78%). A rövid távú lakossági optimizmus összeomlásának a hátterében a kormány tervezett válságkezelő csomagjának tulajdonított hatások állhatnak. Összességében a magyarok 32%-a szerint a csomagot alkotó intézkedések alapvetően rendítik majd meg a családjuk anyagi helyzetét, 43% pedig arra számít, hogy bár meg fognak tudni élni a jövedelmükből, a csomag jelentősen tovább rontja majd a pozíciójukat.
Bővebben
EP választás: elsöprő Fidesz győzelem belpolitikai üzenettel
Budapest 2009. 05. 15.
Az Európai Parlamenti választáson a Fidesz-KDNP listája elsöprő győzelmet arathat; a május eleji adatok alapján a szavazatok 66%-ára számíthat a biztos szavazó pártválasztók között, és 68%-ra a részvételüket abszolút biztosra ígérők között. Az MSZP messze lemaradva a szavazatok 21-22%-át szerezheti meg. A kisebb pártok közül egyedül a Jobbiknak van jó esélye arra, hogy elérje az EP választásokon is alkalmazott 5%-os küszöböt és így EP mandátumhoz jusson. A jelen mérés szerint a biztos szavazó pártválasztók 4%-a voksolna rájuk. Azok körében azonban, akik abszolút biztosra ígérik a részvételüket, a Jobbik a kampány elején már átlépi az 5%-os küszöböt. A jelenleg leginkább valószínűsíthető részvétel minimum 36%-os, ami csak kis mértékben marad el a 2004-es részvételtől, és az intenzívebbé váló kampányok hatására végül elérheti vagy meg is haladhatja azt.
Bővebben
Romák diszkriminációs és áldozattá válási tapasztalatai Magyarországon
Budapest 2009. 04. 22.
Az EU területén élő nagyobb roma közösségek közül a roma származású magyarok számoltak be második legmagasabb arányban arról, hogy őket, személy szerint, hátrányos megkülönböztetés érte az elmúlt 12 hónap során: összesen 62% érezte úgy, hogy a vizsgált területek bármelyikén kifejezett a származása miatt bántak vele rosszabbul. Magyarországon a munkakeresés területén tapasztaltak a legnagyobb arányban diszkriminációt a kérdezettek: az interjút megelőző egy évben munkát keresők közel fele (47%) érezte úgy hogy az álláslehetőségek betöltésekor roma mivolta miatt hátrányos megkülönböztetés érte. A vizsgálat eredményei alapján a magyar romák az összes vizsgált kisebbségi illetve bevándorló csoport közül a harmadik legrosszabb eredményt elérve az Európai Unió egyik leginkább hátrányosan megkülönböztetett kisebbségét alkotják.
Bővebben
A nyári politikai közhangulat jellemzői
Budapest 2008. 07. 11.
A Fidesz támogatottsága az elmúlt két hónap során nem változott , míg az MSZP támogatottsága ismét elérte a tizenöt százalékot.
Továbbra is azok vannak döntő többségben, akik szerint az ország érdeke a jelenlegi helyzetben az új választások megtartása lenne. Gyurcsányban minden hetedik felnőtt magyar bízik, Orbánban minden harmadik. Minden korosztályon belül többen vannak azok, akik bíznak Orbánban mint Gyurcsányban.
Az SZDSZ kormányból való kilépésének értelmezésével kapcsolatban növekedett azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy csak egy politikai színjáték történt.
A teljes népesség kétötöde gondolja úgy, hogy egy FIDESZ vezette kormány jobb kormányzati teljesítményt nyújtana a jelenlegi kormánynál és egyötöde, hogy gyengébbet.
Bővebben
Megrendezett politikai színjáték vagy valódi politikai szakítás?
Budapest 2008. 05. 09.
A lakosság többsége szerint az ország érdeke azt kívánná, hogy a koaliciós partner kiválása után, új választásokat írjanak ki. A kormánykoalíció felbomlásának értelmezése két táborra osztja a lakosságot. Tíz felnőttből négyen gondolják úgy, hogy az SZDSZ lépése valójában egy megrendezett politikai színjáték része, és szó sincs igazi szakításról, míg ugyanennyien vannak azon az állásponton, hogy valójában is szakított a két párt és más utakon járnak ezentúl.
A közeljövővel kapcsolatban a legtöbben azt várják, hogy még a következő választások előtt újra meg fog állapodni a két volt kormánypárt és újra koalíciót fog kötni egymással.
Egy kisebbségi szocialista kormányról csak a megkérdezettek kevesebb mint harmada tartja valószínűnek, hogy megfelelően fogja tudni ellátni a kormányzás feladatait.
Bővebben
Kaposvár közvéleménye
Budapest
2008. 04. 01.
A Gallup 2008. februárjában közvélemény-kutatást végzett a kaposvári felnőttek körében a város nyújtotta életlehetőségekkel és a város működésével kapcsolatban. A kaposváriak sok tekintetben elégedettek a lokális környezetükkel. A lakosság szerint előrelépés történt a szociális ellátás és az oktatás területén
viszont továbbra is komoly probléma a munkaélküliség és a munkalehetőségek hiánya. A város polgármesterének a népszerűsége változatlanul magas.
Bővebben
Következmények nélküli népszavazásra számít az ország -
Az igenek várható győzelme nyomán a többség szerint Gyurcsánynak menni kellene
de maradni fog.
Budapest
2008. 02. 29.
A jelenlegi adatok alapján a referendum minden valószínűség szerint érvényes lesz
és mindhárom kérdésben az igenek döntő győzelmét hozza majd. Míg a lakosság fele ebben az esetben a kormányfő lemondását várná el
csak a lakosság ötöde számol alapvető belpolitikai változásokkal a népszavazást követően.
Az igenek győzelme esetén a magyar lakosság 39%-a szerint új választásokat kellene kiírni
11% szerint a jelenlegi kormánypártoknak új miniszterelnököt kellene jelölniük
19% szerint maradni kellene a kormányfőnek
de alapvetően változtatnia kellene a politikáján és végül 11% szerint ilyen változtatásokra sincs szükség. Minden ötödik (20%) magyar lakos nem tud
vagy nem akar ebben a kérdésben állást foglalni.
A népszavazás előtt csúcson a FIDESZ támogatottsága és az Orbán iránti bizalom.
Bővebben
A rendszerváltás utáni időszak legmélyebb kormányzati válsága
Budapest
2007. 12. 13.
A FIDESZ tábora jelenleg háromszorosa a szocialistákénak. Az ellenzéki pártnak még nem volt ennél nagyobb
a nagyobbik kormánypártnak pedig ennél kisebb támogatottsága.
A miniszterelnökről csak a megkérdezettek 19 százaléka gondolja
hogy inkább jól mint rosszul végzi a feladatát ilyen rossz véleménnyel még egy miniszterelnökről sem voltak 1998 óta. Gyurcsány Ferencben a lakosság 13 százaléka bízik.
A lakosság 60 százaléka mondja biztosra a részvételét a népszavazáson és mindhárom feltett kérdésre több mint kétharmados arányban szavaznának támogatólag.
A kórházi napidíj bevezetése ellen a szocialisták megmaradt támogatóinak 58%-a
a vizitdíj és tandíj bevezetése ellen pedig 47-47%-a szavazna.
Bővebben
A miniszterelnöki teljesítmény megítélése újabb mélyponton
Budapest
2007. 09. 21.
A miniszterelnökről szeptember elején száz ember közül csak húsz látja úgy
hogy inkabb jól mint rosszul végzi teljesítményét. Egy évvel őszödi beszédének napvilágra kerülése után
minden korábbi mérésünknél többen
a lakossag 68 százaléka véli úgy hogy inkább rossz a miniszterelnök munkája. A miniszterelnök munkáját inkább jónak látók leginkább a szocialista párt szimpatizánsai között vannak.
Az őszi politikai szezon kezdetén a teljes népesség 16 százaléka szimpatizál a szocialista párttal.
