képek: [az Öreghíd] [Újvidéki képek]
utoljára frissítve: 1999.07.05.
a napló az iNteRNeTTo-n

Nézz el ide is: www.gallup.hu magyar közvélemény a NATO légitámadásokról www.gallup.com -- amit Amerika gondol...

veszélyes
bbc
b92
internetto
nato
serbia-info

Mondhatom hogy nem volt mindegy. Ötször lőttek többek között itt a Hereskertben es Kliszán ami tőlem kb. 3 kilométerre van. Az emberek rohantak az óvóhelyre mi nem mentünk sehova.

Mindenhol sötét volt de az áramot nem vettek el csak egy pillanatra amikor már megírtam az e-mail es akartam küldeni es mindent elfelejtett a számitógép. Nagyon nehez telefonvonalat kapni reméljuk az internet megmarad.

Én meg az este akartam menni a Klubba de azert megis elálltam. Sajnos meg nem lehet tudni hogy fognak fejlődni a dolgok. Lehet hogy ma este újra lesz bombázás. Reméljük nem. Mindenesetre meg fogjuk inni a levét. Most majd körülnezek egy kicsit mi törtenik az utcán. Az emberek nyilván vásárolgatnak élelmet elemet a rádióba gyertyát. Azért az éjjel amikor meg semmit se tudtunk sokminden megfordult a fejemben. Csak rohangáltam a házban a sötétben es vártam mi lesz. Az utolsó két bomba úgy megremegtette a falakat hogy csak úgy szállt a por mindefelé.

Itt az emberek többsége már elég régóta szószerint hülye. Megszokták a veszélyt és készek a bosszúra. Primitívek ami a legnagyobb baj és el vannak butítva. (Tisztelet a kivételnek.) Ezért a gyenge idegzetűek és okosabbak mar régen máshol vannak. (Csak én nem voltam katonaköteles...) Tehát az egyszerű emberek is mindenre készek gondolom készek sokat tűrni. Most is divatosak a bombázással kapcsolatos viccelődések senki se idegeskedik túlságosan.

Én meg egyelőre nem megyek sehova habár már megvettük a lakást Szegeden. Nehezen hagyja el az ember mindenét többek között öreg nagyszüleimet. Magyarorszagon nem kell félni - csak az árvíztől. (Ha-ha!) Ez biztos! (Nem is tudjátok milyen boldogok vagytok ugye?)

Sziasztok A szerda

---------------------------

Túléltük az elmúlt éjszakát is. Sokkal könnyeb volt mint az előzőt több okból kifolyólag is. Egyrészt már volt tapasztalatunk az előző éjszaka után és így nem lepett meg bennünket semmi másrészt tegnap éppen ide nem is talált egy bomba sem ami végülis nem is volt olyan döntő tényező. Mert a félelmeink ettől eltekintve megvoltak egész napon keresztül.

Megjegyzem okkal. Én tegnap kétszer voltam kint az utcán: délelőtt a piacon és délutan elmentem a barátomhoz ide a szomszédságba. Délután már az utcák kihaltak voltak. Egy-egy autó fel-fel bukkant és jellemző volt rájuk hogy gyorsan hajtották. Egy lassan közlekedő autót se láttam.

Viszont láttam a városi autóbuszokat. Nem messze ugyanis az én lakótelepülésem mellett van a városi autóbusz-társaságnak a garázsja és onnét az autóbuszokat estefelé kihajtották az újtelepi tömbházak közé bizonyára azért hogy nehogy találat érje őket. Ez is egy kicsit félelmetes látvány volt: 50-60 autóbusz bizony sok helyet elfoglal.

Az embereken az utcán azért látható a félelem. Sokan nem félnek legalábbis nem annyira mint amennyire azt mi logikusnak tartanánk de az a dac harag bosszúvágy mintha kezdene átalakulni félelemmé. Ezt én konkrétan úgy láttam hogy az emberek kommunikatívabbak mint régebben. Mint Szilveszter napján amikor senkinek se furcsa az ha az utcán teljesen idegen emberek új esztendőt kívánnak egymásnak. Az emberek szót váltanak egymással megkérdezik egymást hogy hol sikerült kenyeret venni hallott-e valami új hírt...

A barátommal egy kicsit megtárgyaltuk a dolgokat: ki mit hallott melyik adásban tévé rádióállomáson. Az öt célpont közül amit tegnapelőtt este céloztak Újvidéken csak hármat találtak el ezért biztosak voltunk benne hogy azkat a célpontokat újra fogják lőni. Számba vettük hogy hol van a közelben kaszárnya és bizony azt láttuk van a közelben még egynéhány. A barátom részletesen elmesélte a Tomahawkok jellemzőit. (Ezek a bombák 1 millió dollárba kerülnek 1 5 tonnásak pontosak...) Nem jártuk be a környéket de egy kicsit nehezen lehet elképzelni hogy pl. nincs már az a dunaparti raktár amit évekig néztünk amikor mentünk a Halászszigetre.

A barátom sörrel borral kínált. Én azt mondtam legyünk inkább józanok aztán végül mégis a sör mellett döntöttünk mert (vicclődtünk) lehet hogy éppen az utolsó. Aztán ott azért megnyugodtam. Sohase szerettem volna annyira széthúznia napot mint tegnap de végül mégis beesteledett. Otthon jól bevacsoráztam. Este nem szeretek sokat enni már különben is a hízás jeleit észlelem magamon már elég régóta de most megint úgy gondoltam: nem lehet tudni. Aztán 8 körül telefonált a testvérem Szegedről hogy biztonságba vagyunk-e mert ő nézte a CNN-tés ott azt látta hogy a repülők már felszálltak 15 perc múlva ott lesznek. Szegényke meglehetősen fél. Nem tudja mi a helyzet itthon évente ha háromszor hazajön.

Kinéztünk az ablakon és azt tapasztaltuk hogy kint korom sötét van. Akkor lehúztuk a redőnyöket de nem lehetett mindet. Az állapítottam meg hogy így is mi vagyunk az utcában a legfényesebbek ezért erélyesen követeltem hogy csavarjuk le a lámpákat aminek kiabálás lett a vége. Nem is tudjuk miért. Mert puskaporos volt a hangulat. Aztán pedig hogy őszinte legyek annyira elfáradtam a mindenféle izgulásba hogy 9 órakor már ágyban voltam. - Történik ami történik én most már nem bírom tovább! - gondoltam és gyorsan elaludtam.

Éjjel töbször felébredtem néztem a Sky News-t. Ma már megint 5 órakkor ébredtem annyira érdekelek az új hírek hogy nem tudok nyugodtan aludni. Ma nem végzem a munkám mert egyáltalán nem tudom mi lesz ennek az egésznek a vége. Nagyon könnyen meglehet hogy az én újságomra már nem lesz pénz. Ma este a regény folytatódik.

Szia! A Újvidék csütörtök

---------------------------

Még mindig élünk. Úgy látszik ma délután bombáztak de mi ezúttal is kimaradtunk a buliból. Délután voltam a másik barátomnál aki szintén tolókocsis és azt magyarázta hogy legalább három oka van rá hogy a légiriadó után nem rohan az óvóhelyre.

1. Az óvóhelyek olyanok hogy egyáltalán nincsenek beásva a földbe hanem egy tetőszerkezet nélküli egyszintes tömbház be van borítva egy kis földdel.

2. Ott nincsennek megfelelő WC-k ahová egy tolókocsis nyugodtan elmehet vödörbe pedig igen nehezen végezzük el a dolgunkat legyünk őszinték.

3. És az mellett hogy a jó szívéből kifolyólag megkíméli az óvóhelyen tartózkodó polgártársait az esetleges kellemetlen szagoktól őszintén be kell vallani egy tolókocsi sokkal több helyet foglal el mint egy sámli ezért lesz olyan humánus hogy átadja a saját helyét másik háromnak. Így gondolkodik ő.

És én is hasonlóképpen.

No de el szerettem volna még mondani hogy bizony úgy láttam hogy azért sok szép nőcike is álldogál ezek előtt az óvóhelyek előtt. Kiváncsi vagyok tudják-e ezek a katonák hogy milyen szépek tudnak lenni a jugoszláv nők? Szerintem kár lenne értük! És vannak szép kis gyerekek is.

Persze vannak vadállatok is láttam egyet ráadásul egy nénikét aki szinte mindenki előtt letolta a nadrágját és vizelt. A lakótelep közepén 10 méterre az óvóhely előtt.

Egyesek persze ezt is nagy bulinak fogják fel. Van olyan is hogy az óvóhely előtt rock zenekar játszik a bombát várók pedig táncolnak. Persze lehet ennek az egésznek áldásos hatása is pl. láttam egy 150 kilós nőt szaladni sőt futni. Mernék fogadni nem szaladt az elmúlt 20 évben ezelőtt. Jelentkeznek az ismerőseim az egész világból: Moszkvából Szlovéniából Amerikából Magyarországból. Mindenki nagyon aggódik.

A nemzetközi telefonvolak rosszak. Az internet szolgáltató viszont kedvezményeket igér. (Viszont ez se egyszerű!)

A végén pedig még csak annyit hogy azt ajánlottam anyámnak csináljon kókusz bombát. Hogy legyünk összhangban a helyzettel!

Szia! péntek

Most voltam az utcan. Pillanatnyilag is érvényes a légiriadó. Az emberek kint lézengenek az utcan kezükben szatyorral. Sorok kigyóznak a pékek előtt a többi üzlet zárva. Megijedtünk a gyógyszerek miatt de már lehet késő is van. Üzemanyag szabad eladásban már nincsen. Az autók rohannak és rendszerint bennük ül az egész család gyerekestül hátul ott a pokróc. (A szerb szomszéd aki azelőtt viccelődve boldogan köszönt magyarul most szerbül köszönt. Panaszkodik hogy a horvátok az éjjel ünnepeltek és most is Magyarország felől várhatjuk a repülőket.

Üdvözlet mindenkinek!

A Újvidék

---------------------------

Még egy éjszakán túl vagyunk ami azonban semmi garanciát nem jelent hiszen most már napközben szinte többet bombáznak mint éjszaka. Az elmúlt 24 órában nyugodtan mondhatom hogy többet kellet volna lennünk az óvóhelyen mint otthon. (Mi nem mentünk...)

A légiriadók viszont nem sokat érnek mert hajnalban pl. 10 másodperccel a sziréna megszólaláaa után hallottunk egy becsapódást a Fruska Gora irányából. Újvidéken szerda óta nem csapódott be bomba. (Ami nem jelenti azt hogy nem fog.) Tehát én az este mintha misem történt volna lefeküdtem de 4 30 órakor felébresztett a riadó és azóta fent vagyok.

A házban egyébként más gond is van: nagyon beteg a 90 éves öregapám. Valószínűleg rákos vért vizel de naponta kétszer bedugul a katétere és ezért kerül-fordul vinni kell a kórházba.

A kórházban igen mostohák a körülmények beteget nem tartanak bent csak rendelnek azt is csak akkor ha nincsen riadó. Mindent összecsapnak ahogy csak lehet. Apám meséli hogy egy nő eltörte a csípőjét és simán hazaküldték semmi ellátásban nem részesült.

Az imént megdöbbentő képsorokat láttam: Belgrádban tömbáhazak álltak romokban. Nem tudom meddig fogom ezt tűrni. Kimehetnék falura amit holnap lehet meg is teszek. Nagyon lehetséges hogy a kapcsolat meg fog szűnni különben is hiszen az áramszolgáltatás és a telefonközpont bármikor levegőbe repülhet. Ez tervben van a NATO-nál.

Időnként elfog az idegesség meg-megrezzenek a legkisebb zajra is.

Szia! (Zasad smo zivi i zdravi!)

A Ujvidék szombat

---------------------------

Kedves Barátaim!

Nem is kérdeztelek meg mindannyiatokat hogy szívesen fogadjátok-e háborús napló jegyzeteimet. Ha valaki unja őket vagy valami más oka van rá hogy ne szeresse olvasni őket írja meg. Viszont mondhatom hogy felkérésre indult be az egész és mondhatom hogy elég nagy az érdeklődés irántuk. Aki azt gondolja hogy érdemesek rá küldje tovább az ismerőseinek. Már most van kb. 100 rendszeres olvasó. Ehun vagyok-e.

Nem mentem ki Temerínbe (Újvidék melletti falucska) egyrészt mert a hírek szerint ott is megjelent a YU hadsereg hogy elrejtse a fegyvereit másrészt mert nem engedték a péterévei csajomat a szülei hogy ilyen háborús időkben elhagyja a házát harmadrészt mert autózni manapság igen drága multaság és szinte azt sem engedhetem meg magamnak hogy három hét múlva visszatérjek. Az üzemanyagnak ugyanis a csillagokig felment az ára 7 DM-át (800-900 Ft-ot) kérnek egy literjéért.

Tegnap délután itt volt nálam a barátom vele tárgyaltuk meg az ügyeket. (Nézem hogy minden nap elbeszélgessek valakivel a helyzetről ugyanis azt hiszem hogy minél több emberrel kontaktálok annál okosabb leszek cselekedeteimben.) M.G. pillanatnyilag egyedül van mert tegnapelőtt elküldte feleségét és 2 hónapos gyermekét az anyósához Magyarországra. Szemmel láthatóan megkönnyebbülten ücsörgöt nálam. Hogyis ne hiszen egy csecsemő sokmindent megkövetel (tápszer...) magának és nem kérdezi van-e? Meséli hogy előbb kivitte őket az autóbusz állomásra de hamarosan belátta hogy tömegközlekedési eszközzel nem lehet közlekedni. Mert az állomás teljesen tömve volt mindenféle emberekkel akiknek a többsége részeg volt tört zúzott szidta a nagyhatalmakat. Mivel éppen megint légiriadó volt a salterok nem dolgoztak semmi rendszer az autóbuszok közlekedésében.

Mindenki ideges a forgalom jócskán lecsökkent az üzemanyag hiány miatt a menekülni vágyók száma viszont megnőtt. Éppen szemtanúja volt egy kellemetlen eseménynek hogy az autóbusz sofőrje elhagyta az autóbuszt mivel lejárt a munkaideje és az egyik utas pisztojjal kényszerítette vissza a kormány mellé. G. családja végül úgy került át hogy 30 DM-t adott az egyik ismerősének aki különben is ment Zombor irányába hogy vigye el oda ahol aztán a magyarországi rokonok várták. Itt meg az volt a legnagyobb akadály hogy a magyarországiak nem akartak átmenni a jugó határon pedig a végén nem lett semmi bajuk.

És még meséli a barátom hogy a hadsereg a fegyverzetét minden éjszaka költözteti az egyik civil objektumból a másikba. Ugyanis tankok ágyúk... állnak iskolákban gyárakban. Egyes gyárak még dolgoznak is és behurcoltatják a tankokat a gépcsarnokokba.

Azt akartam még mesélni hogy a tömegtájékoztató eszköszök nevetségesek minden csatornán ugyanaz a műsor megy híradó és harcbuzdító reklámok cserélődnek folyamatosan. Egyes rádió állomásokat újságokat beszüntettek így most én is államellenes tevékenységet folytatok. Ami azt mondják egyáltalán nem veszélytelen dolog. Azt mondják hogy a katonaköteleseket ha kétszer nem jelentkeztek a behívóra és elkapták őket az utcán akár ki is végezhetik mert dezertőrnek számítanak. Ezért nem ment át G. se a családdjával mert a határon elfoghatnák. Azt gondolta ki hogy inkább önkétesen jelentkezik hogy széthordja a behívókat így nem fogjá le vinni Koszovóra.

Azt kérdeztétek mivel tötjük napjainkat: információkat fogadunk cserélünk politizálunk tartalékok után futkosunk. G. barátom cégje már egy hete a katonaságnak dolgozik az iskolák szünetelnek. Van aki dolgozik de a többség nem. Én gyakorlom az angolt a kézirataimat rendezgetem...

Szia A Ujvidék vasárnap

-----------------------------------------

Kezd közhellyé válni a szokásos kezdőmondatom mely szerint: itt vagyok élek még egyelőre...