Bővebben
Budapest
te csodás?
Budapest
2007. 07. 27.
Budapest hátul
Miskolc viszont a középmezőnyben az európai városok különböző jellemzőit összehasonlító Eurobarometer vizsgálat szerint.
Bővebben
A második Gyurcsány kormány egy év után
Budapest
2007. 07. 09.
A választások előtti átmeneti népszerűség-emelkedést követően az újraalakult Gyurcsány kormány megítélése hamarosan olyan mélységekbe süllyedt
amire egy évtizede nem volt példa a magyar politikatörténetben. A döntő többség szerint a kabinet rossz irányba vezeti az országot és rosszul kezeli a gazdaság kérdéseit. Ha a mai véleményeket kérdezzük
akkor a magyarok a második Gyurcsány kormányt látják a rendszerváltás utáni időszak legrosszabb kormányának
ugyanakkor az Antall kormány hasonló periódusában a mainál is kevesebben gondolták
hogy jó irányba halad az ország
és a maihoz hasonló mértékű pesszimizmus volt tapasztalható a Horn kabinet első éve után is.
Bővebben
A nagy többség a kormányváltásban látná a kiutat
Budapest
2007. 06. 28.
Mindössze a választópolgárok negyede favorizálja a jelenlegi kormányzat megtartását abban reménykedve
hogy "maradjon minden úgy
ahogy most van
majd megnyugszanak a kedélyek". A magyarok kétharmada Gyurcsány távozásában és egy új kormány létrejöttében látná a kiutat - új választások kiírásával (30%) vagy anélkül (34%).
A pártok szavazótáborai stabilak
a vezető ellenzéki és kormánypárt kétszeres támogatottságbeli különbségével kezdődik. a nyári politikai szünet is A június közepén végzett vizsgálat eredményei szerint a magyarok közel fele rendelkezik határozott pártpreferenciával és számít biztos szavazónak (48%). A Fidesz elkötelezett
választásra kész törzstámogatói tábora továbbra is nagyjából kétszerese az MSZP táborának. A miniszterelnök támogatottsága továbbra is rendkívül alacsony mértékű
és bár az utóbbi hónapokban némileg emelkedik a munkájával elégedettek aránya
még mindig több mint kétszer annyian gondolják
hogy nem végzi jól a feladatát. Az ország gazdasági helyzetének a megítélésére továbbra is meglehetősen borúlátó (33% ítéli nagyon rossznak és 48% meglehetősen rossznak)
családjuk helyzetének javulásában a következő egy évben is csupán 14% reménykedik 2007 júniusában.
Bővebben
Változatlanul remények nélkül
Budapest
2007. 04. 26.
A Fidesz elkötelezett
választásra kész törzstámogatói tábora kétszerese az MSZP táborának. Az MSZP támogatottsága december óta lényegében mélyponton van. A vezető kormánypárt a választópolgárok az előző havi 18 százalékkal szemben mindössze 16 százalékára számíthatna - ennél alacsonyabb támogatási arányt csak februárban mértünk. Ezzel párhuzamosan a miniszterelnök támogatottsága továbbra is rendkívül alacsony mértékű
24% elégedett vele. A Fidesz sem tudta megtartani az elmúlt hónapban 34%-os támogatottságát és az elmúlt hónap alacsonyabb politikai érdeklődési körében a korábbiakban is stabilnak tekinthető 30%-ra esett vissza. A családjuk helyzetének javulásában a következő 12 hónapban csak 12% reménykedik
bár a további romlást feltételezők aránya február óta meredeken csökkent.
Bővebben
A többség számára a kormányváltás volna a megoldás
Budapest
2007. 03. 22.
A csökkenő bizalom eredményeképpen csak a megkérdezettek negyede támogatja a kormányfő és kormánya megtartását
a relatív többség a koalíció fennmaradása ellen foglal állást.
28% új választások kiírását
21% pedig a parlamenti pártok egyetértésével felállított
szakértői kormány felállítását tartaná megoldásnak.
Múlt november óta 35 százalékról 26 százalékra csökkent azoknak az aránya
akik szerint az volna a legjobb
ha maradna a Gyurcsány kormány.
A pártpreferenciák szintjén a táborok megmerevedtek:
A Fidesz 34%-os szavazótábora gyakorlatilag három-négy éve (rövid kilengéseket leszámítva) azonos.
Az MSZP 18%-os támogatottsága ugyan az elmúlt hónap negatív csúcsához képest javulás
de 2002 óta csak kétszer volt korábban ilyen alacsony
minden más hónapban ennél magasabb értéket mértünk.
Ma megkérdezettek 84% érzi úgy
hogy rosszabbul él mint egy éve
és legtöbben további romlásra számítanak.
Bővebben
Újabb mélyponton a kormányfő és a kormánypártok támogatottsága
Budapest
2007. 03. 02.
A februári elején végzett Gallup vizsgálat mind az MSZP
mind pedig a miniszterelnök támogatottsága újabb negatív rekordot döntött.
A kis pártok és a Fidesz támogatottsága lényegében nem változott.
Jelenleg a magyarok 28% mondja hogy többé-kevésbé jól él
ezzel szemben 71% nagyon elégedetlen
vagy "inkább" elégedetlen az életkörülményeivel.
Családja anyagi helyzetének további romlását várja a magyarok túlnyomó többsége
az előttünk álló 12 hónap során.
Bővebben
2006 év vége:
Pesszimizmus
Budapest
2007. 01. 15.
Az új Gyurcsány kormány által bevezetett megszorító csomag a magyarok
77%-a számára jelentett érzékelhető elvonást már decemberben. Bár
a pesszimizmus a 2007-es évet illetően a leginkább szembeszökő
a kormányzati intézkedések hosszabb távú hatásait tekintve sem optimisták
a magyarok: a megkérdezettek bő harmada (36%) szerint négy év múlva
még rosszabb lesz a helyzetük és mindössze a választók negyede (24%)
bízik abban
hogy középtávon jobbra fordulhat a sora. Az év végére
az MSZP tovább vesztett szavazóbázisából
a vezető ellenzéki pártra
viszont többen szavaznának
így jelenleg a Fideszre kétszer annyian
a felnőtt népesség 36%-a szavazna
mint az MSZP-re (18%). Gyurcsány
megítélése újabb mélyponton: mindössze a kérdezettek nagyjából ötöde
(22%) vélekedik pozitívan a munkájáról
míg a kérdezettek közel
két harmada elégedetlen vele (63%). Bővebben
Változatlanul elsöprő
Fidesz előny
folytatódó
rövid távú kilátástalanság
Budapest
2006. 12. 04.
A november második hetében készült vizsgálat adatai szerint a Fidesz
két százalékponttal tovább növelte az előnyét. Most a felnőtt népesség
33%-a szavazna a Fideszre és 22%-a az MSZP-re.
Az ország gazdasági helyzetének megítélése rendkívül kedvezőtlen:
84% tartja azt többé-kevésbé rossznak
és tízből három válaszadó
egyenesen nagyon rossznak ítéli. Nem volt olyan válaszadó
aki a
mai helyzetben úgy válaszolt volna
hogy az ország gazdasági helyzete
nagyon jó volna. A magyarok több mint háromnegyede számára jelent
a Gyurcsányi megszorító csomag érzékelhető elvonást: 77% úgy látja
hogy a családja anyagi helyzete
megélhetési lehetőségei rosszabbak
az egy évvel ezelőttinél. Bővebben
A politikai táborok
értékvilága
Budapest
2006. 11. 30.
A Századvég Alapítvány a Konrad Adenauer Alapítvány az MTA PTI-vel
közreműködésben Választások után 2006 címmel rendezett konferenciát
november 15-én. A konferencián a legjelentősebb közvélemény-kutató
cégek a választások kapcsán megfogalmazható tanulságokat igyekeztek
megosztani az érdeklődő közönséggel. A Gallup előadásában a különböző
politikai táborok érték-világának összehasonlítására helyezte a
hangsúlyt
bemutatva két nagy tömegpárt bázisának érték-rangsorának
szoros rokonságát.