Hát mit lehet erre mondani? Mindent meg lehet szokni. Bele lehet nyugodni a dolgokba meg lehet változni anélkül is hogy azt saját magunkon észlelnénk. Hogy őszinte legyek most már én sem izgulok annyira mint az első napokban. Most már lassan fel sem veszem hogy éppen légiriadó van-e. Hogy úgy mondjam nem követem eléggé az eseményeket. De azt hiszem hogy nekem már erre kifejlesztett tehetségem van. Hogyan nem felvenni a sérelmeket? Hogyan épen túlvészelni a frusztrációkat? Hogyan megóvni az optimista világszemléletet a legkilátástalanabb helyzetben? Erre az adottságra mindenkinek szüksége van minden embernek de itt nálunk ezek az emberek az igazi háborús nyerészkedők.

Tegnap csak egy látogatóm volt: a Miroslav.

Évek óta ismerjük egymást hónapokat töltöttünk együtt kórházakban nyaralásokon én mutattam be neki a feleségét... Hát ő túlnyomórészt szerb (van benne egy kis ruszin vér de nem beszél ruszinul) de ettől eltekintve igen jó barátomnak tartom. Ahogy mondani szokták olyan ember ő aki a barátságát konkrét helyzetekben igazolta pl. amikor a lábamat törtem ő volt az első látogatóm... Nekem jó barátom minden évben itt van a születésnapomon de volt neki egy szerb elválaszthatatlan barátja akivel véres haragban van már majd egy éve.

Tehát ez a Miroszláv volt nálam tegnap azt lehetne mondani: Internet ügyben. Az internetre pedig két okból volt szüksége: több levelet is kapott a Moszkvában dolgozó és élő barátjától aki nehezen tud hazatelefonálni ő pedig szeretne válaszolni ezekre a levelekre a másik pedig: levelet akart küldeni a Sky News tévéállomáshoz mert ott van egy olyan műsor amelyben hangosan felolvassák az egész világból érkező leveleket.

Sajnálom én magamat is messze attól hogy nem sajnálom! De szegény Miroslav!

Olyan kétségbeesett volt a tekintete és olyan nehezen gyűlöl bárkit pedig ezt a "körülmények megkövetelik"! Nem túl művelt ember gondolom nem olvasott de rendkívül intelligens élsportoló egy viccmesélő figura a számítógépekhez sem ért egyáltalán.

Elővette a zsebéből a két összegyűrt levelet és olyan hangosan diktálta hogy majd beleremegtek a falak. A Sky Newhez írt levelet már angolra lefordítva hozta lefordította neki a szomszédasszonyja. A Moszkvába címzett levélben ír a közellátásról... és ami a legérdekesebb nyugtatja a nagy biztonságban levő barátját (ahelyett hogy fordítva lenne): - Ne izgulj! Nem hagyjuk mi magunkat! Kitartunk!

Aztán tőlem kérdezi minden rossz szándék nélkül: - Te nem mentél ki Magyarországra? - Hát nem. Mit csináljak ott? - mondtam pedig van ott lakásunk és a tesvérem is kint van. (De nincsennek barátaim munkám...) Neki őszintén válaszoltam pedig volt olyan magyar akinek nem mertem bevallani hogy vettünk lakást Szegeden! Na de az is érdekes volt hogy amikor telefonon beszéltük meg a találkát elkérte a tel. kagylót a barátja aki így viccelődött velem: - Hallom Magyarországról jönnek a repülők! Megyünk Pestet és Szegedet bombázni! - Micsoda? - kérdeztem én. - Csak vicceltem természetesen - mondta Bane. - Hát igen. Én meg akkor Újvidéket teszem a földdel egyenlővé. - mondtam én.

Ugyebár minden tréfában van némi igazság.

U.I.: Most telefonált egy francia humanitárius szervezet képviselője akik 80%-át pénzelték a folyoiratunkat hogy becsukták belgrádi irodájukat és azért ne nagyon ijedjek meg ha felkeresnek a rendőrök. Pedig az elmúlt 4 évben 800 tolókocsit szétosztottak Szerbiában. Én pedig tulajdonképpen munka nélkül maradtam. Meg csaj nélkül. És mégis nyugodt vagyok!!!? -----------------------------------------

Március 30.

Kedveseim!

Az este a barátomnál voltam ahol négy férfi összedugta a fejét és arra a következtetésre jutott hogy az orosz küldöttség látogatása után jobbra fognak fordulni a dologok és megszűnnek egyenlőre a bombázások.

Szerintünk a most az asztalra kerülő lehetőség mindenkinek megfelel. (De ezt majd a tévében megmagyarázzák nektek szépen!)

Nekem meg tegnap azt mondták hogy csak folytassam az újságom szerkesztését cselekedjek úgy mintha semmi se történt volna. Maga a hír felvidított mégha nyílvánvaló is hogy ingyen munkáról van szó de aztán amikor elkezdtem dolgozni bizony elszomorodtam nem is kicsit.

Ezek az események előtt majdnem kész volt a szám amikor rájöttem hogy ez most így egyáltalán nem mehet. A címoldal nem lehet színes mert gyászolunk új vezércikket kell írnom és a cikkek felét ki kell dobni. Mert a cikkek fele valami módon kötődik a világhoz amiről itt most minálunk az emberek egyáltalán nem akarnak hallani. Tehát kidobtam a cikket a húgyhólyag rákról mert amerikában íródott a háromkerekű motorokról az új típusú tolókocsikról mert Angliában és Németországból érkező hírek voltak. Kidobtam a francia humanitárius segélyszervezetről szóló cikket akiknek közvetlenül köszönhetjük az elmúlt években való fennmaradásunkat (több mint 500 tolókocsit szétosztottak kötszert...). Fájt a a szívem amikor ezt kellett csinálnom és valóan valóban valóban nehezemre esett. (Szeretem a munkámat.)

Tehát az este úgy jöttem haza hogy na akkor holnap vissza a régibe aztán hajnalban 4 50-kor 5 óriási robbanást hallottam. Természetesen mindenki abban a pillanatban felébredt rohangáltak össze-vissza a házban. A gerincemben éreztem és szinte felfordult a gyomrom. (Bár jobban emésztek.)

De én még aztán elaludtam. Hiszen ez már itt nálunk megszokott jelenség. Veterniket lőtték

Tegnap a Miroslav barátom a következő levelet írta a Sky News-ba (szegényke): Psychiatrist of the world unite! Even a student of psychiatry after having seen Blair!s look and movements could give the diagnosis that he is a very disturbed person. He thinks he is playing a video game invented by an already confirmed psycho. with his diagosis Blair could not get a job as would have a gun in his hands but by mistake he holds such a position that he has thousands of missile barrels in is hands. Psychiatrists hurry up! Don't be late with your diagnosis as you were before the II World war

A kedd

-------------------------------------------

Március 31.

Elnézést kérek hogy nem jelentkeztem a szokásos időben de el voltam foglalva. Mivel?

Hát ma voltam megnézni azokat a zenés tüntetéseket a város központjában. Hát aki nem tudná annak elmondom hogy az első napokban Kragujevácoan az autógyárat a saját testükkel akarták megvédeni a munkások úgy hogy a légiriadó kellős közepén felsorakoztak a gyár körül. Hogy ne lehessen azt mondani hogy csak katonai célpontokat céloznak.

Ezt követően ennek mintájára Belgrádban majd Újvidéken rockoncertet szerveztek hogy így tiltakozzanak a háború ill. a NATO ellen. Csak sajnos a belgrádi békeharcos rock zenészek szándéka egy kicsit félresikerült. Mert ez is a hivatalos politika szolgálatába lett állítva. Ezt bizony1íitja az is hogy ezeket a koncertokat most már a belgrádi tévé egyenesben közvetíti.

Azt mondja a barátom hogy azzal is hogy én ott ma egy félórára megjelentem szintén a hivatalos politikát támogattam. Lehet és ezért szégyellem magam de kellet látnom testközelből személyesen hogy ott mi történik. Ilyen kíváncsi természetű vagyok mit csináljak?

Tehát az az általános véleményem az egészről hogy szomorú. Először is az első koncertet kivéve most már egyáltalán nem rock zenét játszanak ami ugyebáér egy műveltebb réteg zenéje hanem azt a silány mű népzenét játszák ami kilóméterekre bűzlik a giccstől. A valamit is érő zenészek vagy visszavonultak vagy messze elkerülték ezeket a fellépéseket az elejétől kezdve.

Aztán higgyétek el nekem mindössze két-három szép lányt láttam a tömegben pedig azért fontos megjegyezni hogy a jugoszláv lányok közismerten szépek. Vagy nagyon fiatal lányok vagy goromba sarkos arcvonású emberek voltak ott. Én nem közöttük nőttem fel!

Ott ültem egy fél órát és persze találkoztam néhány távoli szerb ismerőssel és hallgattam azon szerencsétlen emberek elkeseredett politizálását. Mindenre csak bólogattam még akkor is ha nem értettem egyet az elhangzottakkal.

Elhangzottak ott olyan kijelentések is hogy bizony végezni kell azokkal a siptárokkal mert hogy szabad őnekik ott úgy felszaporodni mint az egereknek. Meg különben is olyan buták és piszkosak mint a háziállatok!

Igen kemény szavak de ezeket is áthallgattam nem akartam szembeszállni mert azért tudni kell hogy én ezeket az embereket azért mélyen sajnálom. Sajnálom mert ők mélyen hiszik azt hogy az egész világ útálja őket ok nélkül bombázzák őket hiszen nem tudják hogy mi rejlik az egész mögött. Én pedig nem fogom őket meggyőzni az ellenkezőjéről. Még örülhetek hogy ők olyan jók hogy megtűrnek engem a magyart közöttük. Ezért valóban azt hiszik hogy rettenetesen jó emberek!

De azért feltettem magamnak a kérdést: Mit csinálna bármelyik nép (magyar német francia...) ha ilyenek lennének a körülmények az országukban? Lehet hogy ugyanezt.

És voltak ott szellemes transzparensek is hogy pl. ELNÉZÉST NEM TUDTUK HOGY LÁTHATATLAN JOBB A HAZAI PLJESKAVICA MINT A MCDONALDS... A rendezvények védjegye pedig egy célpont hogy ide célozzatok repülők nem félünk!

Szóval nagyon sajnálni együttérezni lehet ezekkel az emberekkel. Viszont nincs az a csúnya szó amit fel lehetne használni ha jellemezni szeretném a Milos gondtalan kacér gonosz mosolyát vidámságát amit az oroszokkal való tárgyalás alkalmával tanúsított. Hogy nem sül le a bár a pofájáról? Akárhogy is van itt milliók szenvednek! Az ő országában. ő meg vidám? Mert bizony vannak akik nagyon szenvednek. Azt hiszik mert azt hirdetik a tévében hogy civil épületeket éppúgy bombáznak mint a katonaiakat és félnek. Félnek fentmaradni a lakásukban féltik a gyermekeiket és így éjjelt nappalt lent töltenek az óvóhelyeken embertelen körülmények között.

Épp mondja anyám hogy a zeneiskolában ahol tanít a tanárok mennyire ki vannak készülve. Fehérek karikásak a szemeik meggyötörtek. Szerencsétlen tanárok meg még ráadásul művészek anyák akik felelősek a gyermekeik életéért. Jó hogy aggódnak. Ez is rettenetesen szomorú.

És délután öt erős robbanás volt az este meg szintént öt.

Szia! A szerda

------------------------------

Tegnap jól kifáradtam hiszen a benzin hiány miatt nem tudtam autóval menni a városba gyalog kellet közlekednem (6-7 km egy irányba).

Egy kicsit nyűgös is voltam valahogy szerencsétlenül éreztem magam (nem tudom miért; - ha-ha) aztán nem volt nehéz összevitázni a csajommal akit már igen régen láttam mert 60km-re van tolem Péterrévén. - Menjünk ki Magyarországra? De már ha költözök ha elhagyom az otthonom barátaimat akkor én nem elégszem meg Magyarországgal! Szegénységben itthon is élhetek legalább itthon vagyok! Én Svájcba akarok menni! Már háromszor voltam jól tudok németül!- mondta a csajszi. - Hát te soha semmivel nem vagy megelégeve. Ki se tudsz jutni az országból! Nincs vízumod... Kezdetnek nem jó Magyarország? Itt nem lesz mit ennünk! Én is értelmiségi vagyok ráadásul mozgássérült aki nem tud szántani termeszteni! Egy hímes tojás aki sokat költ nagyobbak a szükségletei az egyszerű embernél! - válaszoltam erre én.

Szóval mindketten idegesek voltunk és főleg tehetetlenek. Megbeszéltük hogy most már azért a hétvégén találkozunk Temerínben (félúton) még ha ez lesz az utolsó autózásom is az életben.

Csak nem tudom meddig tudok maradni mert már lehet hogy hétfőn fogunk dolgozni (általános iskolában pszichológus). Az igazgató nem szeretne szünetelni mert aztán majd be kell pótolni a nyáron.

Hát ugye szerintem ez teljesen lehetetlen hogy ilyenkor dolgozzanak az iskolák. Ez azt bizonyítja hogy falun azért az emberek még nem igazán veszik észre milyen is a helyzet valójában. Ott nincsennek bombázások óvóhelyre való menekülés élelmiszerhiány a házimunkák végzése révén elterelődik a figyelem a helyzetről...

Én viszont ma megint nem tudtam végigaludni az éjszakát nyugodtan mert felébresztett egy óriási robbanás.

Mint azt az imént megtudtam Újvidék legrégebbi hídját rombolták le amelynek körülbelül olyan poziciója van a városban mint a Margit-hídnak Pesten. Szinte a város szívében van/volt. Mindig forgalmas... Azért most megint azt gondolom hogy nem biztos hogy a legjobb módszert választotta a világ a helyzet rendezésére!

Nagycsütörtök reggel

Nemrég jöttem haza a városból. Ismét nem bírtam ki hogy szemügyre ne vegyem a legújabb attrakciót: a lerombolt újvidéki öreg hidat.

Tehát újra legyalogoltam a tizenvalahány kilométert (nincs üzemanyag ezért nem mehettem autóval) már szinte nem is érzem a hátamat hiszen még a tegnapi megerőltetést sem hevertem ki. Már nagyon fáradt vagyok de estére még a barátomhoz is el kellene mennem hiszen szegényke a beszolgáltatásoktól rettegve nem mer kimozdulni a házból és már nagyon megviselte a magány ill. az otthonülés. Azt mondják ugyanis hogy a katonaköteleseknek az utcán is veszélyes közlekedni mert leállíthatják őket és rövid igazoltatás után simán elvihetik rögtön Koszovóra. Márpedig a magyar ember nem igazán szeretné az életét Koszovón hagyni de az intelligensebb szerb sem. Cirkálnak is városszerte a rendőr kombik azt mondják hogy képesek az óvóhelyen is összeszedni a fiúkat ill. a férfiakat. És még most a katonaságnak nincs is nagyon szükségük a katonákra mert gyalogsági harc még nem folyik a katonákat pedig állandóan költöztetni kell etetni... Reméljük nagyon hogy a gyalogság bevetésére nem is fog sor kerülni. Ezért nem mer a barátom kimozdulni otthonról.

De térjünk vissza a hídra. Már vagy egy kilométerre a színhelytol látszott hogy az emberek tömegesen mennek a régi híd irányába. Aztán amikor megérkeztem kiderült hogy valóban annyian kijöttek megnézni a romokat hogy messziről azt hihette volna az ember hogy valami fesztivált népünnepélyt szerveznek ott. Közelebbről viszont egyáltalán nem volt mulatságos az egész.

Eloszöris a látvány: az egész híd benne fekszik a folyóban úgy hogy most teljesen el van zárva a folyó egyáltalán nem lehetne rajta közlekedni. Megszakadt a vízvezeték csatorna amely Pétervárra szállította a vizet...

Maga a híd valószínűleg nem volt valami óriási érték azt mesélik az emberek hogy már régen nem felel meg a szabványoknak hogy a nagyobb hajók hónapokat várakoznak előtte azért mert nem férnek el alatta. Állítólag tervben volt a hídat felemelni amit valami európai pénzeszközökből lett volna valaki köteles fedezni. A híd rozsdás is volt öreg is a második világháború után építették a német hadifoglyok kártérítésként mert a fasiszták a háború alatt lebombázták az elődjét amelynek romjai azóta is ott vannak a folyóban nem messze ettől.

Azt mondta erre az egyik barátom hogy kíváncsi vajon meg fog-e ismétlődni a történelem azaz hogy újra a németek fogják-e újraépíteni ezt a leromboltat mert bemondták hogy pont német repülők rombolták le talán mert meg voltak hozzá a terveik.

Egy kicsit az is valóban elgondolkodtató megjegyzés hogy a német repülők harmadszor bombázzák ebben a századba a szerb területeket.

De ha százszor is öreg volt nagyon nagy forgalom bonyolodott itt le minden nap az emberek ezrei itt jártak át dolgozni stb. Aztán most az a rész ott olyan siralmasan üres. Hát én itt nőttem fel megszoktam és most nincsen? Egészen más lett volna a helyzet ha azt mondták volna: no ezt a hidat le kell cserélni mert lejárt fölötte az idő használhatatlan stb. Nem érintett volna ilyen mélyen az egész. Megértem az embereket akik sírtak felette.         

Az emberek százai pedig ott sétáltak a töltésen és szomorúan megdöbbenten nézték. Mondhatom hogy azért távol sem azokkal az emberekkel találkoztam mint tegnap a központban megtartott koncerten.

Azokra azt mondtam hogy nem vállalok velük semmilyen rokonságot hogy nem velük nőttem fel viszont itt most egészen rendes embereket láttam  (a nők is szebbek voltak) ami nem fontos hogy jelentsen valamit de azt hiszem hogy azért mégis jelent.

És azt szintén nehezen lehet leírni hogy ezeken az arcokon milyen szomorúság tükrözodött. Az jutott eszembe hogy akkor láttam ilyen arcokat amikor Tito sírját látogatták a nagy tömegek a nagy Marsall halála után. Az előző nap a koncerten az emberek vidámak voltak táncoltak jókat káromkodtak majd megnevették a saját szemtelenségeit most valóban mindenki gyászolt. Sokan fényképeztek többek között én is de voltak olyanok is akik sírtak.

És nem csak a híd semmisült meg. Megdöbbenő volt látni hogy még 1 km-rel odébb is be voltak törve az ablaküvegek. Betörtek a múzeumok és az iskolák üvegei is. És megrepedeztek a falak a péterváradi várban is amely valahogy abban az időben épült amikor felfedezték Amerikát.

Épp egy egyetemi tanár mesélte akivel ott véletlenül összetalálkoztam hogy ő ott lakik a híd közvetlen közelében és az első robbanás valósággal kivetette az ágyból. Két-három métert is csúszott repült a robbanástól. A másik berepülést már a ház előtt érte meg (lement). Végignézte a tűzijátékot és a meséjéből az derül még ki hogy az első bomba csak érintette a hídat és a vízben robban fel. A másik bombát lelőtte a szerb légelhárítás de a harmadik elvitte az egészet.

Azt mondják hogy az elsőt figyelmeztetésként lőtték a vízbe hogy leálljon a forgalom a hídon mert mint mindig akkor is volt rajta néhány autó és autóbusz. De ez az információ nem megbízható forrásokból ered.

De ha jobban belegondolunk még egészen jól jártunk. Persze ha minden így marad. Mert Újvidéknek még van legalább két másik hídja. Kettő közülük nagy gyönyöru híd az egyiken kétszer három sávos út van a másikon meg a vasút megy. Úgyhogy végülis szerencsések lehetünk hogy erre a hídra esett a választás és reméljük hogy a többi kettőre nem fog sor kerülni.

Újvidék 1999. április 1 Nagycsütörtök este

------------------------------

Még a tegnapit se küldtem el és már írom a mait. Ugyanis több meglepő jelenséget lehetett észlelni a tévében.

Az egyik az hogy Rugova tárgyalni ment Milosevichoz és ott úgy mutatkozott mintha a világon a legnagyobb barátja lenne. A másik meglepo dolog hogy itt megjelentek valami egyházi személyek is a háttérben pedig egy képet lehetett látni amelyen Rugova a pápával kezel le.

A csoda tudja mi rejlik ezek mögött a képek mögött. De... De egyvalamit azonban sohase fogok elfelejteni. Édesanyám mesélte hogy a munkahelyén a zeneiskolában ahol dolgozik a második bombázást követő napon a túlnyomórészt szerb kolleganői azt mondták most már csak az ima marad hátra.

Mindenki imádkozzon ahogy tud a saját istenéhez aztán majd meglátjuk.

Nos erre a hirtelen hívő magatartásra is felhívnám a figyelmeteket ez is jellemző az időkre amelyekben élünk.

Aztán megint szeretnék egy-két szót szólni a sajtóról amely időnkét nyilván példátlan a világon. Olyan példátlan mint amilyenek voltak néhány évvel ezelőtt azok az inflációs papírpénzek amelyeken néha akár 20 nulla is szerepelt.

Tehát a sajtó tévé különösen az első napokban olyan szavakat használt hogy: A FASISZTA TERRORISTA NATO HADSEREG Tony Blair a homokos és a leszbikus felesége Bill Clinton a világszintű hülye szaxofonista...

És ez az állami televízió adásaiban hangzott el amelyről azonban tudni kell hogy valamikor bizony tartotta a világszínvonalat. Talán mondanom se kell hogy az ilyen beszéd melyik népréteghez szól. De talán még az ő szemükben se minden szakxofonista hülye!

Még egyet azért el szertnék mondani. Sokan azt hiszik hogy ez a Jugoszlávia Szerbia egyenlő Zambiával vagy valamilyen fejletlen afrikai állammal.

Nem szabad elfelejteni hogy Jugo északi része még tíz évvel ezelott minden szempontból a legfejletteb területek közé tartozott a térségben. Hogy csak egy példát mondjak nem is olyan régen volt az hogy Magyarországon az emberek 80% nem tudott egy szót kiejteni angolul vagy németül Jugóban meg már az óvodában is tanították az angol nyelvet. Tehát van itt egy értelmiségi réteg most is habár nagyon fogyatkozik.

És ha a NATO kudarcot fog vallani akkor azt csakis annak fogja köszönhetni hogy nem tanulmányozta át az itteni emberek komplikált pszichéjét.

És még valami nagyon nagyon fontosat! Azt szeretném megélni hogy egy nap a magyar nép is úgy összefogjon mint ahogy most a szerb nép! Hazugság vagy nem vagy jobban vagy kevésbé a bajban a szerb nép most talán eloször összefogott! Persze ha lenyugszik itt minden újra össze fognak veszni de most együtt vannak sajnos és azt hiszem ez a legnagyobb baj Milosevictyal az élen.

Újvidék 1999. április 2   Nagypéntek

------------------------------

Valami sürgos ügyben a hónap folyamán valakinek a családból át kell mennie Magyarországra elintézni valamit (óvatosságból nem írom le hogy miről van szó).

A napokban a Magyar Szóban (a vajdasági magyarok napilapja) nagy betűkkel szedve megjelent a felírat hogy 60 éves korig a férfiak nem hagyhatják el az országot.

Apám novemberben fogja betölteni a 60-at ezért összeszedte a bátorságát és tegnapelőtt valahogy nagyon nehezen eljutott a határig. Aztán ott szépen visszautasították mert az ő tudomásuk szerint 65 éves korig érvényes ez a rendelet. - No nem baj majd én elintézem a dolgokat - gondoltam magamban elmegyek személyesen a katonai hadügyosztályra megbeszélem velük a dolgokat hiszen én már 15 éve tolókocsis vagyok nem voltam hadköteles sohasem.

És tegnap el is mentem. Minden iratotot magammal vittem és hát nyílván azért rajtam is látszik hogy legalábbis a katonaságnak nem sok haszna lehet belőlem.

Aztán ott szintén volt mit látnom: rengeteg állíg felfegyverzett katona és más egyszeru férfi tolongás rohangálás kész zurzavar. Ilyedt pofák...

Fölhúzott apám a lépcsokön teljesen egyedül mert bizony azok közül a katonák közül senkinek se jutott eszébe hogy  felajánlja a segítséget. Apám és én egymás között csak szerbül kommunikáltunk nehogy ott valaki rosszat gondoljon rólunk. De azért örömmel tapasztaltam jaj de gonosz vagyok hogy a hős férfiaknak azért megakadt a tekintetük a tolókocsimon és nagyon is láttam hogy egyeseknek megfordult a fejükben hogy lehet hogy a háborúból ok még rosszabb állapotban fognak viszatérni.        

És mégsem írtak ki semmilyen bizonylatot.

Bevallom azt hazudtuk hogy gyógykezelésre kell átmennem Magyarországra (ami most ugyan nem volt igaz de még néhány hónappal ezelőtt tiszta igazság volt és itthon most se lehet venni bizonyos gyógyszereket) a válasz azonban a következő volt. - Ilyen bizonylatot csak Belgrádban tudnak kiírni a főparancsnokságon nagyon sajnálom viszontlátásra. - De hogy menjük át Belgrádba ha nincs üzemanyag a tömegközlekedés azonban szünetel? - Nem tudom. Háború van Uram és kész!

U.I.: Mától Temerínben vagyok. Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Remélem ott az Internet szintén fog funkcionálni.

Újvidék 1999. április 3   Nagyszombat

------------------------------

Elmenekültem a városból mert már nagyon elviselhetetlen volt ott az élet. Teljesen kikészültem az állandó rettegéstol a nyugalom hiányától... És kiderült hogy igazam volt mert itt valóban más a hangulat. Ezt a változást nyugodtan húsvéti ajándéknak is lehet tekinteni mégozzá nem is kis ajándéknak.

Azonban országot nem váltottam így itt is utolértek a háború szörnyu hírei.

Szombatt este pl. nyugodtan lefeküdtem nyugodtan vártam a reggelt abban a hiszemben hogy ide nem hallatszanak az Újvidéken becsapódott bombák zaja azonban vasárnap (reggel) 6 órakor a csajom felébreszt:   - Hé hallottad a legújabb hírt hogy lebomázták a másik hidat is?

A másik szobából ugyanis beszurodött a rádióban elhangzott hírek ő pedig nem bírta ki hogy el ne mesélje azt.

Persze én akkor még megfordulhattam volna a másik oldalamra aludni még egy huját szükségem is lett volna rá viszont a szörnyű hír annyira megbojgatott hogy nem tudtam újra elaludni. Mert elkezdtek dolgozni bennem az érzelmek úgy éreztem magamat mint amikor a télen  kirabolták az autómat és elvették a táskámat amelyben a legszükségesebb cuccaim voltak elkészítve egy hónapos távollétre. A táska tartalma egy idegen számára csupa haszontalan kacattal volt tele nekem viszont létszükséglet: alsónemű kopott farmerok fogkefe borotva felszerelés kulcsok személyi iratok... - A fene pofájukat! - üvöltötöttem is fel nemsokára tehetetlenségemben. - De kinek? A NATO-nak Clitonnak az állam vezetoségnek vagy Milosevicnek?- kérdezte erre a csajom. A kérdésre azonban nem is volt olyan egyszeru azonnal válaszolni. - Hát nyilván mindannyiuknak egy kicsit. Tekintettel arra hogy én csak egy egyszerű állampolgár vagyok szinte egyáltalán nincsen belátásom a valós történésekbe. Nem is tudom hogy ki okozta ezt az egészet és valójában nem is érdekel. Én csak azt tudom hogy nekem fáj ez az egész egyre jobban növekszik ez a fájdalom viszont és abban is biztos vagyok hogy én nem járultam hozzá ehhez a cirkuszhoz.

Az én álláspontom egy polgárközpontú politikamentes hozzáállás. És nagyon fáj hogy most már a másik hídon se tudok átmenni a Dunán. - Te ezek szerint a NATO-ra is mérges vagy? - Nyilván rájuk is hiszen szerintem azért most már kezdik túlzásba vinni. Szerintem fegyverrel nemigen lehet békét teremteni akárhogyis van. Ezt húsvét napján mondom e nagy ünnep szent céljai tanúságai jegyében.

Aztán mint minden évben elmentünk a húsvéti misére. Viszont már az sem volt mindegy hogy életemben eloször nem otthon a családdal ünnepeltünk. Ezt a húsvétot ugyanis a családból senki se úgy várta be ahogy szerette volna szét voltunk szórva mindenfelé párokra és mindenkinek hiányzottak a többiek.

A mise szép volt de nem felhőtlen. Az atya szomorúan és óvatosan írta körül a háborúnkat: - Ezek az áldatlan körülmények a nehéz helyzetek az idő amelyben élünk...

Érdekes volt hogy amikor megemlítette a bombákat az újjával véletlenül megpattintotta a mikrofont amelybe beszélt amire persze mikrofon nagyon érzékenyen reagált és a hangosítás valódi robbanásszerű hangot hallatott. Megrezzentünk mintha valódi bomba robbant volna.

De talán még emlékezetesebb volt az a jelenet amikor a mise közepén megszólaltak a légiriadót jelző szirénák. Erre az atya egy pillanatra megállt de rövid gondolkodás után folytatta az imát. Az emberek sem mozdultak meg a helyükről csupán egy percig a sziréna erős kellemetlen (útálatos) hangja teljesen elnyomta az ének hangját.

(De zárójelben szeretnék még valamit kérdezni. Vajon tudjátok-e egyáltalán hogy a szirénák hogyan jelzik a háborús veszélyt? Vajon felismernétek-e a jelentését ha nálatok szólalna meg? Mert 13 nappal ezelőtt én se ismertem volna fel pedig valamikor jól megtanultuk az iskolában. Akkor elárulom: légiriadó - egyperces vijjogó hang; légiriadó megszűnése - egyperces nem vijjogó hang.)

Temerín 1999. április 4-5   Húsvét

------------------------------

Kijöttem ide Temerínbe hogy egy kicsit lenyugodjak elszigeteljem magam a mindennapi városi "atrakcióktól" aztán itt most azon veszem észre magam hogy egy másik jelenség idegesít pont az előzőnek az ellenkezője mégpedig az hogy itt mindenki olyan nyugodt.

Ezen a naplón is azt vettem észre hogy alig reagáltam az új híd lerombolására pedig még néhány nappal ezelőtt azt írtam hogy akkor lenne igazán nagy a katasztrófa ha ezt a gyönyörű legújabb hidat is romba döntenék. Márpedig lerombolták. Nagy kár érte az újvidékieket minden szempontból de most az jutott eszembe hogy ott milyen katasztrófális lesz ezután sétálni. Nemhogy nem lesz romantikus hanem a romok állandóan emlékeztetni fognak bennünket a szégyenre ami ért bennünket. És azok a nagy objektumok amelyek jelenlétükkel hangulatukkal világításukkal eddig hozzájárultak a jó közérzethez rontani fogják azt és nem fogják engedi hogy egy pillanatra is elfelejtsük azt ami történt.

Mert szinte nem is lehet olyan valamirevaló pontot találni Újvidéken ahonnét ne látszana a romok egyike. Amint arról már bizonyára értesültek az éjjel Újvidéken leromobolták az olajfinomítót és a tévétornyot. Mindkét létesítmény fontos számunkra de a romjaik nincsennek a szemünk előtt. (A belgrádi tévéállomások így se játszottak fontos szerepet az életemben az üzemanyag nagy részét pedig így is Romániából csempészték át.) A hidak lerombolása viszont főképp a lelkemben okozott kárt.

Aztán azon vettem észre magamat hogy ezek a szörnyű háborús események átalakultak bennem csupasz hírekké. Így éli át ezt a háborút a fél világ naponta érkeznek az információk a károkról az egyik hír megdöbbentobb a másiknál aztán a kevésbé megdöbbentő hír már másnap elavul az új hír árnyékába esik elhalványul csak egy napot él. Pedig egy hidat tévétornyot olajfinomítót  nem lehet egy nap alatt felépíteni akárhogy is van. Persze az is tény hogy az emberélet még visszafordíthatatlanabb.

Temerínben az emberek nem járnak óvóhelyre azt sem érzékelik hogy az autóbuszok ritkábban járnak hiszen kis településről lévén szó a kisvároson belül nem autóbusszal közlekednek Tekintettel arra hogy tiszta sík területrol van szó egy magasabb ház emeleti ablakából este idelátszanak a 20 km-re levő újvidéki robbantások de a robbantásokat nem lehet hallani. Ezek a dolgok senkit se zavarnak viszont mindenkit felháborít az ha valami hiányzik az üzletekből pl. hajlakk. (Hajlakkról az újvidéki nők mostanában nem gondolkodnak) A szórakozóhelyek este nyolcokor zárnak amit itt szintén mindenki furcsának tart.

Tegnap viszont elkezdték osztani az üzemanyag bónokat (40 liter egy hónapra) így már autózni is lehet ami elég ahhoz hogy az itteni emberek akik még a saját bőrükön valójában nem is érzik igazán a háborút egy kicsit örüljenek.