Az
előadás anyaga itt elérhető
Gyurcsány miniszterelnöki
megítélése újabb mélypontján
A pártpreferenciákban július óta nincs jelentős változás
a szocialisták
elvesztették támogatóik többségét Budapesten és az egyetemet végzettek
körében
Budapest
2006. 10. 20.
Az önkormányzati választások után a Fidesz továbbra is jelentősen
vezet az MSZP előtt. Miközben 2006. májusi választások óta minden
hónapban nő néhány százalékkal azoknak az aránya
akik úgy nyilatkoznak
hogy nem mennének el szavazni
a kormánypártokat és az ellenzéket
támogatók tábora stabil. A teljes lakosság 23 százaléka szavazna
a szocialistákra
32 százaléka pedig a Fidesz-re. Az MDF és az SZDSZ
tartósan 2-3 százalékos támogatással rendelkezik. Az októberi adatok
szerint a megkérdezettek 17 százaléka nem rendelkezik pártpreferenciával
és 19 százaléka mondja
hogy nem menne el szavazni.
Minden korábbinál többen - a megkérdezettek 62 százaléka - itélik
meg úgy
hogy a miniszterelnök rosszul látja el a feladatát
és
ezzel párhuzamosan minden korábbinál kevesebben - csak a megkérdezettek
24 százaléka - látják úgy
hogy inkább jól végzi a munkáját. Bővebben
A Fidesz valószínűleg
nyer Budapesten
Demszky és Tarlós küzdelme még nem dőlt el
Budapest
2006. 09. 22.
A Gallup személyes megkérdezéssel készült
a moratórium előtt utoljára
közzétehető budapesti vizsgálata nem szolgál végső konklúzióval
az október elsejei helyhatósági választások legizgalmasabb kérdésére:
egyelőre nem megjósolható
hogy Demszky Gábor maradhat-e hivatalában
vagy Tarlós István váltja majd őt a főpolgármesteri székben. Egyértelműbbnek
tűnik viszont
hogy a harmadik köztársaság történetében az első
alkalommal a jobboldal
és annak vezető ereje
a Fidesz nyerheti
a budapesti pártlistás voksolást. A Gallup ma 50% körüli részvételt
lát a legvalószínűbbnek
de talán ez a paraméter a legkevésbé előre
jelezhető a következő napok lehetséges fejleményeinek a tükrében.
Bővebben
A tévészékház elleni
támadás nem változtatott jelentősen a közhangulaton: a relatív többség
szerint a kormányfőnek le kellene mondania
Gallup közvéleménykutatás a miniszterelnök beismeréséről
Budapest
2006. 09. 20.
A kormányfő lemondását követelő tüntetők egy részének erőszakossá
fajuló fellépése
és a Magyar Televízió székházának ideiglenes "elfoglalása"
nem változtatott érdemben az ország lakosainak hétfőre kialakult
álláspontján: továbbra is a megkérdezettek 57%-a tart szükségesnek
valamilyen politikai következményt a kiszivárgott Gyurcsány-beszéd
nyomán
és a kérdezettek 43%-a szerint Gyurcsánynak le kellene mondani.
Gyurcsány lemondását 38% nem tartja szükségesnek.
A két nap összevont eredményei arról tanúskodnak
hogy a Fidesz
törzsszavazói támogatják a legnagyobb mértékben
hogy a kialakult
helyzetnek politikai következményei legyenek. Az MSZP-től az elmúlt
hónapokban elforduló jelentős szavazói tömeg 55%-a várna politikai
következményeket
míg a máig MSZP szavazó magyarok 25%-a tartana
szükségesnek ilyet. Az SZDSZ támogatói fele-fele arányban megosztottak.
Bővebben
Egy nappal a hazugság
beismerése után a lakosság többsége politikai következményeket vár
Gallup közvéleménykutatás a miniszterelnök beismeréséről
Budapest
2006. 09. 19.
Arra a kérdésre
hogy hallották-e
hogy a miniszterelnök zárt körben
a választások után azt mondta
hogy "végighazudtuk az utolsó
másfél-két évet" egy nappal a nyilvánosságra kerülés után már
a megkérdezettek 91%-a tudomást szerzett. A megkérdezettek 59%-a
szerint ennek politikai következményei kell hogy legyenek
míg csak
21% gondolja úgy
hogy erre nincs szükség. A választáson résztvettek
fele új választások kiírását tartaná szükségesnek. Bővebben
Óbudán is vezet
a jobboldal és polgármesterjelöltje
Budapest
2006. 09. 15.
A Gallup augusztusban 21-22. és szeptember 12-13. között végzett
közvéleménykutatást a III. kerületben 400-400 fős véletlen
telefonos
mintán. A helyi önkormányzat összetétele egy jelenlegi választás
során a jobboldal előretörését hozná. Az óbudaiak közül legtöbben
(29%) a FIDESZ listájára akarnak szavazni októberben. Az MSZP listájára
24%
míg az SZDSZ listájára 9% szavazna. A biztos szavazók körében
Bús Balázsra 40
Pető Györgyre 25
Csire Jánosra 16 százalék szavazna
míg a körükben a megkérdezettek 19 százaléka még nem döntötte el
vagy nem tudja megmondani hogy kire szavazna. Az óbudaiak közel
fele (46%) és a biztos szavazók többsége (55%) régi polgármesterüket
Tarlós Istvánt akarják főpolgármesternek. Demszky Gábor a kerület
lakóinak csak mintegy harmadának (36%-32%) szavazatára számíthat.
Bővebben
Tarlós behozta Demszky
előnyét
A budapestiek 35%-a Demszkyre
szavazna
37% Tarlósra
8% pedig Katona Kálmánra
Budapest
2006. 09. 07.
A Gallup 1037 fős véletlen budapesti telefonos mintán
amely tükrözi
a népesség kerületek és demográfiai jellegű megoszlását augusztus
30 és szeptember 1 között végzett vizsgálatot. A vizsgálat szerint
Tarlós ismertsége az elmúlt három hónap során nagyon gyorsan növekedett.
A megkérdezett budapestiek kétharmada (67%) spontán módon tudja
már megnevezni mint főpolgármester jelöltet
és további 25% állítja
neve hallatán
hogy tudja
hogy jelölt. Természetesen a fovárosiak
körében messze a legmagasabb spontán ismertségnek örvend Demszky
Gábor: a megkérdezettek 91%-a említette spontán módon
míg a spontán
és segített említések aránya esetében együttesen eléri a 99%-ot.
Amikor az általuk a legalkalmasabbnak tartott jelöltet kellett megnevezzék
akkor a fővárosiak 35%-a Demszkyt
36%-a Tarlóst és 8%-a Katona
Kálmánt nevezte meg ilyen jelöltként. 18% nem akart vagy nem tudott
válaszolni erre a kérdésre. Bővebben
Történelmi mélyponton
Gyurcsány Ferenc megítélése
Budapest
2006. 08. 31.
Az 1999 óta vezetett trend még soha nem mutatott
ilyen mértékű elégedetlenséget hivatalban lévő miniszterelnökkel
szemben. Az MSZP támogatottsága nem csökkent tovább július óta
de a politikából való kiábrándultság fokozódik. Augusztusban
az MSZP a teljes lakosság 23 százalékára
a Fidesz 34 százalékára
számíthatna
ha "most vasárnap" lennének az országgyűlési
választások. Május és július között lényegesen átalakult a politikai
preferenciák térképe -- elsősorban az MSZP támogatóinak az elpártolása
nyomán --
míg július és augusztus között nem változtak lényegesen
az erőviszonyok. Bővebben
A lakosság nem számított
ilyen mértékű megszorításokra
Budapest
2006. 08. 02.