Számomra meglehetősen elrettentő ez a nyugalom mert valójában hamis nem reális csak rövid ideig fenntartható. Az állam ugyanis görcsösen ragaszkodik ahhoz hogy amíg a bombázások tartanak mesterségesen fenntartsa azt a látszatot hogy minden a régi a NATO bombák tuladonképpen semmit se tettek tönkre és minden úgy funkcionál mint régen. Szintén gyanakszom abban a jelenségben is hogy a ruha és cipőüzletek jó része 50%-nál nagyobb engedményekkel kínálják árujukat amiről nem igazán tudom hogy mit jelent. Lehetséges hogy felszámolás alatt vannak az üzletek vagy a gyárak?

Azok a katonaköteles magyar temeríni fiúk akikkel eddig beszéltem félnek ugyan a beszogáltatástól de még nem tudják mitevők lesznek ha megkapják a behívót. (Nyilván engedelmeskenek.)

Nekem pedig épp most jelentkezett a legjobb barátom Topolyáról hogy megkapta a behívót letusol és megy a háborúba.

Egyesek nyugodtak nekem meg úgy látszik mindig van min izgulnom.

Temerín 1999. április 6

------------------------------

Tegnap a 18 órási híradóban olyan hírekről vettünk tudomást hogy Milosevic részéről beindult valami békekezdeményezés közben aztán 20 óra felé kint a szabadban ezzel a hírrel egészen ellentétes jelenséget láttunk. Már 15-ik napja tart a háború és mégis tegnap volt az első alkalom hogy az egész tűzijátékot végignéztük "eredetiben".

A felhőtlen csillagos égbolton először egy egyszerű csillagnál nem nagyobb mozgó pontra lettünk figyelmesek amelyik azonban olyan gyorsan közlekedett hogy 10 másodperc alatt berepülte a látóteret. Amikor már valahol Újvidék felett lehetett akkor hirtelen irányt változtatott. Abban a pillanatban kezdett lőni a a jugó légvédelem egymás után kilőttek egy húsz rakétát de nem láttuk a nyomát a cirkáló rakéta megsemmisülésének. Úgy feküdtünk le hogy kíváncsian vártuk a reggeli híreket amelyben majd közlik velünk hogy vajon mit robbantottak fel az éjjel. Nagyon nagyon reméltük hogy ez nem a posta lesz. Aztán az éjjel Temerínben először arra ébredtem hogy itt is megremegtek az ablakok és hallattszott a robbanás. Ma reggel megtudtam hogy újra a kőolajfinomítót bombázták valamint megsérült a harmadik Duna-híd is amelyen ezentúl csak gyalog lehet átmenni.

GRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR!

A "tűzijátékot" a barátainktól (N. házaspár) hazajövet láttuk ahol viszont azért szintén volt mit hallanunk úgyhogy a háborús naplót egyenlőre úgy látom nem veszélyezteti a megszűnés azaz a megdöbbentő híranyag hiánya.

N. a barátom egy fémipari gyárban dolgozik két kisgyermek apja I. a felesége (egykor együtt jártunk a gimnáziumba) pedig anya pillanatnyilag munkanélküli óvónő. Ők mesélték hogy néhány gyár Temerínben a háború ellenére rendes munkaidő szerint dolgozik. N. gyára pl. köztudomásúan szerepel azon a célpontokat tartalmazó térképen amit a NATO képviselője átadott Milosevicnak hogy pontosan tudja mire számíthat akkor ha nem tartja be a NATO által feltüntetett követelményeket. A gyárat tehát az elkövetlezo napok bármelyikén bombázhatják a gyár falán mégis a következo nagybetűs felirat áll:

A GYÁR MUNKÁSAIRA A LÉGIRIADÓ NEM ÉRVÉNYES SENKI SEM MEHET ÓVÓHELYRE! AMENNYIBEN MÁS RENDELET SZÜLETIK ÉRTESÍTENI FOGJUK ÖNÖKET!

Hasonló körülmények állandó stresszek között dolgozik I. édesapja is a téglagyárban. A téglagyár kemencéi gázra működnek egyes gázt szállító csöveknek az átmérője majd fél méter ennek ellenére a gyár munkásait itt is minisztériumi rendelet kötelezi munkára. Talán mondanom se kell milyen félelmetes olyan körülmények között dolgozni hogy tudod szinte ülsz a bombán.

Hát és amikor kérdeztem N.-t hogy amenyiben megkapja a behívót elmegy-e a háborúba a következőt válaszolta: - Mit tehetek mást? Tudom hogy ha mészárlásra kerül sor akkor megint a magyar katonákat fogják előre küldeni de mit tehetek mást? Majd hivatkozom az asszonyra és a gyerekekre... - De tudod Koszóvóban kihirdették az általános mozgósítást és nyíltan kijelentették: semmi kifogást nem fogadnak el. - Hát igen. De épp most hallottam hogy egy csapat katonát akik itt voltak az egyik tanyán hazaküldték mert mindig hulla részegek voltak. Itt az iskola is tele van katonákkal (nyílt titok) és azok se csinálnak mást! - mondta.

Aztán még azt akartam elmesélni hogy az imént találkoztam egyik volt újságíró kollégámmal aki azt mesélte hogy a férje a tévében dolgozik és "tele van" olyan információkkal amelyek még nem jutnak el az éterbe. A tévé épületének a tetején fel van helyezve egy mozgó kamera amely Újvidék egyik legmagasabb pontjáról felvételez mindent ami történik a látószögében. Ennek a kamerának a tegnapi felvételein látszik pl. hogy amikor az éjjel lőtték a harmadik hidat akkor egy légvédelmi rakéta eltalálta a NATO lövedéket amely azonban nem robbant fel a levegőben hanem csak irányt változtatott és egy lakótelepülésre csapódott be. A felvételen világosan látszik hogy tömbházak állnak romokban ahol nagyon kicsi a valószínűsége annak hogy nincsennek civil áldozatok. Ugyanilyen hiba történhetett Aleksinacon is ahol szintén valami hiba következtében egy lakótelepülést tarolt le egy bomba. Itt 15 áldozat volt. Mindez legalább két dolgot bizonyít egyrészt hogy nem veszélyetelen Újvidéken sőt sehol az országban tartózkodni másrészt hogy mennyire nem tudjuk mi történik valójában a háttérben. Szerintem 10 %-át sem tudjuk bármilyen csatornákat is nézünk.

De az elmúlt háborús hétköznapunkba belecseppent egy kis (fekete) humor is. Így az egyik barátnonk a dunaparti romantika megszűnésével kapcsolatban azt találta mondani hogy a romok jó turisztikai látnivalók lesznek amivel ide lehet majd csalogatni a külföldi turistákat és már tervezgettük is hogy milyen társasutazásokat lehetne szervezni.

A második érdekesség pedig az volt hogy az imént az ebédnél önkéntelenül is így szóltam: - Na akkor támadjunk! (Én természetesen szerncsére csak egyszerű túrós gombócokra gondoltam.)

Temerín 1999. április 7

------------------------------

Tegnap volt Temerínben piacnap. Sok áru volt a polcokon azt mondják azért is mert múlt héten még az emberek nem igazán merészkedtek ki az odújukból. Aztán körül is jártam alaposan a piacot és mivel nem szoktam csukott füllel és szemmel járni (és nem is akarok) akaratlanul is fültanúja voltam néhány beszélgetésnek. Azt mondja az egyik paraszt a másiknak miután végighallgatta emennek a panaszát: - Ne izguljon szomszéd majdcsak lesz valahogy. Olyan még nem vót hogy sehogyse vót! - Hát igen szomszéd de most majdnem úgy van ám hogy sehogy sincsen! - Megkeményedtünk mi már az elmúlt időkben. Átvészeljük ezt is amiben most vagyunk! - Hát igen. De én mégis ma reggel azt mondtam az asszonynak: ki azzal a nagy ágyás salátával! Mindet kivesszük leengedjük az árát és mindet eladjuk nem lehet tudni mi vár ránk holnap! - mondta.

Továbbsétálva találkoztam egyik régi ismerősömmel aki az eljövendő időkön elmélkedett: - Én már azt mondom hogy most már fejeződjön be ez az egész cirkusz minél előbb hogy aztán újrakezdjünk mindent. De tudod ám ahogy megszüntetik a háborús állapotot meg fog indulni az infláció és akkor tettünk rá igazán. Mert tudnod kell azt hogy itt csak az fog jól élni akinek nincsenek különösebb igényei aki megelégszik azzal hogy van mit ennie innia. Más szükséglete nemigen lehet!

Egy harmadik ismerősöm viszont szinte örül annak ami történik és abban reménykedik hogy ettol majd már véget ér ennek a kormánynak a majd 10 éves önuralma! - Én csak attól félek hogy ez az eszköz amit a NATO használ nem a legmegfelelőbb. Mi lesz akkor ha szétrombolják az országot a vezetőség viszont marad. Mert akkor aztán rátett az egyszerű ember. A világ felénk se fog nézni de eluralkodik majd a szegénység a csempészkedés...- válaszoltam én. - De jó eszköz egyedüli jó eszköz. És használni fog. - mondta ő.

Szerintem azonban még egyáltalán nem lehet tudni hogy mi vár bennünket az elkövetkező időkben. Egyelőre még tart a háború a javából.

Tegnap még arról írtam hogy megsérült a harmadik híd ma viszont azt hallottam hogy az a harmadik már valójában a negyedik volt. (Az amelyiket céloztak a legvédelem eltalálta és valami lakónegyedbe csapódott be.) A negyedik mégpedig az amely Temerínt összeköti Újvidékkel. Úgyhogy ha azt lebombázzák akkor még haza se fogok tudni menni ideiglenes óvóhelyemrol.

És Temerínbe lehet még látni más háborúra utaló jelet is. Pl. az utcákon folyamatosan járőröznek a rendőrök általában két tartalékos és egy hivatalos (vagy hogy nevezik már). Katonát is lehet az utcán látni bőven. Én az autóbuszállomáson is láttam nehányat akik teljes fölszerelésben (automata gépfegyver pisztoly tőr...) várták az autóbuszt aztán amikor megjött úgy teljes felszerelésben verekedték át magukat a tömegen (mert a leritkított járatok miatt általában nagy a tolongás az autóbuszokban) hogy a fegyvereikkel nyomorították az embereket. Nem szerettem volna ott lenni.

De szeretnék még egy pozitív dolgot is említeni nevezetesen hogy az internet azért muködik teljes erőből minden szinten ahogy csak lehet. A kommunikációnak ezt a formáját már az idősek is teljesen elfogadták. Mindenkinek van legalább egy ismerőse akinek van internet hozzáférése úgyhogy az üzengetések egyelőre funkcionálnak természetesen főleg külföld irányában. Nagyon sok ezzel a témával kapcsolatos alternatív prezentáció is található a világhálón és mondjuk én is naponta kb. ötven levelet kapok legtöbb esetben teljesen ismeretlen emberektol főleg külföldről az egész világból.

És még valamit. A napokban beszélgettem egy idősebb házaspárral akiknek a fiuk lent van a koszovói harctéren. Mondhatom úgy néztek ki mintha részegek vagy drog hatása alatt lettek volna. Mint az alvajárók: karikás szemek kérdezek tőlük valamit alig értik meg amit kérdeztem teljesen tönkrementek.

Pedig csak egyszerűen nem volt szerencséjük olyan korban és helyen születni és élni ahol ilyesmiken nem kell izgulni.

Hát nekem se volt szerencsém! Vagy talán helyesebb úgy mondani hogy a Jóisten akarta így. Ki tudja mi célból?!

Temerín 1999. április 9

------------------------------

Ma szintén beszéltem az egyik ismerősömmel amelyik az újvidéki tévé magyar szerkesztoségében dolgozik és panaszkodik hogy mostanában mennyire élteveszélyes munkahelye van. A külföldi híradókban már néhány napja emlegetik hogy végképp lebombázzák a tömegtájékoztató eszközöket így az újvidéki televíziót is.

Mivel az ellenállás legújabb módja az hogy a dolgozók a saját tesükkel védik a gyáraikat iskoláikat... nekik is megparancsolták minden este bent kell hogy legyenek a tévé épületében és védjék e háború egyik legnagyobb legveszélyesebb fegyverét a Milosevic féle hazug sajtót.

Épp gondolkodtam a napokban hogy mennyire tájékozatlanok lennénk ha csak a szerb tévé adásait néznénk! Hiszen ezekbol a híradásokból én a háborúról szóló információim mindössze 20%-át merítem. Ezek az adások egyszerűen nézhetetlenek. Eddig leplezetten hazudtak megválogatták a szavaikat a hazugságaikat egy kicsit becsomagolták most az egész eldurvult lesüllyedt egy elfogadhatatlanul közönséges szintre.

Eddig egyedül a háborús károkról készült felvételek tuntek hitelesnek mert úgy tűnt hogy érdekükben van bemutatni a nagy károkat amiket a NATO okozott az utóbbi időben viszont úgy látom hogy mintha már ezt is kezdenék elhallgatni. Hallottam már olyan károkról is amelyekről egyszerűen nem számoltak be az embereknek de a hozzáállást mi sem bizonyítja jobban mint az a tény hogy mostanában a félórás híradóban a bombázás okozta károkról csak a végefelé számolnak be mintha az lenne a legkevésbbé fontos. A jelentések pongyola közönséges brutális megfogalmazása továbbra is világattrakció lehetne. Íme néhány újabb példa: CLINTON A KÖZVESZÉLYES BŰNÖZOK LEGVESZÉLYESEBB FAJTÁJA NATO GYILKOSOK A NATO GYILKOS REPÜLŐI LESZÓRTÁK A VÁROSRA A GYILKOS TERHÜKET...

Hogy befejezzem az televíziós újságíró kolléga esetét: tehát minden este fel kell hogy menjen a tévébe ami nem is olyan egyszerű művelet mert a tévé épülete Újvidék péterváradi részén található ő pedig Újvidéken lakik. Mivel leromboltak két hidat ő csak a harmadik hídon juthat át azt is csak gyalog mert már az is meg van rongálva. Onnét aztán a tévé épületéig van kb. 10 kilométer amit szintén vagy gyalog vagy a tévé kombijával tesz meg. (Azt mondják a napokban beindítanak egy révész szolgálatatást a Dunán.)

A kötelessége alól viszont nem menekülhet meg mert világosan megmondták: az aki egy alkalommal nem jelenik meg a munkahelyén azonnal felmondást kap. És ez valóban így van épp a minap hallottam hogy egy újvidéki középiskolában négy tanárt elbocsátottak pont azért mert nem voltak hajlandóak ott ülni az iskolában a katonák között (akik ugyebár ott húzódtak meg).

És bizony én is hasonló helyzetbe kerültem: a Gerinvelősérültek szerbiai szövetsége levelet küldött Milosevicnek (az én tudtom nélkül) amelyben a rokkantak támogatásukat fejtik ki az elnöküknek. Ebben a levélben említik az általam szerkesztett lapot is.

Amikor meghallottam a hírt természetesen nagyon felháborodtam. Persze én se vagyok éppen hülye puszta kézzel szembe szállni a hatalommal nem akarok öngyilkos lenni de mivel az én újságom egy alapvetően apolitikus lap én már természetesen kialakítottam magamban a tervet hogy fogom a soron következő számot megszerkeszteni úgy hogy ne látszon benne világosan hatalomellenes álláspontom a hivatalos politikával szemben. Most ezek mindent elrontottak. Viszont meg kell hagyni hogy ez várható volt. A szerbiai mozgássérültek vajon miért különböznének a szerbiai átlagpolgároktól? Nekem pedig kötelességem követni az eseményeket ha pedig nem tetszik: csókolom! Új ország új munka után kellene néznem.

Temerín 1999. április 10

------------------------------

Tegnap este kimentük egy temeríni magyar szórakozóhelyre mert már nagyon szerettünk volna egy kicsit elbeszélgetni a helybeli fiatalokkal. Hát előszöris alig találtunk oda mert egyáltalán nem volt kivilágítva. Útközben pedig a korom sötét utcákon igyekeztünk suttogni ahogy csak lehet nehogy valaki meghallja hogy magyarul beszélünk.

Az a hely szombat este mindig tömve volt most alig találkoztunk egy-két emberrel. De azért egy-két barát mégis akadt.a kocsmában de mindenki úgy kezdte hogy csak a háborúról ne beszélgessünk mert ebből a témából már mindenkinek elege van mindenki mindig csak erről beszélget.

Néhány kérdésünkre azért mégis válaszolniuk kellett legfőképp arra hogy a bombázások óta voltak-e valami verekedések stb. a magyar és a szerb fiatalok között. - Nem voltak de nagyon kérem az Istent hogy ne is legyenek mert abból nagy baj lehet. Márpedig mostanában sohase lehet tudni hogy rejlik-e valami fegyver a kabátja alatt és ha egyszer elkezdődik a baj akkor azt nagyon nehéz lesz leállítani. Egy incidens volt a temeríni háborúellenes mitingen kifütyülték a magyarokat de nem lett semmi következménye.

(Temerinrol azonban tudni kell hogy a fiatalok ősidők óta szeretnek összeverekedni hétvégén egymás között is szerbekkel is.)

Na de az volt a legrosszabb hogy az ember alig tudta végigmondani a mondanivalóját amikor berontott néhány rendor és megparancsolta hogy 10 perc alatt ürítsük ki helyiséget mert különben mindenkinek kicsupálja a fülét. - Sajnos ez nem a mi emberünk! - mondta a gazda és nekünk ki kellett mennünk. (Ekkor 21 30 volt és valóban a rendelet úgy hangzik hogy 22 óra után semmi nem szabad hogy nyitva tartson. Esküdni se lehet mert betiltották a lakodalmakat.)

És még valamit: a rokkantegyesületünk elnöke mesélte hogy kipakoltak az irodánkból mert attól félnek hogy az olajfinomító vadonatúj pompás épületét fogják bombázni.

Hát azt az épületet végignéztem ahogy épült majd 10 éven keresztül. Gyönyörű óriási csupa üveg épület. Láttam ahogy egyes elemeit helikopterral helyezték be az épületbe. Ha ezt az épületet lerombolják szintén el fog tűnni az életem egyik része.

(Lassan kezdek gondba esni hogy már 20 napja nem csináltam szinte semmi olyan dolgot ami pénzt hozhatna a konyhára. Bajban leszünk!)

Temerín 1999. április 11

------------------------------

Tegnap néztem az egyik megmaradt belgrádi adón a (pravoszláv) húsvéti békekoncert közvetítését Belgrádból. Már az előzőekben írtam ezekről a ellenállásmódozatokról többnyire negatív kontextusban. Most azonban nem arról lesz szó. Tegnap ugyanis igazi békekoncertet láttam olyant amilyennek azt az ember máshol a világban is elképzeli az ilyesmit.

Előszöris oda se figyeltem volna az egészre ha nem pillantottam volna meg (nem kis meglepetésemre) Dorde Balasevicet a képernyőn.

(Aki netán nem hallott volna Balasevicrol röviden elmondhatom hogy egy újvidéki rock-sanzon? énekes aki az elmúlt időkben többek között arról lett híres hogy a horváth-szerb-muszlimán háború alatt egyáltalán nem énekelt megtagadta a behívót aztán előbb lépett fel Szlovéniában és csak aztán nálunk majd a végén felléppett Szarajevóban akkor amikor még ott nagyban dúlt a háború amiért aztán nemzetközi békedíjat kapott. Balasevic a kissé furcsa patriotizmusával talán mondanom se kell már sokszor felhívta magára az állampárti közvélemény figyelmét.)

Röviden azt kell tudni róla hogy a szememben az erkölcsi magatartása a hazai politikai ügyekben felhőtlen ezért az első pillantásra igen meglepett hogy megláttam. Ha valaki akkor aztán ő igazán nem lépett volna fel olyan ügy érdekében amelyet nem tart helyénvalónak. Márpedig fellépett.

Mindenekelott elsiratta az újvidéki hidakat. - Előszöris normális-e az aki olyan hidat lő amelyiken emberek vannak? (A második hídon valóban voltak hiszen 20 órakkor bombázták.) Aztán normális-e az aki egyáltalán hidat lő amelyik embereket köt össze és a béke szimbóluma? - kérdezte ott a tömeget.

Őt hallgatva kikristályosodott bennem a véleményem álláspontom a békéről. Úgy látom itt fegyverrel akarnak békét teremteni mégpedig úgy hogy ennek az egésznek nagyon sok ártatlan áldozata legyen. Nincs rossz és jó béke fehér és fekete béke a béke egyszerűen béke.

Valójában engemet se érdekel olyan nagyon hogy milyen célból lőnek. Én körülöttem egyetlen olyan embert se tudok aki bármilyen módon részt vett volna a koszovói ügyekben. És mégi a saját bőrömön nagyonis érzem a dolgokat.

Azt akartam még mondani hogy érdekes a tegnapi békekoncerten nyoma se volt a megszokott vulgáris transzparenseknek a képernyőn a közönségben megint szép főképp fiatal embereket láttam.

Valaki azt mondaná hogy mennyi ellentmondás van ebben a naplómban! Van de szerintem ez normális. Nem tudja az ember hogy mit gondoljon viszont a fájdalmak azért csak konkrét dolgok!

(Rájöttem hogy hiányzik a város ezért holnap hazautazom. Néhány nap múlva újra jelentkezem!)

Temerín 1999. április 12.

------------------------------

Itt vagyunk Újvidéken. Egyrészt azt lehetne mondani hogy végre mert azért én szeretem a városomat másrészt ilyen körülmények között lehet jobb lett volna ha nem is látogatunk haza.

Már amikor jöttünk a várost igyekeztük úgy megközelíteni hogy lássunk valamit a romokból. Bár ez más körülmények között nem jellemző rám lassan hajtottam amennyire csak lehetett hogy minél többet lássak. Az főútról azoban csak a sanghaji lakótelepbe bevetődött bomba következményeit láttuk amelyik a temerini hidat kellett volna hogy eltalálja de célt tévesztett. Hát mondhatom hogy van ott azért rom bőven.

A barátnőm még egyszer sem volt Újvidéken a háború kitörése óta ezért szinte minden lépésen meglepetés érte. - Hát te éngemet részletesen felkészítettél erre ami itt várt de egészen más volt személyesen is meggyőződni az egészről. Előszöris az utcák: kedd délelőtt van viszont olyan kihalt minden mintha vasárnap hajnal lenne. Autót csupán itt-ott lehetett látni abból is minden harmadik katona vagy rendőr autó valahogy mintha az emberek is eltűntek volna valahová és úgy talán nem is lehet végighaladni egyetlenegy utcán sem hogy egyenruhás személlyel ne találkozzunk. - mesélte.

Aztán pedig szintén nem ücsörögtünk otthon. Szép idő volt bejártuk a híd romokat barátainkat ismerőseinket.

Az öreg híd romjait én már láttam így nem okozott nagyobb meglepetést. Viszont végtelenül megdöbbentő volt látni azt a tutajt amely a hidat kellene hogy pótolja.

Az egészet a katonaság szervezte meg. A folyón átkelni vágyó embereket az elválasztott városrészek között egy kb. 20m hosszú 10m széles úszó fém platformán szállítják amit két erősebb katonai motorcsónak tolt maga elott. Itt elég széles a Duna elég erős a sodrása így a műveletben részt vett még egy harmadik kisebb motorcsónak is amelyik koordinálta a műveletetet.

De az ami igazán megdöbbentő a nagy néptömeg amely ott tolong a tutajban és mindkét parton. Rengeteg ember: 500-1000? Munkára igyekvő munkából visszatérő emberek gyerekek idősek. A katonák üvöltenek hogy ne tolongjanak annyira mindenkire sor fog kerülni hiába mindenki látja hogy amennyiben nem igyekszik két napig se fog átkelni a folyón. A tutajon pedig annyira össze vannak zsúfolva az emberek hogy elég lenne ha valaki megbillentené a tömeget amiből következoen 20-30-an is benne találnák magukat a vízben. Életveszélyes! Nem is kicsit!

Aztán továbbmentünk az új híd romjaihoz. Az a legmegdöbbentőbb hogy olyan nagy az egész széles... Nagy fájás... Habár laikus szemmel úgy láttuk mintha azért egyes elemek újragyártásával... nem lehetetlen újra összeállítani az egészet. Az egyik barátom viszont azt mondja hogy amennyiben egy ilyen hidat egyszer megmozgatnak akkor azt már szinte érdemesebb újragyártani mint a régit toldogatni. Azt is hallottuk hogy a katonaság éjjel nem enged fol a harmadik megmaradt hídra senki se annak ellenére hogy a tévében állandóan azt mutatják hogy a hídon éjszaka tüntető megmozdulásokat szerveznek. A megmozdulások állítólag legalább száz méterrel távolabb vannak a hídnál.

Azután pedig elmentünk a környékben lakó (már említett) Miroslav barátomhoz és feleségéhez.

Sokmindent meséltek igyekszek néhány részletet kiragadni belőle.         Előszöris ok nem járnak le az óvóhelyre mert földszinten vannak és az a gondolatsor vezényli őket hogy ha a tömbházat amelyben laknak találat éri akkor tíz emeletet úgy sem tud egyszerre lerombolni a bomba.         Nem járnak óvóhelyre az életük viszont így is teljesen megváltozott. Mivel egyikük sem dolgozik éjszaka pedig a nagy lövöldözéstol nem tudnak aludni úgy alakították ki a napirendet hogy nappal alszanak éjszaka pedig két dolgot csinálnak: társasjátékokat játszanak barátkoznak... és a ''tűzijátékot" nézik.

A tömbház lakói ugyanis már a bombázások elejétől kezdve megszervezték a "közvetítést". 

A lakók egyike mindig fölmászik a lakótömb tetejére és onnét követi az eseményeket messzelátóval. Amikor valami érdekes eseményt lehet előrelátni jelzi a lentieknek hogy vonuljanak ki az épületből hogy együtt nézzék végig a dolgokat. Aztán úgy nézik végig az egészet mint egy futballmérkozést szurkolnak a légvédelemnek hangosan buzdítják őket hogy eltalálják a repülőket rakétákat. Amikor bekövetkezik egy-egy találat nagy az öröm valóságos népünnepély...

A Miroslav nagyon belélve magát az egészbe hevesen mesélte hogy a napokban nagy megmozdulás volt a kerületben mert valaki úgy vélte hogy a környéken ereszkedett le ejtőernyovel az egyik lelőtt repülő pilótája ami után megmozdult a nép és asszonyok emberek elindultak elfogni a nagy bűnöst. - Tudod mit csinálnák neki? Jojj egy napig tudnék erről mesélni... Jojjj de megkínoznám!

Az egész megmozdulást úgy láttam az a valós eset váltotta ki az emberekbol hogy egy környékbeli faluban a parasztok elfogtak egy ilyen pilótát és vasvillákkal halálra döfték. Miroslavék környékén valószínűleg nem landolt egy pilóta sem de nekik ez jól jött mert így le tudják vezetni a feszültségüket amely azért valóban indokolt érthető.

Ugyanakkor hallottam még egy változatot erre a témára egy másik kis faluból ahol szintén hajtóvadászatot indítottak a pilóták ellen és kevés hiányzott hogy a saját falubelijükkel végezzenek. Azt mondják a nép annyira föl volt hergelve hogy még arra is az utolsó pillanatban reagált hogy a szántóföldön éjszakába nyúlóan dolgozgató fiatalember szerbül kiabált hogy ne bántsák Ami szintén érthető mert az emberekben bizony valóban van sok felgyülemlett bosszúvágy sérelem fájdalom... És én sem szeretnék egyetlen olyan pilóta helyében sem lenni.

Újvidék 1999. április 13

------------------------------

Ma szintén gyönyörű idő volt amiből kifolyólag úgy döntöttünk ma sem maradunk otthon a négy fal között.

Előbb a mozgássérültek egyesületének az irodájába mentünk.Éppen néhány perccel mielőtt megérkeztünk volna hallatszott egy robbanás ezért mindenki azzal volt elfoglalva hogy fölkutassák vajon melyik környékbeli helységbe csapódott be a rakéta. - Éngemet ugyan kétszer nem fognak megölni! Én nem félek semmitol addig fogom élvezni az életet amíg lehet! - mondta V.J. az elnökünk.

Aztán bejött a titkárunk fia másféléves gyerekével a karján és sokkal aggódóbb képet nyújtott: - A gyerek már napok óta csak hallgat. se nem sír se nem nevet. Őt is már megviselte ez a cirkusz. A feleségem pedig teljesen ki van készülve. Minden este lejárunk az óvóhelyre terhes és azt sem tudjuk hogy fogjuk elszállítani a kórházba lesz-e ott szükséges kötszer orvosság mert nem tudtuk beszerezni... Ezzel kapcsolatban jutott eszembe egy gyermek kezében tartott felirat az egyik tüntetésen amelyen a következőt írta:

NEM VAGYUNK GOMBÁK HOGY A PINCÉBEN NŐJJÜNK FEL!

Aztán megindultunk a város felé. Eredeti tervünk az volt hogy elmenjünk a színházba egy előadásra de elkéstünk. Egyébként két-három előadás közül is választhattunk volna ugyanis a színházak mozik is dolgoznak azzal hogy az előadások ingyenesek és általában dél körül kezdődnek. A színházak saját előadásaikat a következő parlával hirdetik:

A SZÍNHÁZ A LEGJOBB ÓVÓHELY!

Hát akkor elmentünk a város központjába ahol rock koncert formájában tiltakoznak a háború ellen. Előszöris arra lettünk figyelmesek hogy a résztvevők főleg fiatal emberek méghozzá közép- és általános iskolások. A hangulat nem sokban különbözött a klasszikus békebeli koncertoktól egyedül talán abban hogy mindegyik szereplő csak rövid ideig szerepel és az előadók fellépését összekötő szöveg köti össze.

És itt egy ilyen összekötő szövegre lettünk figyelmesek. Mi is találtunk az udvarban olyan repülőbol szétszórt röpcédulát amelyen a NATO cirill betűvel magyarázza hogy a légicsapások nem a szerb nép ellen irányulnak hanem a koszovói albánokat igyekszenek velük megvédeni.... Nos ezen a koncerton felovasták ennek a cédulának a tartalmát egy kicsit negatívan hangsúlyozva ugyan de ami a legérdekesebb egyetlen kimondott szóval se elítélve a tartalmát. Ezt kiabálták amit aztán a jelenlevő tömeg is elkezdett skandálni: - Mit lehet erre mondani mint hogy: JUGOSZLÁVIA JUGOSZLÁVIA...

Aztán amikor jöttünk haza egy érdekes jelenségre lettünk figyelmesek. Nevezetesen hogy a földön mindenfelé elpusztult cserebogarakat láttunk.

Rákapcsolódva az internetre két figyelmeztető levelet is kaptam amelyben az áll hogy Jugoszláviában az atomsugárzás szintje megnövekedett.

Mi lehet ez? Légszennyeződés-e mondjuk a felrobbant olajfinomítótól vagy a bombáktól vagy... Ez is gondbaejtő. Még a végén úgy pusztulunk el itt mindannyian mint a patkányok. Pedig ha jól tudom nyugaton sok állatvédő egyesület van!

Újvidék 1999. április 14

------------------------------

Tegnap úgy feküdtünk le hogy itt voltunk Újvidéken 3 napot meg is döbbentük különböző dolgokon de valahogy csodával határos szerencsénk volt mert ezidő alatt három hét után talán először múlott el két egymást követő olyan éjszaka amelyiken nem hallattszottak robbanások. Már arról beszélgettünk hogy azért jobb izgalmasabb az élet a városban ezért talán már nem is kellene többet faluban bujkálnunk lefeküdtünk aztán amikor 23 óra körül elkeztek lövöldözni rögtön megváltoztattuk a véleményünket. Valahol a közelünkben volt a légehárító gócpont és ott lőtték fel a gépfegyver sorozatokat egy 100-200 m-re tőlünk amitol bizony meglehetősen megborzadtunk.

Tehát ma reggel úgy keltünk fel hogy: na aztán ma még egy kicsit a távozásunk elott körülnézünk és hosszabb időre eltununk a városból. Összepakoltunk és elindultunk sétálni. Mivel már a háborús napló elején említettem a városi autóbuszokat amelyek ki vannak helyezve a lakóépületek közé és most is megdöbbentett bennünket a mintegy 150 autóbuszból álló végtelen sor amikor arra jártunk elővettem a fényképezőgépet és egyszer (!) lefényképeztem ezt a látványt. Aztán továbbmentünk és kb. 1 5 órán keresztül csavarogtunk mindenféle apró dolgokról cseverészve.