A Gyurcsány kormány intézkedéscsomagja az emberek nagy többségét
váratlanul érte és mind a kormánypártokra
mind az ellenzékre szavazók
többsége szerint ezek a fejlemények nincsenek összhangban a választási
ígéretekkel. Az emberek kétharmada nem számított ilyen mértékű megszorításokra.
Bővebben
Drasztikus hangulatváltás:
a lakosság pesszimistább mint az elmúlt években bármikor
Budapest
2006. 07. 26.
Az elmúlt három hónapban a teljes lakosság körében 14 százalékponttal
csökkent az MSZP-re szavazók aránya
miközben a Fidesz
az MDF
az SZDSZ szavazóinak száma lényegében nem változott. Az MSZP szavazótáborának
jelentős része átvándorolt a bizonytalan politikai attitűdű csoportba.
A lakosság kétharmada családja anyagi helyzetének romlására számít
a következő évbe
és négy éves távlatban is csak minden ötödik magyar
számít javulásra. Bővebben
Jelentős
változás a pártpreferenciákban
Az MSZP leginkább
a nyugdíjas szavazóiból vesztett
de minden társadalmi rétegben
csökkent a szavazóbázisa
kivéve a leggazdagabbak körében. A Fidesz
tábora Budapesten és a nagyvárosokban jelentősen gyarapodott.
Budapest
2006. 07. 10.
Május és június között az MSZP a teljes lakosság körében 8 százalékpontos
csökkenést
a Fidesz 2 százalékpontos növekedést könyvelhet el.
Idén májusban
tehát a választások után közvetlenül
a szavazásra
jogosultak körében (tehát a 18 évesnél idősebb népességben) az MSZP
támogatóinak aránya 35% volt
a Fidesz-re pedig 36% szavazott volna.
A Gallup júniusi közvélemény-kutatása során pedig a megkérdezettek
38%-a szavazott volna "egy most vasárnap tartandó választáson"
a Fidesz-re és 27% a Magyar Szocialista Pártra. A Fidesz estében
a 2 százalékpontos eltérés a minta mérési hibájának határain belül
van
az MSZP támogatattságának csökkenése azonban feltétlenül szignifikáns
eltérést mutat. Bővebben
Flash
Eurobarometer
A magyarok
a gazdaságpolitikai problémák megoldódását remélik az euro bevezetésétől
Budapest
2006. 06. 29.
A magyarok a régiós összehasonlításban rendkívül pozitív várakozásokkal
néznek az euro várható bevezetése elé. Ellentétben a térség uralkodó
trendjeivel
a magyar euro-optimizmus töretlen: az ország nagyobbik
része örülne annak
ha a Forintot az euro váltaná. A legtöbb magyar
számára a fizetőeszköz-váltás legkézenfekvőbb előnyein túl a magyar
válaszadók az euro bevezetésétől és a maastrichti kritériumok által
körülhatárolt nagymértékű külső kontrolltól az ország gazdasági
bajainak bizonyos fokú rendbetételét is remélik. Mi több
az ország
lakóinak a többsége - a térségben egyedüliként - anti-inflációs
hatást is remél az euro bevezetésétől. Változást vetíthet előre
hogy a legfrissebb (júniusi) Gallup omnibusz vizsgálat szerint a
magyarok 38%-a gondolja
hogy az euro bevezetése elsőrendű fontosságú
akár az ismertté vált megszorító intézkedések árán is
míg a relatív
többség (48%) ellenkező véleményen van. Bővebben
Választás 2006
A második
fordulóról
Budapest
2006. 04. 23.
A Gallup nem végzett a nyitott szavazókörök mindegyikében olyan
vizsgálatot
amely alapján megjósolható volna a második forduló
eredménye. A hét során végzett különböző méréseink eredményei alapján
azt látjuk
hogy az MDF táborát a Fideszből kiábrándult
és jelen
körülmények között a kormányváltást nagyobbik rosszként megélő választók
alkotják. Ennek megfelelően a Fidesz reményei igen halványak az
elő fordulós MDF szavazók maga mellé állítására. A jobb szél szavazói
az MDF-nél inkább kiállnak a jobboldal jelöltje mellett
de közülük
is sokan inkább a távolmaradás mellett döntöttek. Az SZDSZ hívek
háromnegyede az MSZP mellé állt
a Fidesz az ő támogatásukra nem
számíthat. Úgy tűnik
hogy a második fordulós szavazók inkább hajlamosak
az ellenkező eszmét elutasítani
mintsem hogy felvállaltan képviselt
világnézeti jegyében szavaznának. Az első fordulóban részt vettek
szavazási hajlandósága csökkent és ezt a különbséget a második körben
várhatóan belépő szavazók nem képesek ellensúlyozni
így a részvételi
arány elmarad az első fordulóétól. Bővebben
Választás 2006
A
költségvetési hiány megítélése a közvéleményben
Budapest
2006. 04.
13.
A megkérdezettektől a választás első fordulója előtt nem publikált
költségvetési adatokról kérdeztük. A pénzügyminiszter véleménye
szerint a közlés befolyásolhatta volna a választások kimenetelét
most ennek kapcsán azt vizsgáltuk
hogy a hír fogadtatása milyen
a nagyobb pártok táboraiban. A megkérdezettek 59 százaléka hallott
arról
hogy a kormány hétfőn nyilvánosságra hozta a költségvetés
első negyedéves hiányára vonatkozó adatokat. A második fordulóban
a Fidesz jelöltjére szavazni szándékozóknak a fele (50%) míg az
MSZP szavazóinak csak az ötöde (18%) tartja a hiány mértékét komoly
problémának. Bővebben
Választás 2006
Szoros
első fordulós prognózis
Budapest
2006. 04.
09.
A Gallup nem végzett exit poll vizsgálatot
a mostani prognózisunkat
egy az utolsó héten
személyes módszerrel mért 2775 fős elemszámú
kutatás
illetve a hét során telefonon végzett vizsgálataink tanulságaira
alapozzuk. A magáncélú tájékoztatásunkra feliratkozott barátaink
számára ezekről a hét közben részletesebb
beszámolókat küldtünk.
Az utolsó hónapok trendjei a biztos szavazók
körében
A főbb tendenciákat tekintve a várakozásokkal ellentétben a kampányfinis
kulcsmomentuma nem a miniszterelnök-jelöltek vitája
hanem a Fidesz
személyes mozgósítása lehet: a mi modellünk a tegnapi telefonos
vizsgálatban látottak és a korábbi méréseink alapján egy körülbelül
6-9%-os mobilizáltsági különbséggel számol a két nagy párt között
a Fidesz javára. Amennyiben ez a különbség nem áll fenn
vagy nem
ekkora mértékű
akkor az MSZP a fentieknél értelemszerűen jobban
szerepelt. Nem látunk olyan szcenáriót
mely az SZDSZ-t vagy az
MDF-et behozná a Parlamentbe; az SZDSZ természetesen azért közelebb
van ehhez az eredményhez a másik kis pártnál.
A Gallup allokációs modellje 65%-os részvétel mellett a következő
listás eredményt valószínűsíti a 2006-os Országgyűlési Választások
első fordulójára.
Fidesz-KDNP: 45-46%
MSZP: 44-43%
SZDSZ: 4
5%
nem lépi át az 5%-ot
MDF: 3%
Harmadik Út: 2%
Más pártok: 1
5%
Választás 2006
Az
utolsó nyilvános mérésben az MSZP áll jobban
Budapest
2006. 03.
31.
Két héttel az országgyűlési választások első fordulóját megelőzően
a teljes népességben teljesen kiegyenlítettek a preferenciák
de
az eltérő mozgósítottságnak köszönhetően az MSZP négy százalékpontos
előnyre tett szert a biztos választók körében. Eldőlni látszik
hogy az MDF nem lesz képes elérni a bejutáshoz szükséges 5%-os listás
támogatottságot
míg az SZDSZ esetében ugyan nem zárjuk ki
de a
rendelkezésre álló adataink alapján nem is valószínűsítünk ilyen
kimenetelt. A Gallup a továbbiakban nem tesz közzé a választásokkal
kapcsolatos közvélemény-kutatást
de a mérései eredményét magánlevélben
megosztja az érdeklődőkkel. Bővebben
Választás 2006
Magas
választói ingerküszöb a véghajrában
Az elmúlt napok meghatározó kampány-eseményeinek
fogadtatása a politikai táborokban
Budapest
2006. 03. 30.
A kampány célegyenesbe fordulásának eddigi két legfontosabb váratlan
eseménye a legfőbb ügyész által a jelenlegi miniszterelnök cége
ellen beadott polgári kereset
és a néhány nappal későbbi Gyurcsány
Ferencnek a budapesti politikai nagygyűléseken tervezett terrortámadásokkal
kapcsolatos bejelentése volt. Összességében a Polt-féle kereset
nem látszik komoly befolyással lenni a választás várható eredményére
-- számottevő mértékű a kérdésben tapasztalt tájékozatlanság
a
kérdezettek közel fele nem is értesült a hírről. A kormányfő bejelentése
széles körben ismert és néhányakat -- különösen Fideszeseket --
el is bizonytalanított
de ennek ellenére is akár százezres tömegeket
mozgathat majd meg a két nagy párt a hétvégi rendezvényeivel. Várhatóan
sokkal többen lesznek a Kossuth téren. Bővebben
Választás 2006
Fej-fej mellett a célegyenesben
A rejtőzködő szavazók inkább kormányváltást
szeretnének
Budapest
2006. 03. 23.
A választás első fordulója előtt három héttel végzett Gallup felmérés
rendkívül kiegyenlített versenyt mutat a nagy pártok között
és
még az sem világos hogy hány párt jut a Parlamentbe. A Fidesz ugyan
vezet a teljes népesség körében (32:30 arányban)
de mivel a hívek
mozgósítottsága alacsonyabb mint a fő riválisé
így az MSZP a biztos
szavazók körében egy 1 százalékpontos előnnyel kezdi a kampány véghajráját
(45:44). Az első fordulót illető esélyek tekintetében fontos tényező
lehet a legnagyobb ellenzéki párt támogatóinak mostani relatíve
alacsonyabb motiváltsága
amely az utolsó hetekre-napokra több mozgósítható
tartalékot jelenthet a Fidesz számára. Kisebb mértékben ugyan
de
szintén a Fidesz malmára hajthatja a vizet a rejtőzködő szavazók
körében talált átlagosnál magasabb kormányváltó szándék. A választás
másik kulcskérdése az SZDSZ szereplése lesz; a párt a biztos szavazók
körében jelenleg is csak kerekítve éri el a parlamenti küszöböt
jelentő 5 százalékos támogatottságot. Más párt listája nem esélyes
a parlamenti küszöb átlépésére. Bővebben
Választás 2006
Milyen irányba haladnak a dolgok Magyarországon?
Budapest
2006. 03. 08.
Most induló rövid sorozatunkban a havi pártpreferenciákon túli kérdésekről
adunk összefoglalóbb jellegű rövid áttekintéseket. A Gallup havi
rendszerességgel kérdez néhány olyan kérdést
ami jelzi a közhangulat
alakulását. Most ezek közül adunk közre olyanokat
amelyek kapcsán
a kampány során az egyes pártok erős üzeneteket fogalmaznak meg.
Az első elemzés fő tanulsága
hogy az ország fejlődési pályájával
elégedetlenebbek most az emberek
mint a négy évvel korábbi választás
idején voltak. A családok többsége az elmúlt egy év során a saját
helyzetének romlását érzékelte. E folyamat sokkal inkább érintette
az egyébként is kirekesztettebb csoportokat (alacsony jövedelműek
aluliskolázottak
nem-budapestiek
fizikai munkások) mint a jobbmódú
magyarokat. A gazdagabbak mind saját helyzetük változását
mind
azt hogy milyen irányba haladnak a dolgok sokkal nagyobb optimizmussal
ítélik meg mint a szegényebbek. Bővebben
A két nagy párt közötti erőviszony nem
változott
A biztos pártválasztók között döntetlen
az állás
a kis pártok erősödtek
Budapest
2006. 02. 27.
Február nem hozott drámai változásokat
továbbra is hibahatáron
belüli különbségeket mérünk a két vezető politikai erő között. A
teljes népességben a Fidesz továbbra is három százalékkal vezet
az MSZP előtt
míg a biztos szavazók között az eredmény teljesen
kiegyenlített. Az előző hónaphoz képest a kis pártok legtöbbje valamivel
több szimpatizánst tudhat magáénak
ami a nagy pártok szavazótáborának
kismértékű zsugorodásával járt együtt. Jelenleg az SZDSZ befutó
lehet. Gyurcsány változatlanul erősít. Bővebben
Az Európai Bizottság a Magyar Gallup Intézetet
választotta a négy év alatt 38 millió eurós keretösszegű Flash Eurobarométer
vizsgálat-sorozat kivitelezésére
Brüsszel
2006 február 20
Az Európai Bizottság a Magyar Gallup Intézetet választotta a Flash
Eurobarométer vizsgálatok következő négy évben történő kivitelezésére.
A Flash Eurobarométer az aktuális uniós politikákat érintő közvélemény-adatok
gyors felmérésének és elemzésének a legfontosabb eszköze az európai
döntéshozók számára. A Flash Eurobarométer a világ egyik legnagyobb
közvélemény-kutatási szerződése
melynek forintra átszámított értéke
megközelíti a 10 milliárdot a négy év során. A szerződés 34 országot
fed le
amelyek közt megtalálhatóak az EU jelenlegi tagállamai
a jelentkező országok
és más országok is. A nyertes konzorciumot
a Magyar Gallup Intézet vezeti
és a brüsszeli Gallup Europe reprezentálja.
A szerződés lehetőséget teremt a Gallup számára
hogy a legidőszerűbb
politikai és társadalmi témákban mérje fel az európai polgárok véleményét.
"A szerződés fontosságát növeli
hogy Gallup alakítja majd
át a Flash Eurobarométert a csökkenő hatékonyságú vezetékes telefon-alapú
mintaválasztásból egy komplexebb
a vezetékes telefonok mellett
a mobil telefonokat
sőt
korlátozott mértékben személyes kérdezést
is felhasználó mérési rendszerré oly módon
hogy az egyaránt biztosítson
teljes lefedettséget és gyors információ-szolgáltatást." nyilatkozta
Hideg Gergely a Flash Eurobarométer kutatási igazgatója.
"Ez a szerződés elismeri a Gallup nemzetközi vizsgálatokban
felhalmozott tudását
és azt a képességet
ahogyan a legfejlettebb
információtechnológiai megoldásokat a kutatói szakértelemmel koordinálva
magas szinten és gyorsan képes ezeket a projekteket megvalósítani.
Hosszú válogatás folyamat végén vagyunk. E vizsgálatsorozat presztízse
tovább erősíti a Gallup vezető pozícióját a tény-alapú politika-kutatás
területén" fejtette ki Manchin Róbert
a brüsszeli Gallup Europe
elnöke.
Nő a választások iránti érdeklődés
szorosabb
a verseny
Budapest
2006. 02. 01.
A kampánykezdet tudatosulásával párhuzamosan meredeken emelkedett
az érdeklődés a választások iránt. A táborok felállni látszanak:
a teljes népességből évek óta példátlanul sokan
tízből közel hét
megkérdezett (69%) nyilvánít pártpreferenciát. A teljes népességben
a Fidesz (32%) továbbra is vezet az MSZP (29%) előtt
de a különbség
kisebb
most mindössze három százalékpontos. Január az MSZP és a
miniszterelnök hónapja volt. Az MSZP 2003 nyara óta nem rendelkezett
a maihoz hasonlóan magas támogatottsággal
melyet a támogatói körének
5 százalékpontos bővülésével ért el. Jelentős fejlemény
hogy hivatalba
lépése óta Gyurcsány Ferenc nettó megítélése most került először
a pozitív tartományba
vagyis többen elégedettek vele
mint ahányan
kritizálják a tevékenységét. Bővebben
A Fidesz tartja előnyét
Budapest
2005. 12. 20.