Már kb. egy órát töltöttünk újra otthon amikor megjelent az udvarban két rendőr. - Azt a tolókocsis fiút keressük! - mondták. Azt gondoltuk hogy azért jöttek mert vagy engemet vagy a testvéremet szeretnék a katonaság szolgálatába állítani de aztán kiderült hogy a fényképezés ellen volt kifogásuk. - Mit fényképeztetek ott és miért? - kérdezték. - Hát az autóbuszokat... Csak úgy turizmusból... Amiért a hidat is fényképeztem. Volt még egy kis film a gépemben... A hídnál láttam hogy mindenki fényképezi. - Tudod hogy háborús állapot van és ilyenkor nem szabad csak úgy fényképezni? - Hát én nem tudtam hogy azt nem szabad. - Biztos hogy csak az autóbuszokat fényképezted? - Persze. Ha akarja elohívathatják a filmet... - Jól van. Akkor add már ide azt a telefonodat! - monda és felhívta a főnökjét a központban.

Elég sokat beszélgettek 10-15 percet mire a rendőrnek sikerült lebeszélnie a főnökét hogy ne vigyenek be kihallgatásra. A rendőr ugyanis már ismert látásból (nem messze lakik tőlem) és saját felelőségére cselekedett így. Becsület szavát adta többször is hogy teljesen ártatlan vagyok így nem vittek be csak felvették az adatainkat. - Azt mondtam a fonökömnek hogy a héten el fogok jönni leellenőrizni azt a filmet de nem fogok. De aztán ne terjeszd azokat a képeket...

Szóval egyelőre valahogy megúsztam. Mert baromi nagy szerencsém volt.

Elmentek de aztán jöttek a gondolatok a kérdések amelyek megválaszolásra vártak:

Előszöris: vajon honnan tudták hogy mi azt ott fényképeztük? Hát nyilván feljelentett bennünket valaki. Aztán mi a "bűnös" tettünk után még sétáltunk egy nagyot vajon honnát tudták hogy hol lakom? Nyílván követett bennünket valaki. Amikor én azt mondtam hogy csak az autóbuszokat fényképeztem akkor megenyhültek a rendőrök: tehát a környéken volt még valami elrejtve amit nem szabad fényképezni csak mi arról nem tudtunk. Vajon mi?

Aztán lesz-e ennek az egésznek még valamilyen következménye: ugyanis felírták az adataimat nyílvántartásba kerültem amiből következően utánanézhetnek a levelezéseimnek is internetnek a tesvéremnek külföldi kapcsolataimnak.... Ráadásul magyar vagyok újságíró múlttal jelennel... Hm ha akarnák valószínűleg gyorsan elítélhetnének...

És aztán én ám gondba estem hogy folytassam-e a naplóírást írtam-e benne olyasmit ami gyanús lehet nekik mennyire nagy bűn az amit csinálok... Hát ha folytatom is az állandó olvasóim bár tudni fogják hogy amikor eltűntem miért tűntem el.

Komolyra fordítva a szót: azért nem tehetek úgy mintha semmi se történt volna. (Mégha elég bátor embernek is számítok.) Az óvintézkedéseken még majd gondolkodom.

Újvidék 1999. április 16

------------------------------

Ma kaptam egy levelet az egyik internetes olvasómtól amelyben A. többek között ezt írja:

- Tulajdonképpen miért folyik ez a háború? Mondtad hogy meg kellene érteni az ottani emberek gondolkodását. Hát tulajdonképpen mit gondolnak a szerb emberek? Milyen elv miféle eszme olyan fontos számukra hogy halomra öletik magukat hogy rommá bombáztatják az orszagukat?

Erre a levélre úgy válaszoltam hogy itt az emberek emberek többsége teljesen félre van vezetve. Felszították bennük a nemzeti öntudatot elhitették velük hogy a világon a legnagyobb érték a szerbek ősi földje: a Koszovó amelybol egyébként szerintem Szerbiának már eddig se volt semmilyen haszna hiszen ott úgy elszaporodtak az albánok hogy az államnak csak a terhére volt eltartani azt a rengeteg embert.

A szerbek most azt hiszik hogy erkölcsileg végtelenül pozitív az hogy védik a hazájukat hogy önmagukat feláldozzák egy eszméért. Itt ahol én élek senki se gyűlöli az albánokat azért mert azok itt senki se rossz azért mert rossznak született vagy mert olyan. Itt az emberek jót akarnak azzal hogy fegyvert vesznek a kezükbe nem rosszat! Mert alapvetően nem rossz emberek!

Viszont nem tudják mi van a háttérben. Persze mi sem tudjuk. Én személy szerint azt is elhiszem hogy a nagyhatalmak ipari fölényt szeretnének itt elérni. Persze én is honnét tudnám mi az igazság? És az igazság valószínűleg nem is olyan egyértelmű hanem összetett.

Újvidék 1999. április 17

------------------------------

Bevallom már néhány napja nem írtam. Nem azért mert nem lett volna mit de rövid időre sikerült (részben) távol tartanom magam az eseményektől aminek itt csak örülni lehet és ehhez igen nagy ügyességre van szükség mert egymást érik a hírek (minden nap megdöbbentőek) a bombák...

Ma a mozgássérült egyesületünk szervezésében voltunk ebéden egy étteremben. Én nem igazán tudom felfogni azt a logikát hogy szinte az utolsó pénzünket is elköltjük egy nagy zabára piára amikor nem lehet tudni hogy mit fogunk enni holnap de itt ebben az országban már régen nem a logika érvényesül.

Úgy látom most már itt nem a múlt a fontos végképp nem a jövő hanem szinte kizárólag csak a jelen. Itt már szerintem senki nem mer igazából rágondolni hogy milyen lesz a jövőnk de azt már sejteni lehet hogy nem lesz valami rózsás még akkor sem ha mindez ma bevégződne. Hogy lehet pl. elhinni azt hogy a lerombolt hidak gyárak helyett sokkal szebb hidakat és gyárakat fogunk felépíteni saját erőnkből amikor a meglevőkkel a bombázás előtt sem volt jó az életünk.

Viszont azt is nehezen lehet elképzelni hogy az itteni nép egyhamar beengedi a külföldi tőkét vállalatokat hogy itt felvirágoztassa a gazdaságot...

Egyébként már emlegetik a jegyredszert amelyben meg lesz határozva mindenből a napi adag a társadalmi munkát amelyben a városiak fogják kaszálni a búzát a parasztoktól elveszik a termékeket... Nehéz ezt a szocialista kommunista második világháborút követő országépítési stratégiát elképzelni a mai világban...

Tehát inkább ne gondoljunk rá együnk mulatozzunk amíg lehet aztán elmehetünk a háborúba hősiesen meg is halhatunk akár hiszen nincs már mit veszítenünk!

No de én erről az ebédről akartam mondani egy-két szót.

A társaságot amely ott volt már legalább 10 éve ismerem meglehetősen jól: szinte mindenkinek ismerem a családját mindenkinél voltam otthon. Az összetételt tekintve azt lehet mondani hogy élethűen tükrözi a vajdasági átlagot minden szempontból. A nemzeti hovatartozás itt kb. ilyen volt: 10% magyar 10% ruszin szlovák román... 80% szerb. Műveltség szempontjából a kép durván ilyen: 90% középiskola 10% egyetemi végzetségű...

Megmondom őszintén nem nagy kedvvel mentem viszont meglehetősen kíváncsi voltam az emberek állapotára közérzetére hozzállására a háborúhoz... Egy percig sem gondoltam hogy kedélyesen fogunk ücsörögni viccelődni és ez be is igazolódott.

Előszöris két tolókocsis mozgássérült is (a kb. 40 közül) eredeti háborús mintás mellényben jelent meg. - Van énnekem géppuskám és pisztolyom is! Én is akarom védeni a hazát! - dicskedett az egyik amire aztán szinte kórusban válaszoltak a többiek: - Nekem is van nekem is van!

Az egész rendezvény azzal kezdődött hogy felolvastak egy levelet amelyben Szerbia mozgássérültjei támogatják Milosevic elnököt az önfeláldozó harcáért és amelyben nagyon sajnálják azt hogy személyesen fegyverrel a kezükben is nem vehetnek részt a koszovói harcokban elítélik a NATO agresszort... Az "ünnepi beszédet" valóságos tapsvihar követte. Őszintén tapsolt a jelenlevők zöme őszintén sajnálták azt hogy nem harcolhatnak lent mert bizony a legöbben olyan állapotban vannak hogy készek lennének holnap meghalni a háborúban.

Aztán elkezdodött a "buli" előkerültek a pálinkás üvegek és persze kinyíltak a szelepek beindultak a nagy "beszélgetések".

Csöndes hangot szinte nem is lehetett hallani. Az emberek zöme valójában nem is vitázott hanem csak hangosan magyarázta támogatta a már az előbb említett nyilatkozatot. A 40 ember közül egyedül egy szerb ember nem úgy gondolkodott ahogy a többiek (rajtam kívül) ő volt az egyedüli aki megpróbált a hivatalos állami és a nyugati vélemények között kialakítani egy nem elvakult higgadtabb nem egyértelmű álláspontot. Ő szintén viszonyag hangosan mondogatta a véleményét pl. azt hogy ő elhiszi azt hogy a szerbek Koszovóban ölik az embereket hogy tudja azt hogy a TV hazudik hiszen be lett mutatva hogy a hidakat minden este védik közben a kezdetektől kezdve senki fel nem merészkedett testével védeni a hidat...

Az ellenvetések persze hiánytalanul megérkeztek meg se várták hogy a másik végigmondja mindenki mondta a sajátját. - Te egy ló vagy! Hülye ló! És még te mondod magadat patriótának! - üvöltöttek rá.

Aztán a végén már addig fajult a dolog hogy az egyik megpróbálta neki megtiltani hogy beszéljen: - Ha még egy szót szólsz előveszem a pisztolyomat és lelőlek! - mondta neki az egyik de aztán a végén nem lett belőle semmi Pedig képes lett volna lőni mégha többéves jó szerb barátjáról is van szó!

Én persze egész idő alatt megpróbáltam bölcsen hallgatni a sarokban. Többször is megpróbáltak kiprovokálni pl. ilyesmivel: - Te magyar mit szólsz ehhez? - kérdezték. De én nem voltam hajlandó vitába szállni mert ha a saját szerb testvérüket készek lettek volna ha nem is megölni de megverni egészen biztos akkor mire lettek volna képesek velem szemben?!

Pedig lett volna nekem is mit mondanom. Mert tudni kell azt hogy amennyiben nekem egy napon el kell majd hagynom ezt az országot azt nem önszántamból fogom tenni hanem éppen őmiattuk Nekem kell összehúznom magamat minden beszélgetésben minden téren már 10 éve csak azért mert magyar vagyok pedig az őseim maradványai legalább 500 évre visszamenően megtalálhatóak a vajdasági temetőkben! Egyáltalán nem könnyu új életet kezdeni 30 éves fejjel új barátokat új kapcsolatokat találni. Egyáltalán nincsen kedvem költözni! És már valószínuleg eddig is többet veszítettem mint ők hiszen már 10 éve szivárognak el a barátaim rokonaim az országból és már a 80%-a régen távol van. De nem egy helyen hogy tudnék hová szökni hanem szerteszét a világban és a régi egység már soha többé nem fog újra összeállni! A szerbek legalább együtt öregszenek meg a barátaikkal akikkel felnőttek (Vagy együtt halnak meg a harcmezőn.)

Tudni kell azt hogy valamikor az ilyen összejöveteleken fel sem merült ilyen téma jól is éreztem magam ott most viszont bizony végtelenül idegennek éreztem magamat a társaságban. És ezen nem is kell csodálkozni! Én eddig is másképp tekintettem a dolgokra mint ők viszont  a politikai álláspontom nem volt olyan lényeges lehetett másról is beszélni. Most mindenki számára pont ez a leglényegesebb hiszen ettől függ szinte mindenünk így logikus hogy most már automatikusan is sok ember ellenségének tekint.

Én már csak akkor próbáltam csendben hozzá szólni a dolgokhoz amikor már nagyjából szétment a társaság. - Én csak azt szeretném mondani hogy vigyázzatok magatokra egymásra ne hagyjátok hogy áldozatok legyetek! Mi mindannyian kis emberek vagyunk és nem az a dolgunk szakmánk hogy politizáljunk! Mindenki csinálja a saját dolgát! - próbáltam mondani de persze semmit se ért az egész.

A "buli" úgy fejeződött be hogy megszólaltak a sziránák és elkezdték lőni a szomszédságunkból a repülőket amelyek amint hallottuk a harmadik újvidéki hidat találták el.

Most úgy érzem magam mintha már nem is otthon lennék. Mintha semmi se ami körülvesz már nem lenne a tulajdonom!  

Újvidék 1999. április 22  

------------------------------

Ma három nagy hír ért bennünket lerombolták a szocialista párt székházát Milosevic lakóházát és a szerbiai tévé belgrádi épületét. Azt hiszem hogy a tévé lerombolásának örülök legjobban viszont megdöbbentő azért látni hogy amikor felcsavarom a tévét mindössze a két magyar állomást látom valamint a szatelit antennánk néhány állomását.

Nagyon remélem hogy a következő nem a posta lesz mert akkor az internet is leáll és akkor valóban meg fog bénulni minden kommunikáció.  

Nem tudom lesz-e valami a szárazföldi támadásokból ha igen mikor de azért ettól meglehetősen félek. Bizonyos katonai szakértok 250000 áldozatról beszélnek mindkét oldalon aminek nemigen lesz jó vége. Az elmúlt napokban hallottam egy-két történetet a hadseregünkről személyesen is volt egy-két élményem ezért ezt most elmesélem.

Mindegyik eset egy vajdasági magyar településen történt meg.

Behívót kapott egy magyar fiú de a szülei nem akarták átvenni a behívót azt mondták nincsen otthon. Erre a katonai rendőrség megfenyegette:   - Húsz perc múlva visszajövünk. Ha nem lesz itthon bedobunk az udvarba egy bombát aztán már valóban lesz igazolásuk. - mondták és elő is vették a bombát megmutatták hogy nem viccelődnek.

A fiatal katonaköteles magyar fiú természetesen ott volt valahol a szomszédban így a szülei előkerítették és húsz perc múlva már ment is. (Mindez történik most amikor még komolyan tervben sincsennek a szárazföldi támadások amikor még közel sincs az általános mozgósítás. Mi lesz akkor ha erre sor kerül? És azt is tudni kell hogy több mint valószínű hogy nemsokára ez a katona fog ülni az egyik tankban a fronton amit a NATO szét akar majd lőni. És hol itt akkor a magyar ember megbecsülése? Sehol. Se ha elmegy se ha nem se ha átszökik Magyarországra. Nyugalma sehol nincsen!)

Aztán hallottam egy esetről amikor egy gazdag parasztnak elvitték a fiát. Erre gondolt magában egyet az öreg levitt a kaszárnyába ahol a fia volt egy pótkocsi kruplit csupán egy kis elnézőbb bánásmódot kérve a parancsnoktól a fiával szemben. A parancsnok természetesen elutasította az ajánlatot és azt mondta hogy majd ők önmaguktól elveszik a krumplit ha szükségük van rá ilyen ajándékot viszont nem fogadnak el.

Pedig azt is mesélik az emberek hogy már nemigazán van mit enniük a katonáknak és hogy pl. az egyik szántóföldön fölszedettek olyan öreg sárgarépát a katonák részére amelyet egyébként beszántottak vona a földbe.

A katonaságnak viszont van olyan hatalma hogy elvegyen bármit amire szüksége van. Így a szomszédságunkban van egy tömbház amely egy iskola mellett van. Az iskola természetesen tele van katonákkal. Aztán mivel az iskolában nem volt elég telefonvonal 10 lakásból elvették a telefonokat és az ablakokon átvezették őket az iskolába.

Már olyan esetekről is hallottunk hogy autókat vett el a katonaság magánszemélyektől. Még egyszer megjegyzem ez most van amikor még a katonaság nincs is igazából bevetve. Ha be lesz akár mindenünket elvehetnek tőlünk.

Újvidék 1999. április 23

------------------------------

A háborús naplómnak van egy hűséges olvasója Kanadában aki rendszeresen elmondja a véleményét a helyzetről informál a legaktuálisabb eseményekről. Imitől tegnap kétszer is kaptam levelet és mind a kettőben arra figyelmeztet hogy időben szerezzem be a petróleumot mert bombázni fogják az áramfejlesztőket és jön a sötétség...