A december második hetében készült vizsgálat adatai szerint növekedett
a pártpreferenciákkal rendelkezők száma és ezzel együtt szignifikánsan
csökkent azok aránya
akik most úgy gondolják
hogy semmiképpen
nem vennének részt a választáson. Az MSZP szimpatizánsainak az aránya
nem változott -- megegyezik az előző hónapban mért 24 százalékkal.
A pártpreferenciákkal rendelkezők körének a bővülésével párhuzamosan
a FIDESZ támogatóinak aránya ebben a hónapban is újabb két százalékkal
lett magasabb. A 31 százalékos támogatás a teljes népességen belül
azt jelenti
hogy a két tábor nagysága között hét százalék a különbség.
Bővebben
Kaposvár közvéleménye
Budapest
2005. 12. 11.
A Gallup 804 fő személyes megkérdezésével
közvélemény-kutatás keretében
kérdezte a kaposváriakat a városukkal kapcsolatos vélekedéseikről.
A kaposváriak sok tekintetben
virágzó
épülő-szépülő Kaposvárról adnak számot
ahol ugyanakkor
komoly probléma a (megfelelő) munkalehetőségek hiánya. A város polgármesterének
a népszerűsége változatlanul magas. Bővebben
AmCham-Gallup Befektetői Barométer
Budapest
2005. 12. 07.
Az AmCham és a The Gallup
Organization közösen végezték vizsgálatukat
amely az AmCham tagvállalatainak
Magyarországon dolgozó felsővezetői véleményét és várakozásait
a magyar befektetői környezetet vizsgálta.
A befektetők az üzleti
környezetben a legkedvezőbb változásokat a következő három területen
tapasztalták az elmúlt öt év során: ipari infrastruktúra
munkaerőpiac
és a közlekedési feltételek (nemzetközi szállítási kapcsolatok
légi közlekedés
és az utak minősége). Az infrastruktúrán belül
a telekommunikáció terén elért javulást értékelték a legjelentősebbnek
amit a megnövekedett versenynek és a rendelkezésre álló megbízható
minőségi szolgáltatóknak tulajdonítanak. A megkérdezett cégek körülbelül
40 százaléka viszont kedvezőtlen változásokat tapasztalt az elmúlt
öt év során az üzleti környezet stabilitásában
a foglalkoztatás
összköltségeinek és a megélhetési költségek alakulásában. Bővebben
Vezet a Fidesz
a relatív többség elégedetlen
a miniszterelnök és a kormány tevékenységével
Budapest
2005. 11. 17.
A személyes módszerrel végzett havi pártpreferenciavizsgálat megerősítette
a telefonos módszerrel mért eredményt. Az MSZP nem
a FIDESZ az
elmúlt hónaphoz képest hibahatáron túl növelte támogatóinak számát.
A pártpreferenciával rendelkezőkön belül a kisebb pártok erősödtek;
hosszabb idő után az SZDSZ elérte az 5 százalékot
az MDF 3 a Munkáspárt
pedig 2 százalékkal rendelkezik.
A miniszterelnök tevékenységét pozitívan megítélők aránya több hónap
óta lényegében változatlan -- az elmúlt hónaphoz képest 2 százalékkal
növekedett a negatív megítélések aránya. A kormány tevékenységét
még kritikusabban értékelik. A többség szerint a kormány rosszul
kezeli a gazdaság kérdéseit
és csak a megkérdezettek 27 százaléka
szerint igaz az
hogy inkább javul mint romlik Magyarország gazdasági
helyzete. Bővebben
Vélemények az MSZP és a FIDESZ javaslatairól
Budapest
2005. 11. 15.
A politikai küzdőtér aktivizálódását jelző néhány javaslattal kapcsolatban
kérdezte a Gallup az emberek véleményét egy telefonos vizsgálat
keretében. A válaszok tanúsága szerint mindkét oldal vezetője népszerű
javaslatokat fogalmazott meg
bár a miniszterelnök közjogi ötlete
valamivel jobban megosztja a válaszadókat. A kétpárti parlament
az emberek fele számára nem szimpatikus (50%). Ezzel együtt is van
41%-nyi olyan választó
akik nem bánnák
ha a mostani kis pártok
kimaradnának a 2006-ban megalakuló új Országgyűlésből. Az orbáni
"nemzeti garanciatörvény" kapcsán megfogalmazott javaslatokkal
kapcsolatban szélesebb körű az egyetértés és a javaslatok egyaránt
kedvező fogadtatásra találtak a kormánypárti és az ellenzéki szavazótáborban.
A legnépszerűbb javaslat az energiaárak rögzítése
és a legkevésbé
(de még mindig jelentős mértékben) a panelfelújítási programnak
törvénybe iktatását pártolják a válaszadók. A nemzeti garanciatörvény
kapcsán megfogalmazott javaslatokkal annál inkább egyetért valaki
minél kevésbé iskolázott.
A vizsgálat során a Gallup a pártpreferenciákat is felmérte. A telefonos
módszerrel végzett vizsgálat szerint a Fidesz támogatóinak aránya
visszaállt a korábbi tartományba az összes megkérdezettek 31 százalékának
támogatását élvezve. Az MSZP támogatóinak teljes népességen belüli
aránya megegyezik az októberben személyes megkérdezés során talált
25 százalékos értékkel. Bővebben
Kiegyensúlyozott a Fidesz és az MSZP támogatottsága
Budapest
2005. 10. 18.
Az elmúlt hónap mindkét nagy párt számára a támogatóik számának
csökkenésével járt. A még mindig vezető FIDESZ és az MSZP közötti
különbség a teljes népesség körében marginálisra apadt (27:25).
Az MSZP tábora minimálisan
1 százalékkal csökkent és most 25 százalékos
a FIDESZ-é az elmúlt havi 30-al szemben most csak 27 százalékos.
A pártpreferenciával rendelkezők körében a FIDESZ előnye három százalékos.
Az általános elbizonytalanodással szemben az MSZP táborának választási
hajlandósága ugyanakkor minden korábbinál magasabb. Ennek következménye
hogy a választási részvételükben teljesen biztosak köre ugyan kisebb
lett
de ezen belül a két tábor aránya nemcsak teljesen kiegyenlítődött
hanem a szocialisták 1 százalékponttal vezetnek is.
A miniszterelnök tevékenységét pozitívan megítélők aránya nem változott
de a negatív megítélések aránya csökkent és ismét megnőtt a megítélésében
elbizonytalanodottak száma. Bővebben
Összébb zárult az olló
Budapest
2005. 09. 16.
A szeptember eleji adatok szerint az utolsó nyári hónaphoz képest
a megkérdezettek között nőtt az MSZP és csökkent a Fidesz támogatottsága.
Az MSZP szimpatizánsainak az aránya a júliusi 25 százalék és augusztusi
23 százalék után ebben a hónapban 26 százalék volt. A Fidesz szimpatizánsainak
aránya most 30 százalék a júliusi 31% és az augusztusban mért 34%-os
támogatási érték után. A biztos szavazó
pártpreferenciával rendelkezők
között a két párt támogatottságának aránya 50:41.
A miniszterelnök munkájának megítélése változatlan; a vonatkozó
kérdésre a megkérdezettek valamivel több mint harmada
37% válaszolt
úgy
hogy azt jónak tartja. Bővebben
Növekedett a Fidesz támogatóinak az aránya
Növekedtek a táborok közötti különbségek
Budapest
2005. 08. 29.