Nos előbb nyugtattam magam hogy feleslegesen nem kell pánikozni fő a hidegvér aztán amikor jobban belegondoltam rájöttem hogy ez mennyire logikus valószínű.

Ha körülnézek azt látom hogy erre a lehetőségre még senki se készült komolyan. Én viszont nagyon félek ettől. A csajom azt mondja:
- Hát persze mert akkor nem tudsz majd egész nap kompjuterozni!

Igen. De ki gondol arra hogy mi akkor mi lesz a mélyhűtőben tárolt tartalékkal? Nem csak nálunk hanem az üzletekben is?

Nekünk már volt néhány évvel ezzelőtt lehetőségünk megtapasztalni milyen az ha nincs áram de azok csak áramkorlátozások voltak elvették aztán megadták az áramot. Most ha elveszik akkor egy ideig nem lesz!

Szörnyű!

Aztán van még egy dolog ami rendkívül hiányzik egyes embereknek: a cigi és a kávé. Most már szinte sehol nem lehet beszerezni. És hogy mennyire ki tudja az ilyesmi készíteni az embereket el se tudjuk képzelni! 

Temerin 1999. április 25

------------------------------

Újra jöttem haza Temerinből Újvidékre egyedül az autóban. Az autóban mindig szerettem zenét rádiót hallgatni most viszont némák voltak a hangszórók egyetlenegy ultrahangsávos állomást se sikerült találni a magnóm pedig néhány hónapja hibás nincsen pénzem megjavíttatni.

Az autóm teljesen meg volt pakolva egyhónapos temerini tartózkodás után tértem haza most már azzal a szándékkal hogy nem is haza megyek hanem csak összepakolni aztán szökünk át a határon Magyarországra.

És engemet akkor úgy elöntött a szomorúság mint talán soha eddig. Én szomorú voltam pedig egy kis jövő remény volt előttem mégha egy egész világot is kell cserélnem. Idegenek voltak Újvidéken az utcák ahol felnőttem a szobámban a tárgyak amelyeket megszoktam mint egy teljesen idegen világ. (Aztán gondoljunk bele milyen lehet azoknak akiknek nincsen ilyen halvány lehetoségük se mint nekünk. Milyen lehet a katonaktöteles munkanélküli férfiaknak feleségeiknek gyermekeiknek akiknek még ilyen menekülési lehetőségük sincs.)

Szomorú voltam viszont elkönyvelhettem egy kis örömet is a lelkemben hiszen rájöttem hogy ebben a nagy bajban nem vagyok azért teljesen egyedül. Rájöttem ugyanis arra hogy menedéket keresve a háborútól közelebb kerültem a nagylányomhoz akivel már két éve járok de akivel az év nagy részében csak hétvégeken találkoztam hiszen ő másik helységben dolgozik. Most amióta dúl a háború nem dolgoznak az iskolák (iskolapszichológus a foglalkozása) több volt a szabadideje így majdnem teljes egy hónapot tölthettünk együtt sokat figyelve egymásra.

A C.-ban már az a gondolat is felmerült hogy úgy távozzunk az országból hogy előtte házasodjunk össze. Valóban jó gondolat lehet hogy még nem ért meg igazán a helyzet viszont még ha meg is ért volna a belsőnkben nem lehett volna kivitelezni a külso világban hiszen ma már ilyesmit se lehet csinálni ebben az országban.

Egyszerűen azért mert az aki ma lakodalmat akar szervezni itthon 1000 DM-át kell hogy fizessen az államnak és a lakodalom csak rendőri felügyelet alatt  bonyolodhat le úgy hogy a lakodalmas menet minden 15 méterén felfegyverzet rendőr kell hogy biztosítsa a rendet. Mert ugye addig amíg a légiriadó tart tilos gyülekezni...

Persze valaki azt gondolhatja mégis jobb megfizetni a lakodalom árát hiszen akkor bár egy kis húshoz juthatnánk s egyúttal el lenne intézve a lakodalom ügye. Mi a logika ebben? Egyszerű. A leendo apósomnak pl. az a baja hogy már szinte nincsen mit enniük (pénz helyett valami élelmiszer csomagot kaptak a munkahelyükön) de nem merik levágni a vágásra szánt borjút mert akkor nem tudnak mit kezdeni a temérdek hússal hiszen eladni csak ár alatt lehet viszont a mélyhűtoben veszélyes tárolni (100-200 kg) húst mert bármelyik pillanatban elvehetik az áramot és akkor mind tönkremegy.

De mi még egyenlőre hála Istennek nem éhezünk. Bevásároltunk tartalék élelelmiszerből aztán most mivel nem járunk ki olyan intenzíven mint régen sokat tartózkodunk otthon sokat is eszünk. Így sokan meg is híztunk. A cigisek nem cigiznek a hiány miatt így nekik még egy okkal több van az evésre mint nekünk.

A barátom pedig azt mesélte hogy a munkahelyén már régóta nincsen munka (tévészerelő) így a munkások unalmukban esznek isznak. Persze isznak is mert a sörgyárakat még nem bombázták le a sör pedig igen jól jön pl. azoknak akik nem tudnak nyugodtan aludni éjszaka a bombák hangja miatt. (Én is ezek közé tartozom nagyon éberen alszom és a legtöbbször úgy volt hogy az éjszakai (1 2 órakor) bombázás után úgy felébredek hogy már nem tudok újra elaludni. Mivel haszontalanul nem szeretek forgolódni az ágyban tegnap már hajnalban 2 órakor felébredtem. Mit csináltam? Írtam a naplót. Én így nyugtatom magam.)

Egyesek viszont egyenesen örülnek a munkájuknak még ha nem is keresnek szinte semmit. Ezek közé tartoznak elsősorban azok akikneknem rombolták le a gyárukat. De azok is szeretik a munkájukat akik a hadsereg szempontjából hasznos nélkülözhetetlen munkát végeznek így abban reménykednek hogy nem viszik el a háborúba.

A legtöbb magánvállalkozó már persze régen elbocsátotta a munkásait. Hiszen háború van nemcsak luxuscikkre sokminden másra sincsen szükségünk!

Újvidék 1999. április 28

------------------------------

Tegnap volt nálam látogatóban két barátom két szép kövér magyar gyerek - jó fogás a katonarendőröknek.

A M. barátom foglalkozása szerint színész a szabadkai Népszínházban. Amikor azt kérdeztem mivel tölti a napjait azt válaszolta hogy sokat olvas sörözik és annyira kibírhatatlan ingerült hogy szinte elviselhetetlen a környezete számára. El is hagyta a nője reméljük csak ideiglenesen mert állandóan valamin vitatkoztak.

A másfél hónap alatt mindössze egy előadást játszottak azt is meglehetősen furcsaő körülmények között. Délután ötre volt kihirdetve az előadás kezdetének az időpontja aztán félnégy körül megszólaltak a szírénák. Mivel azidő alatt amíg légiriadó van nem szabad előadást játszani a színészek kétnapos gyakorlásdután csüggetten elvonultak a kocsmába egy kicsit enyhíteni fájdalmukon. El is kezdték szépen inni egymás után a söröket aztán tíz perccel öt előtt újra megszólaltak a szirénák azaz lefújták a légiriadót.

A félrészeg színészek rémülten néztek ki az ablakon és ott azt látták hogy legalább 100 ember várakozik a színház bejáratában. Eljátszották valahogy az előadást és azt mondja szinte nem is lehetett látni milyen állapotban voltak a színészek.

Aztán miután én elmeséltem az esetemet a rendőrökkel elmesélték ők is az övéket.

A múlt hét egyik délutánján elmentek egyet sétálni a környékben az egyik Dunamenti félszigetre. A egyik út le volt zárva viszont ők a másikon mentek. Egy idő után leállította oket két katona és nagyon előzékenyen beszélve leellenőrizték az adataikat. - De minek ez maguknak? Hiszen mi nem csináltunk semmit! - mondták bár meglehetősen féltek mert négy magyar fiút látni egy helyen akik mind katonakötelesek valójában igen gyanúsnak is tűnhet.

- Hát azért hogy amennyiben itt a napokban történik valami akkor tudjunk kit keresni! - mondták ok nyíltan.

És mi történt aznap éjszaka? Lebombázták azt a hidat amely az említett félszigettől csupán néhány száz méterre van. Hát ne mondjam hogyhogy be voltak ijedve. Két éjszakát nem aludtak.

Egyébként nekünk van lent a Dunán egy kis csónakunkunk és épp azt beszéltük hogy mi éppen átjárhatnánk a másik oldalra. Viszont azt mondják hogy ez is be van tiltva mert azt gondolnák hogy csempészek vagyunk.

Újvidék 1999. április 29

------------------------------

Hazajöttem és itt természetesen egymás után jöttek a hírek persze mind a háború témájára amirol most mindenki beszél mindig mindenhol és szinte semmi másról se.

A legmegdöbbentobb a tegnapi napon az volt hogy feltörték a közvetlen szomszédunk házát akik már két hónapja Svájcban tartózkodnak a fiuknál mindenki tudja miért. A szüleim vigyázzák törődnek a házukkal így nagyon kellemetlenül érintett bennünket a dolog.

A tegnapi esetnek nem voltak komoly következményei mert valójában csak arról volt szó hogy a környékben az egyik lakó kitalálta hogy itt kellene a postásnak a nyugdíjasoknak kiosztania a nyugdíjat hogy ne kelljen házról házra vándorolnia. Valahogy kivülről kinyitották a kaput beengedték a postást aki szétpakolta a cuccait az udvarban levő asztalon percek alatt elterjedt az utcában a híre hogy ezúttal a szomszédos házban osztják a nyugdíjt így fél óra leforgása alatt úgy megtelt a udvar hogy nem lehetett megmozdulni.

Hogy ki volt az aki a kapu feltörését indítványozta és kivitelezte nem tudjuk de abból tudjuk hogy nem ártatlan dologról volt szó hogy ma este két házzal arréb este 8-kor megjelen egy bútorral teli tehergépkocsi és elkezdtek kipakolni valami bútorokat.

Abban a házban a bombázások óta szintén senki nem tartózkodott ők is falura mentek a kevésbé veszélyes nyugodtabb környezetbe. Aztán valakik szépen kinézték maguknak az üres házat és gondolták már ha üres beköltöznek még ha semmi közük sincsen hozzá. Viszont ez ezúttal éppen véletlenül nem sikerült nekik mert valaki meglátta őket a szomszédból és feljelentette őket a rendőrségen. A rendőrség leállította a kényszerbeköltözést. Ezúttal szinte véletlenül így végzodött viszont ha a dolgok így folytatódnak igen várható hogy egy nap pont a rendőrség vagy a katonaság fogja ezt a költözést indítványozni ami után aztán már nem lesz visszaút.

Szintén a környéken történt hogy egy vadonatúj VW kombit kiszemelt magának a katonaság mert ugye most a katonaság elvehet magának bármit amire szüksége van nem is kell a gazdát megkérdezni. A kombi tulajdonosa egy német nyelviskola igazgatója. A kombin valóban voltak valami sasok (az ellenséges német nemzet szimbólumai) és ez lett a veszte. Gondolom a kombinak mert át kellett adni az államnak. Viszont azóta az illetőt se lehet a házában látni... És itt a kör bezárul. Az se jó ha valaki otthon tartózkodik az se ha távol van...

Az emberek a legtöbb esetben izgatottak gondterheltek de itt-ott előfordul egy kis humor is. Például a napokban kint állt a szomszédasszony az utcán várta a bombázást de valahogy a megszokott időben nem jöttek a repülok. Aztán már a végén kezdett türelmetlen lenni és aggódva kérdezte a másik szomszédját:

- Hát ezek most miért nem jönnek? Taláncsak nincs valami bajuk?

Aztán édesapám is. Ebédeltünk aztán megszólaltak a szirénák amelyek Újvidéken sokkal sokkal hangosabbak mint falun ahol ezekhez az újvidéki szirénákhoz viszonyítva az ottaniak puszta macskanyávogások.

A macska (Mikike) ott ült mellettünk a padon és a szirénák hangjára valóban egy kicsit összerezzent. De édesapám mindig túlzásba viszi a macskával való törődést:

- Szegénykém! Neked se mindegy ám ugye? Olyan stresszes leszel már a végén hogy nyugtatókkal kell majd a végén kezelnünk!

Viszont érdekesmód a Mikikének nemsokára egy kis falat hús hatására valahogy elmúlt a "rossz közérzete".

Újvidék 1999. április 30

------------------------------

Ma van/volt május 1-e. Amikor először szóba került hogy mit fogunk e “jeles” nap alkalmából csinálni nekem eszem ágában se volt bármilyen bulit szervezni ill. részt venni bármilyen ünnepségen. Aztán a csajom otthonról faluról emlegetni kezdte hogy ő megszokta a majálisokat és rosszul érezné magát ha nem mennénk sehova és hogy náluk már felverték a sátrakat a Tisza mellett... Felhívtam tehát néhány újvidéki barátomat megkérdezni mi a tervük. De a városban mindenki csak hümmögött.

- Én még holnap délelőtt dolgozom. Aztán hova mehetnénk!? A megszokott Duna-parti kirándulóhelyek tele vannak katonákkal közelébe se engednek a Dunának. Én haza nem akarok vendéget hívni mert hülye szerb nacionalista a szomszédom nem szeretném ha feljelentene... Elmehetnénk Á. barátunkhoz de azt is kerülöm mert az utóbbi időben annak ellenére hogy magyar fiú valahogy furcsa politikai elveket hajszol. Tehát maradunk itthon... - mondta.

De aztán mégis úgy döntöttünk megindulunk a város felé kerékpárral majdcsak összefutunk valakivel hiszen ilyenkor eddig május 1-én nálunk is nagy bulik koncertek voltak. Csalódottan állapítottuk meg hogy az utcák bizony igen üresek nyoma sem volt már azoknak a nagy békekoncertoknak amelyekről valamikor a háború elején olyan sokat írtam. Kimentünk a hidakhoz most fel is másztunk az öreg híd “felfutójára” és lenéztünk onnét.

Ahol valamikor az aszfalt folytatódott most egy félelmetes szakadék tátong. Koszorúkat felíratokat kis gipsz szobrokat láttunk a híd leszakadt részén és most láttuk eloször az új híd maradványát is. Úgy az emlékezetemben van még a régi kép amely tartalmazza a hidakat hogy szinte lehetetlen megszokni az újat a kopár szégyenletes látványt. Pont olyan mint egy rossz álom ahogy az egyik barátom mondta. Aztán mit tehettünk mást továbbmentünk és egy helyen a pázsiton (amely azonban csodával határos módon tisztességesen le volt kaszálva) találtunk egy röpcédulát amelyet a NATO gépekből dobtak ki.

Elolvastuk a számunkra már ismerős szöveget és ezt is elraktuk kordokumentumként a zsebbe. Ha már fiatal társaságot nem találtunk betértünk a szüleim társaságának szerény kis majálisozására amelyre egy családi ház udvarában került sor.

Éppen kiszámítottuk. Abban az udvarba kb. 10 öregedő házaspár volt. Mindnek van legalább két gyereke amelyek általában a mi korosztályunk és abból a kb. húsz emberből akikkel én valójábn együtt nőttem fel egyetlenegy ember sincsen az országban. A 80%-a Magyarországra költözött ott általában igen magas vezető pozíciókat töltenek be vagy sikeres magánvállalkozásik vannak 20% pedig Kanadában Angliában... van.

Annak ellenére hogy a társaság nem volt a mi korosztályunk azért egyértelműen azt a következtetés vontuk le hogy közöttük jól éreztük magunkat. Jókat viccelődtek az “öregek” a saját régimódi stílusukban amely azonban egy cseppet sem volt unalmas.

- No látod C. kedvesem! Ezeknek az embereknek volt idejük lehetőségük értelmiségiekké fejlodniük az életüket élniük úgy ahogy az illik és így most is romlatlanok maradtak karrierük alkonyán. Milyen jövő vár bennünket háborús generációt?! Különösen ha itt maradunk ill. itt maradnánk! Márpedig engem az elkövetkező 10 évem érdekel nem a távoli jövő mert ha én az elkövetkező 10 évben nem alapozom meg a jövőmet nem alapítok családot akkor semmi se lesz az egészből. Márpedig azt egyáltalán nem szertném! - mondtam.

És aztán mindenki mesélte a saját főként háborús sztoriait amelyek legfőképp humorosak voltak. Pl. ott hallottuk azt a viccet amely a következőképpen szólt:

ELTALÁLT A JUGOSZLÁV LÉGVÉDELEM EGY VADÁSZGÉPET  ÚJVIDÉK FELETT. KATAPULTÁLTA MAGÁT A REPÜLŐBŐL A PILÓTA ÉS AHOGY REPÜL LEFELÉ NEM TUDJA KINYITNI AZ EJTŐERNYŐT. VISZONT A LEVEGŐBEN TALÁLKOZIK EGY EMBERREL AKI VELE ELLENTÉTES IRÁNYBA REPÜL FELFELÉ ÉS MEGKÉRDEZI NEM TUDJA-E VÉLETLENÜL HOGYAN KELL KINYITNI AZ EJTŐERNYŐT. MIRE A FELFELÉ REPÜLŐ EMBER A KÖVETKEZŐT VÁLASZOLJA: - NEM TUDOM. ÉN CSAK EGY EGYSZERŰ OLAJFINOMÍTÓI MUNKÁS VAGYOK!

Aztán pedig arról a röpcéduláról volt szó amelyet mi találtunk. Valaki a társaságból kikereste a mindössze néhány oldalas Magyar Szót (Vajdasági magyar napilap) és felovasott belole egy rövid cikket amelyben azt írja hogy ezek a cédulák veszélyes hallucogén anyagokkal vannak bevonva ezért nem szabad oket megérinteni hanem el kell őket égetni.

No ezen aztán nagyon nagyon jót nevettünk. Valaki azt mondta pl. hogy itt most írígyli a kábítószereseket mert most jól fognak járni csak kutatni kell a röpcédulák után...

Szintén jót nevettünk azon a tréfán amikor az egyik ismerős feltette a kérdést a társaságnak hogy látták-e már azon láthatatlan vadászgép alkatrészét amelyet az egyik katona barátjától kapott. - Nem. - válaszoltunk mindannyian kórusban. - Hát akkor megmutatom - mondta belenyúlt a zsebébe majd kihúzta a kezét és felmutatta nekünk a semmit mintha lett volna valami a két újja között.

Újvidék 1999. május 1

------------------------------

Tegnap a társaságban épp volt egy a televízióban dolgozó ember aki mesélte hogy onnét a hegy tetejéről (ahol az újvidéki televízió épülete van) hogy látszott a láng amikor égett az olajfinomító. Azt mesélte hogy a láng magasságát úgy mérte föl hogy összehasonlította az újvidéki katolikus nagytamplom magasságával amely pontosan 75m magas. A láng figyelem nem a füst a láng legalább ennek a kétszerese volt tehát legalább 150m volt.

Nos ezt mesélték tegnap egy régebbi bombázás eredményéről aztán tegnap este vagy már ötödször újra eltalálták a kőolajfinomítót és ma arról számoltak be a hírek hogy a füsttől ekológiai katasztrófa fenyegeti a várost.. Nos akkor képzeljük el mekkora robbanás volt ez ha már annak az előzőnek amely sokkal kisebb volt 150m volt a lángja.

Az egyik barátommal találkoztam most délután aki azt mesélte hogy ő éppen véletlenül kint tartózkodott az udvaron (éjjel 1 óra) és látta a fényt amely olyan fényes volt hogy mellette kb. 10 másodpercig lehetett volna olvasni.

A rádióban bemondták hogy a füst okozhat kellemetlenségeket nehézséget lélegzéskor amit ecetes zsebkendővel lehet enyhíteni. Nekünk nem voltak ilyen problémáink mert egészen a város másik részében lakunk de azért mindannyian idonként köhhintettünk egyet-egyet és mindannyiunknak egy kicsit csípte a füst a szemünket. A levegőben olyan enyhe füstszagot lehetett érezni mint amilyen az autó kipufogógáza.

A füstfelhő pedig pontosan olyan volt mintha az ég egy negyedét egy nagyon sötét felhő borította volna be. Délelőtt még a napot is eltakarta így azt hittük hogy rossz idő készülődik pedig az olajfinomító kb. 20km-re van tőlünk. És még egy dologra lettünk megint figyelmesek: a bogarak most megint sokkal nagyobb számban pusztultak el. Egy-egy fa alatt annyi volt belőlük hogy szinte beborították az aszfaltot. Azt mondják hogy a cserebogarak nagyon tiszta állatok és nagyon érzékenyek az ilyesmire.

Hogy bennünk tesz-e az egész tartós kárt még nem tudjuk megmondani.

Újvidék 1999. május 2

------------------------------

Most éjjel 2 óra van. Az elmúlt 28 órában nem volt áramunk. Sajnos beigazolódott az amitől én annyira rettegtem. Tegnap éjjel vették el.

Reggel még nem voltunk túlságosan elkeseredve meg voltunk győződve hogy az áramszünet se tarthat sokáig aztán mire beesteledett már bizony mindannyian kikészültünk. Leültünk az udvarban a diófa alá bámultunk a sötétségbe. Szomorúak voltunk teljesen tehetetlenek és szerencsétlenek.

- Na mi van? Bejött a depi? - próbáltam apámat egy kis jókedvre deríteni aki szemmel láthatóan lógatta az orrát.

- Szerinted nincs meg rá az okom? Saját szememmel nézem hogy minden amit egy életen át teremtettünk szépen lassan megy tönkre. Nem tudom miért kiért... - válaszolta ő.

- De ugye milyen jó hogy én előre gondolkodtam és már az első nap megvettem a rádióba az elemeket? Meg se dicsérsz? Most hallgathatnánk a rádiót! - mondtam.

- Igen hallgathatnánk csak nincs egyetlen elfogadható műsor se. Csak egyetlen szerb adó semmi más. Egyébként megdícsérlek. De ezek az elemek se tartanak örökké! A mélyhűtőnk pedig már elkezdett csöpögni. Ha néhány órán belül nem jön meg az áram elkezdhetjük lesütni a húst és dobálni a szemétbe a zöldségféléket. - mondta.

- De ugye megmondtam hogy időben kezdjetek el gondolkodni a mélyhűtőn. Ezt pontosan előre lehetett látni. - mondtam.

- Mondtad. Mondtad. De mit tehettünk volna mást? Így sem halmoztuk az élelmiszert! Nem vágtunk disznót! És így is óriási lesz a kár! - mondta apám szomorúan.

Azt hiszem az ő részéről ez volt az első olyan valós csapás amit nagyon megérzett. Mindannyian rettegtünk féltünk de konkrét kézzel is tapintható fájdalom kevés ért bennünket legyünk őszinték. Még ha szomorú is volt látni a hidakat utána hazajöttünk és bánatunkban mondjuk jól bevacsoráztunk ha nem is mehettünk el a színházba. Nem fájt.

Persze egészen más lett volna ha mondják a fiát elvitték volna a harctérre. És bizony nagyon sokan úgy vannak ezzel a háborúval a világon mint a pornó vagy horror filmekkel. “Én nem csinálnám végig de azért megnézi... Hiszen az még nem bűn...” És egy kis rettegés izgalom szemtelenség élvezetet is okoz. Ilyen az ember természete.

Beszélgettünk még egy kicsit aztán mivel nem volt jobb dolgunk elkészítettük a gyertyákat majd lefeküdtünk. Az én szobámban koromsötét volt. Kint az utcán is sötét volt pedig a városi világítás mellett szinte még olvasni is lehet persze normális idokben. Még így is lett volna egy kis fény a holdtól viszont az se látszott mivel be kellett csukni a zsalugátert a bombák miatt. Feküdtem a tökéletes sötétségben bámultam a plafont és vártam hogy elálmosodjak.

- Akkor kell aludni amikor nincs áram dolgozni pedig amikor van akár éjjel is! - gondoltam. Viszont akkor egyszerre robbanás hallatszott majd néhány percre rá megszólaltak a szirénák (milyen hatásos időben történő figyelmeztetés!) hallatszottak a repülők majd elkezdte a légvédelmünk is pattogtatni a patronjait. Elkezdődött a napi musor.

- Igaz hogy semmit se ér de bár hallatszik! Önbizalmat kölcsönöz! - gondolhatják a katonák amikor lőnek. Mert az egyik barátom mesélte aki nemrég jött haza néhány napra a katonaságból hogy ő is ott áll a légvédelmi miacsodák mellett minden este és tudja hogy egyáltalán nem kapcsolják be a radarokat tisztán találomra lőnek a hang után. Szinte semmi esélye sincs ezeknek a lövedékeknek hogy elérjék a repülőket mert 2km után saját maguktól szétesnek a repülők pedig általában 5km alatt nem repülnek. De minden este lőnek eljátszák az előadást. Ekkor kiment az álom a szememből és meglehetősen sokáig nem tudtam elaludni.

Aztán két órakkor megjött az áram és én bár már akkor álmos voltam felkeltem hogy kihasználjam az alkalmat amikor üzemképes a számítógépem. Leültem a gép mellé viszont nem múlott el 10 perc elvették az áramot. Épp elindultam újra az ágy felé amikor újra visszajött. És így ment ez egészen 5 óráig amikor végképp elnémult minden. Legálább ötször elkezdtem írni az öcsémnek a levelet és legalább annyiszor félbe is lettem szakítva. Ezenkívül a szüleim is állandóan talpon voltak mert már a néhány évvel ezelőtti áramkorlátozásokból tudjuk hogy az elektromos berendezéseknek nagyon árt az az első áramütés ami a rendszer bekapcsolásakor észlelhető így akármikor elvették az áramot kihúzták a kábelt a falból aztán lesték mikor jön meg az áram hogy újra bekapcsolhassák.

És így ment ez 4 órán keresztül. Egy idő után a mélyhűtő motorja már nem is akart elindulni csak az ellenőrző lámpa gyulladt ki. Már kétségbe estünk hogy tönkrement az egész amikor aztán kiderült hogy mégse csak nagyon gyönge volt az áram erőssége vagy feszültsége és azért nem indult be. Aztán ma egészen délutánig szintén nem volt áram. És ebből kifolyólag nem volt víz a csapokban és nem lehett kenyeret se venni az üzletekben. Néhol 50m-es sorok kígyóztak az üzletek elott...

De hiába mert kenyeret nem lehet sütni áram nélkül. És mennyi mindent még nem lehet csinálni! Újságot nyomtatni telefonálni kompjuterozni tévét nézni a sörgyárak is leállnak...

A sor szinte végtelen. És az utolsó pilanatban mégis megjött. Mit gondoljon az ember?

Újvidék 1999. május 4

------------------------------

Ma megint egy hülye napom volt. Szinte egy percig se voltam nyugodt. Ahogy felébredtem odaültem a számítógépem elé rá szerettem volna kapcsolódni az internetre amikor kiderült hogy a telefonvonalak nem muködnek.

Áram volt viszont a telefon semmi életjelet nem mutatott. Elkezdtem valamit írni de akkor elvették az áramot. - No nem baj majd most kihasználom az alkalmat megborotválkozokom! - gondoltam. Örültem neki hogy volt víz viszont olyan sötét volt lámpa nélkül a fürdoszoba hogy tükör nélkül borotválkoztam és így meglehetosen foltosra sikeredett a munkám eredménye. - No nem baj! Senki se fog megszólni! Hiszen nem is megyek sehova! - vígasztalódtam. - De nem hanyagolhathatja el magát a ember még ha börtönben is van! - gondoltam késobb és ahogy dél körül megjött az áram azonnal el is indultam hajat mosni. Viszont szomorúan tapasztaltam hogy meg tudtam volna ugyan szárítani a hajam viszont most vízhiány volt. És így körbe körbe.

A nap folyamán nem volt egyetlen olyan alkalom se hogy minden összetevő meglegyen figyelem egy közönséges hajmosáshoz! Hasonló dolgokat lehetett hallani másoktól is. Az egyik piaci elárúsító pl. annak örült hogy két nap után végre sikerült jól megfejni a szegény teheneket mert amikor nem volt áram nem győztek fejni amiből kifolyólag a tehenek szenvedtek sőt lehet hogy el is pusztulhattak volna.

Egy városi embernek amilyen én vagyok ez lehet hogy egy kicsit muris is viszont máshol ez valódi óriási probléma!

Aztán valahogy dél körül eszembe jutott hogy most már Magyarországon kellett volna hogy legyünk de még mindig itthon szívom ezt a romlott fülledt levegőt. Pedig annyira szükségem lenne bár egy kicsit teleszívni a tüdomet egy kis békével szabadsággal! Most szinte semmi másra nincsen szükségem csak egy kis nyugalomra! Márpedig azért nem mentünk Magyarországra mert C. iskolájában ahol iskolapszichológus kisérletet tettek egy kis tanítás bevezetésére mi pedig úgy látjuk hogy azért nem hagyhatunk itt mindent csapot papot csak úgy...

A minisztériumi rendelet úgy hangzik hogy az eddigi jegyek alapján le kell zárni az osztályzatokat majd ha valaki a diákok közül elégedetlen az eredménnyel kérnie kell hogy javíthasson az osztályzatán. Ezután a tanár kell telefonon hogy személyesen behívja a tanulót az iskolába hogy feleltesse mert a rendelet szerint egyszerre egyik iskola épületében sem tartózkodhat több mint húsz ember. Ezenkívül az iskolákban esetleg lehet szervezni valamilyen kisebb tananyagpótló aktivitásokat de szinte kizárólag csak önkéntes alapon.

Az márpedig szintén nyilvánvaló hogy egyhamar nem kerülhet sor komolyabb dolgokra az iskolákban hiszen az iskolák változatlanul tele vannak katonákkal kaszárnyák helyett iskolákban vannak elhelyezve szinte az egész országban. - Hiszen a tanárok is csak úgy juthatnak be az iskolákba ha előzőleg igazoltatják magukat! Nem lehet minden diákot igazoltatni! - mondta erre az egyik tanár ismerősöm ahol az iskolát "testvériesen" (50% 50%) megosztották egymás között a tanárok és a katonák.

Szintén ő mesélte hogy akkor amikor ő az iskolába látogatott már délután volt és a katonák még aznap egy falatot se ettek. Mivel ők nem hagyhatják el az épületet az ismerősömet kérték meg hogy vegyen nekik egy kis kenyeret az üzletben. Persze nem volt elég pénzük így az ismerősöm toldotta ki a fizetést a saját pénzébol pedig nyilván mondanom se kell neki sincs sok a zsebében.

Aztán már ha pénzről van szó elmondom hogy bizony az este nálunk is egy kis vita alakult ki hogy mennyi pénzünk van. Apám ugyanis elkezdte mondani hogy milyen sokat telefonálunk hogy mennyibe kerül az üzemanyag mire én felbőszülten reagáltam: -Te sohase számolsz reálisan. Most például nem is lehet üzemanyagot venni meg telefonálni se lehet te meg ezeket is felszámolod költségnek! - mondtam. Viszont akárhogy nézem be kell látnom hogy valójában azért bőszültem fel mert neki volt igaza.

Hiszen a barátom is arról panaszkodott hogy az apjának aki egy jólmenő állami gyár technikai igazgatója a napokban startban kijelentették hogy háborús célokból kifolyólag felére csökkentik a fizetését ami már most nem több 90DM-nál. És mi lesz még ezután! A magyarországi utunkat is pl. úgy szertnénk megszervezni hogy az útiköltségeket az onnét hozott apró árú eladásából tudjuk fedezni. Persze ez is nagy kockázattal jár mert mostanában itt megszigorították a fekete kereskedelem elleni büntetéseket.

Hallottam pl. egy olyan esetrol hogy egy ember kiállt az utcára eladni néhány liter üzemanyagot. Odajött hozzá egy civilbe öltözött rendor és megvett tőle 4 liter benzint 20DM-ért. Ezután rögtön megjelent a többi rendőr akik bevitték az állomásra jól megverték és a katonai rendőrség azonnal el is ítélte figyelem 5 év börtönre! (Egyébként most már mindössze 20 liter jár havonta egy személyautóra. Mennyire elég az?)

Aztán el szeretném még mesélni hogy a szomszédasszony arra a következtetésre jutott hogy a falkában portyázó kóborkutyák 10 perccel a bombázás előtt mindig nagy ugatásba kezdenek amibol pontosan lehet tudni mikor fognak megszólalni a szirénák.

Azt találgattuk a barátommal hogy milyen logika lehet ebben a jelenségben viszont nem jutottunk annál tovább hogy az állatok nyílván előbb meghallják a repülőket mint mi emberek ami azonban egy cseppet sem biztos.

Újvidék 1999. május 6