Augusztus második felében készült vizsgálat adatai szerint növekedett
a Fidesz támogatóinak az aránya. A megkérdezettek 63 százaléka -
ugyanannyian mint az előző hónapban - tudott választani magának
valamilyen pártot
és/vagy nem zárta ki eleve a választáson való
részvételét.
A teljes népességen belül tavaly nyár óta most a legmagasabb a Fidesz
szimpatizánsainak a száma - 34 százalék.
Az MSZP szimpatizánsainak az aránya az előző havi 25 százalékkal
szemben ebben a hónapban 23 százalék volt - ami stabilnak mondható
a teljes népességen belül
ha hosszabb idősorokat vizsgálunk.
A teljes népességen belül mind az MDF
mind az SZDSZ támogatóinak
aránya 2-2 százalék. Bővebben
Egy lépés előre
kettő hátra: nő a kormánnyal
és a kormányfővel szembeni elégedetlenség
Budapest
2005. 06. 28.
A kormány száz lépés programja egyelőre a várttal ellentétes hatást
kelt: a Gyurcsány kormány hivatali ideje alatt még soha ilyen alacsony
nem volt a kormányfőben bízó
illetve a kormánnyal elégedett választópolgárok
aránya. Ezzel párhuzamosan a pártokba vetett bizalom is rekord mélységekbe
süllyed
amelyet elsősorban a pártok szavazótáborának a zsugorodása
és a bizonytalanok arányának a növekedése jelez. A Fidesz változatlanul
tartja a biztosnak tűnő
a teljes népességben mért 10 százalékpontos
előnyét az MSZP előtt
de a vezető ellenzéki erőt az ország jelenleg
messze legnépszerűbb pártjaként is csupán a felnőtt magyarok 29%-a
támogatja. Az MSZP-t értelemszerűen ennél is sokkal kevesebben
19 százaléknyian választják. A biztos szavazó pártválasztók körében
a Fidesz-előny még artikuláltabb: 51-36 az MSZP-vel szemben. Bővebben
Kaposvár közvéleménye
Budapest
2005. 06. 13.
A kaposváriak közel fele elégedett azzal ahogy a városban a dolgok
alakulnak. Sokan úgy vélekednek
hgy az elmúlt időszak fontos fejlődési
periódus volt a város életében; abban már sokkal kevésbé bíznak
a város polgárai
hogy a mostni lendület még négy évig kitarthat.
A város megítélésének különböző szempontjai közül a közösségi dimenziók
bizonyulnak a legerősebbnek
az épített és a szociális környezettel
való elégedettség más városokkal való összehasonlításban is magas.
A város által biztosított szolgáltatások közül a közösségi közlekedést
tartják a legjobbnak a város lakói
ezzel szemben meglehetősen nagyfokú
az elégedetlenség az egészségügyi és a szociális ellátások tekintetében.
A közmegegyezés szerint város legkomolyabb problémája a munkahelyek
szűkössége. A polgármester
Szita Károly munkájával a döntő többség
elégedett és jelenleg a legtöbben továbbra is őt látnák szívesen
a polgármesteri székben: közel háromnegyedük újraválasztaná. Bővebben
Egy lépés előre
Javult a miniszterelnök megítélése
visszaállt
a korábbi szintre az MSZP támogatottsága
Budapest
2005. 05. 25.
Azok aránya
akik szerint a miniszterelnök inkább jól végzi a feladatát
pozícióba kerülése óta először növekedett. Ezzel együtt
51 százalékról
49 százalékra csökkent azok aránya
akik szerint inkább rosszul
mint jól végzi a dolgát. Az április második felében mért mélypont
után május első felében ismét a megelőző két hónapban mért szinten
van a vezető kormánypárt támogatottsága. A Fidesz támogatóinak aránya
változatlanul 31 százalék. Az MSZP mostani visszalendülése az előző
hónapok során is mért
teljes népességen belüli 24 százalékos értékre
a bizonytalanok és nem szavazók arányának 37 százalékra való csökkenésével
járt együtt. Bővebben
Mélyponton az MSZP
hatodik hónapja romlik
a miniszterelnök megítélése
Budapest
2005. 04. 22.
Április második felében mélypontra süllyedt a vezető kormánypárt
támogatottsága. Eközben a Fidesz támogatóinak aránya gyakorlatilag
nem változott
-- a februári 32 és márciusi 30 százalékkal szemben
most 31 százalék. Az MSZP tábora a márciusi 24 százalékról 19 százalékra
csökkent le.
A megkérdezettek abszolút többsége elégedetlen a miniszterelnök
munkájával. Bővebben
Csökkent a Fidesz előnye - romlott a miniszterelnök
megítélése
Budapest
2005. 03. 17.
A két nagy párt támogatottságának különbsége márciusban 6 százalék.
Az MSZP megtartotta táborát
ami a teljes népességen belül 24 százalék
a Fideszt pedig most a teljes népesség 30 százaléka választaná.
A pártpreferenciával rendelkezők 50 százaléka Fideszre
41 százaléka
MSZP-re szavazna
az SZDSZ és az MDF pedig egyaránt 3 százalékot
kapna.
A miniszterelnök tevékenységének megítélése március elejére tovább
romlott; az előző hónaphoz képest is tovább nőtt azok aránya akik
elégedetlenek a tevékenységével és csak minden harmadik megkérdezett
ítéli meg a munkáját pozitívan. Bővebben
Gallup a Várostudás Kollégiumában
Budapest
2005. 03. 04.
A nagyvárosok között Európában is verseny van abban
hogy milyen
életminőséget
élményeket
emberi környezetet tudnak biztosítani
az ott lakóknak és az odalátogatóknak. A városkutatással és városmarketinggel
foglalkozók a kreativitást elősegítő városi környezet kialakításának
fontosságáról beszélnek. A kulturális élmények sokfélesége
a gazdag
sokrétű városi élet ugyanakkor sok nagyvárosban az ott lakók szubjektív
biztonságérzetének romlásával jár. A nagyvárosok között az adatok
alapján jelentős különbségek alakultak ki abban
hogy mennyire sikeresen
tudják kezelni az eltérő életstílusú
társadalmi státuszúak integrálását.
Az európai nagyvárosokban megélt életminőségről és a társadalmi
szolidaritás szintjéről friss adatok alapján adott képet Manchin
Róbert a Várostudás Kollégiuma szemeszterzáró előadásán. Az előadás
pdf formátumban letölthető innen.
Növekvő érdeklődés mellett stabil Fidesz
előny
Budapest
2005. 02. 21.
A kormányváltás óta eltelt mozgalmas időszakot végigkísérte az ország
gazdasági helyzetének egyre romló megítélése
és a saját helyzetet
illető rövidtávú optimizmus hanyatlása. A magyar választók nagyobbik
része nem érzi jó kézben a gazdasági kormányrudat
és ez tükröződik
a pártpreferencia adatokon is. Csakúgy
mint januárban
a Fidesz
februárban is 8 százalékponttal vezet az MSZP előtt a teljes népességen
belül. Fontos változás
hogy a korán kezdődött politikai tavasz
nyomán egyre többen kialakítják politikai preferenciájukat: februárra
újra 36%-ra csökkent a pártok között választani nem tudók aránya
ez a mutató tavaly augusztus óta nem volt ilyen alacsonyan. Ez a
folyamat egyik nagy pártnak sem kedvezett jobban: a szavazótáborok
hasonló mértékben bővültek a két vezető politikai erő esetében.
A Gallup felmérése a két országértékelés előtt készült. Bővebben
A közvélemény a Parlamentről
Budapest
2005. 02. 03.
A lakosságnak csak meglehetősen kis hányada érdeklődik igazán a
parlamenti munka iránt
és az elmúlt két év viszonylatában csökkent
is ez az érdeklődés. A megkérdezettek nagy része ezzel együtt többé-kevésbé
tisztában van a parlament közjogi szerepével. A parlamentbe vetett
bizalom - hasonlóan a politikai rendszer többi intézményéhez
beleszámítva
a "legrokonszenvesebb" pártot is - jelentősen csökkent
az elmúlt két év során
derül ki a Magyar Gallup Intézet által az
Országgyűlés Hivatala számára tavaly decemberben készített
1000
fős reprezentatív közvélemény-kutatásból. Bővebben
Ismét szétnyílt a két vezető párt közötti
olló
a miniszterelnök tevékenységével a relatív többség elégedetlen
Budapest
2005. 01. 28.
A Gallup felmérése szerint változatlanul szokatlanul alacsony a
pártot választók
és választásokon részt venni kivánók száma. A
politikai érdeklődéssel rendelkezők táborán belül viszont szignifikáns
átrendeződést mértünk január folyamán. A Fideszt szignifikánsan
három százalékkal többen választották mint előző hónapban
mig az
MSZP tábora ugyanilyen szignifikáns mértékben három százalékkal
csökkent. A két ellentétes irányú változás hatására a decemberi
2 százalékos Fidesz előny a teljes népességen belül 8 százalékra
nőtt. A többi párt támogatottságában nem volt jelentősebb elmozdulás.
Az év végi és év eleji intenzív
a bulvársajtót is igénybevevő ismerkedési
kampány hatására januárra 26 százalékra esett le azok aránya akik
nem rendelkeztek kialakult véleménnyel a kormányfő munkáját illetően.A
vélemények kikristályosodásával párhuzamosan emelkedett a teljesítményt
rossznak tartók aránya. Novemberben a teljes népesség 23 százaléka
decemberben 32 százaléka
most pedig már a megkérdezettek 41 százaléka
elégedetlen a kormányfő munkájával. Azok aránya
akik szerint Gyurcsány
Ferenc inkább jól látja el feladatát
a novemberben elért 33 százalékos
arányról nem mozdult tovább. A kormányfő és a vezető kormánypárt
megítélésének a romlása nyilván nem független attól a ténytől
hogy
a magyarok abszolút többsége ismét rendkívül pesszimista a jövőt
illetően. A decemberi 59 százalékról 62 százalékra nőtt azok aránya
akik szerint Magyarországon ma inkább rossz irányba mennek a dolgok
míg a lakosság 28 százaléka érzékeli csak úgy
hogy a dolgok inkább
jó irányba mennek. Bővebben
Fedezze fel üzletkötői erősségeit!
Új Gallup-könyv magyarul
Budapest
2004. 11. 26.
Hogyan építik sikeres karrierjüket
miként érnek el kimagasló eredményeket
a világ legjobb üzletkötői? A Gallup
kétszázötvenezer értékesítési szakemberrel és huszonötezer értékesítési
menedzserrel készített interjújának tanulságait összegzi Benson
Smith és Tony Rutigliano könyve
mely Fedezze
fel üzletkötői erősségeit! címmel már magyarul is olvasható.
A könyv vásárlói egyúttal belépési kódot is kapnak a Gallup internetes
erősségmeghatározó tesztjéhez
a StrengthsFinderhez.
A Gallup könyvsorozatának előző kötetei - az Először
is
szegd meg az összes szabályt! és a Fedezze
fel az erősségeit - MOST! - magyarul is sikert arattak
az utóbbiból
már utánnyomás is készült. A sorozat most megjelent újabb darabját
Benson Smith és Tony Rutigliano könyvét
melyet a Bagolyvár Kiadó
adott ki magyarul - s mely közvetlenül a
kiadónál kapható -
egyaránt haszonnal forgathatják az üzletkötők
és az értékesítési vezetők. Bővebben
A környezetet erősen terhelő tevékenységeket
fokozottabban adóztatná a lakosság kétharmada
Budapest
2004. 11. 02.
Minden második ember úgy gondolja
hogy a legnagyobb környezetszennyezők
egyáltalán nem fizetik meg az általuk okozott károkat
és hogy legalább
részben megfizetik
azt is csak minden harmadik ember gondolja -
olvasható a Gallup kutatási jelentésében. A szeptember 30. és október
6. között 1011 fős országos reprezentatív mintán személyes megkérdezéssel
végzett közvélemény-kutatás azt is kimutatta: több mint ötven százalékos
a nagymértékű vagy teljes egyetértés azzal az elgondolással
hogy
a túlzott anyag- és energiafelhasználás fokozott adóztatása révén
csökkenteni kellene a lakosság személyi jövedelemadó- és járulékterheit.
A Levegő Munkacsoport megbízásából
az Európai Bizottság támogatásával
készült felmérés eredményeit az országos környezetvédő szövetség
október 29-én tette közzé honlapján.
Eurobarométer - először együtt a régi és
az új országokról készült kutatási jelentés
Budapest
2004. 07. 29.
Most először jelent meg közös kiadványként a tizenöt régi EU-tagországban
és a tíz újonnan csatlakozott országban készült Eurobarométer kutatásról
készült felmérés. Az Európai Bizottság közvélemény-kutatási honlapján
a Standard
Eurobarométer 61 című
angol nyelvű kutatási beszámoló együtt
tartalmazza a 2004. február-márciusi felmérés eredményeit összegző
hagyományos Standard Eurobarométert
valamint a Tagjelölt országok
Eurobarométerét (Candidate Countries Eurobarometer). Ez utóbbi
melyet mint évek óta minden alkalommal
most is a Magyar Gallup
Intézet készített
a
pdf dokumentum 137-310. oldalán (C 1-172.) olvasható. (A májusban
közzétett gyorsjelentést honlapunkon korábban ismertettük.)
Az egyes tagországokban készült felmérésekről külön nemzeti jelentések
is olvashatók az adott ország nyelvén
így a
Magyarországról készült nemzeti jelentés magyarul. Ugyancsak
most tette közzé az Európai Bizottság Sajtó és Kommunikációs Főigazgatósága
a Pillantás
az EB-61-re című kiadványát
melyet ugyancsak a Magyar Gallup
Intézet készített
s mely a huszonöt tagországra és a három tagjelölt
országra vonatkozóan térképeken szemlélteti az EB 61-ben bemutatott
főbb összefüggéseket.
A magyar fogyasztók elégedettebbek a régi
EU-országok polgárainál
Budapest
2004. 07. 28.
Újabb nemzetközi Gallup-kutatás jelent meg az Európai Bizottság
közvélemény-kutatási honlapján. A Magyar Gallup Intézet az Európai
Unió Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága felkérésére
2003 nyarán felmérést készített a tíz csatlakozó ország polgárai
körében arról
mennyire elégedettek nyolc alapvető szolgáltatással
s az adatokat összevetette a tizenöt régebbi uniós tagországban
2002 őszén készült felméréssel. 2003 júniusában-júliusában a magyar
fogyasztók minden vizsgált területen elégedettebbek voltak az egyes
szolgáltatások minőségével
mint az EU-tizenötök polgárai 2002 szeptemberében-októberében.
A csatlakozó tíz ország átlagához képest a magyar fogyasztók két
szolgáltatással voltak kevésbé elégedettek: a városi tömegközlekedéssel
és a gázszolgáltatással. Az adatfelvétel idején
2003 nyarán a magyar
fogyasztók legnagyobb mértékben a villamosenergia-szolgáltatással
és a vízellátással voltak elégedettek
legkevésbé pedig a városok
tömegközlekedésével
aminél csak kevéssel ért el jobb helyezést
a vasúti közlekedés. A vasúti közlekedéssel és a városi tömegközlekedéssel
való elégedettség feltűnően alacsonyabb volt a többi vizsgált szolgáltatással
való elégedettségnél. Bővebben
-
A Magyar Gallup Intézet korábbi hírei
- 2004
- 2003
- 2002
-

A Magyar Gallup Intézet korábbi kutatási jelentéseiből
Az archívum időrendje a felmérések időpontját
és nem a publikáció
időpontját követi
- 2003 - 2001
- 2000 - 1998
- 1997 - 1992
-
|