Az emberek egyre kevésbé bíznak a politikusokban,de továbbra is többpártrendszerű demokráciát akarnak

A Gallup vizsgálata a "politikai elidegenedettségről"

A Magyar Gallup Intézet 1993 őszén készített, valamint 1998. február 13-16 között készített közvélemény-kutatásai képezik az elemzés alapját. Mindkét vizsgálatot személyes megkérdezéssel, az ország teljes felnőtt lakos ságát reprezentáló 1000 fős mintán folytattuk le.
Minden vizsgálat során más és más embereket kerestek fel a Gallup kérdezői, de a minták összetétele nem, életkor és a lakóhely tele püléstípusa szerint minden egyes alkalommal pontosan követte az ország felnőtt lakosságának az említett jellemzők szerinti összetételét.
A minta úgynevezett sztenderd hibája ekkora mintanagyságoknál legfeljebb +&nbsp3,2&nbspszázalék. Ez azt jelenti, hogy az általunk közölt adatok a teljes mintára vonatkozóan biztos, hogy csak ennél kisebb mértékben térnek el attól az ered ménytől, amit abban az esetben kaptunk volna, ha minden egyes felnőtt magyar állampolgárt megkérdeztünk volna.
A mintavételes eljárásból fakadó kisebb eltéréseket az úgynevezett többszempontú súlyozás módszerével korrigáltuk.

1993 és 1998 között 40 százalékról 51 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint nem lehet megbízni a politikusokban. Ugyancsak nőtt azok aránya (51&nbspszázalékról 62 százalékra) az eltelt négy és fél év során , akik szerint "Mindegy, hogy melyik párt győz egy választáson, mert a kisemberek érdekeit úgysem veszi senki számításba".

Ezek az adatok abból a vizsgálatból valók, amelyet a Magyar Gallup Intézet végzett 1993 őszén és 1998 februárjában a politikai szféra iránti lakossági bizalomról alakulásáról. A Gallup-Népszava cikksorozat legfrissebb darabja tehát arról szól, hogy az emberek mit gondoltak, illetve mit gondolnak a politikáról és a politikusokról 1993-ban és 1998-ban. Hogyan látták és látják a politikai életet, a politika világát.

Az a tény, hogy az emberek egyre inkább úgy érzik, hogy az egymást váltó kormányok és pártok egyre kevésbé képviselik az ő, illetve a hozzájuk hasonló "kisemberek" érdekeit, egyik eleme annak az erősödni látszó állampolgári érzületnek, amit a politikai elemzők "politikai elidegenedettségnek" neveznek.

Ennek az "elidegenedettségnek" az a lényege, hogy az állampolgárok nem érzik a magukénak, az emberek érdekükben tevékenykedőnek sem a politikai intézményeket, sem a politikusokat.

Nos, ez az elidegenedettség bizonyos tekintetben mint láttuk nőtt az elmúlt években, más tekintetben azonban nem változott. Mi több, éppen az a leginkább meglepő, hogy mennyire stabilnak mutatkoznak bizonyos beállítódások, vélemények négy és fél éves távlatban is miközben kormányok mentek és jöttek.

A "politikai elidegenedettség" növekedése koránt sem jelenti azonban azt, hogy a magyarok többsége ellenezné a többpártrendszert, vagy a parlamentarizmust.

Négy és fél évvel ezelőtt és most is tíz magyar közül hat (58 százalék, illetve 57 százalék) értett egyet azzal hogy "a többpártrendszer azért mégiscsak jobb, mint a régi egypártrendszer volt". Ezzel a magyaroknak 1993-ban és 1998-ban is egyaránt csak 19 százaléka nem értett egyet.

Az egyet nem értők messze a legnagyobb arányban a Munkáspárt nem túlságosan jelentős számú szavazótáborában találhatóak. Az átlagosnál többen értenek egyet ezzel a kijelentéssel a Kisgazdapárt, a parlamenten kívüli MIÉP, valamint az MSZP szavazói közül.

A szavazáson részt nem vételi szándékukat nyilvánítók körében ugyancsak a lakossági átlagnál lényegesen nagyobb (26 százalék 1993-ban, illetve 30&nbspszázalék most) azok aránya, akik azt mondják, hogy a többpártrendszer nem jobb, mint az egypártrendszer volt.

Mindazonáltal a Munkáspárti szavazók kivételével egyetlen olyan csoport sem volt, ahol a pluralizmus támogatói ne lettek volna abszolút többségben azokkal szemben, akik szerint a többpártrendszer nem jobb, mint az egypártrendszer volt.

Sajátos és érdekes az SZDSZ és a Fidesz szavazói véleményének alakulása: 1993-ban, amikor az MDF vezette kormány időszakában mindkét párt ellenzékben volt, akkori szavazóiknak 19 százaléka, illetve 14 százaléka úgy gondolta, hogy a többpártrendszer sem jobb, mint a régi egypártrendszer. Most, amikor az SZDSZ részese a kormánykoalíciónak, akkor az SZDSZ szavazóinak már csak 8 százaléka gondolkodik hasonlóképpen, az ellenzékben maradt Fidesz szavazók 15 százalékának viszont továbbra is ez a véleménye.

Más tekintetben érdekes fejlemény az is, hogy az MSZP szavazói között

annak ellenére, hogy a Szocialista Párt a kormány vezető ereje relatíve milyen magas maradt napjainkra is a többpártrendszer-ellenes attitűd.

Mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le, vegyünk számba néhány óvatosságra intő megfontolást. Amikor a közvélemény-kutató egy-egy párt szavazótáborának álláspontját hasonlítja össze két különböző időpontban, akkor az adatok értelmezése tekintetében többszörösen is nehéz helyzetben van. Egyrészt maguk a pártok is változnak. A magyar pártok politikai önmeghatározása, arculata sokat változott az elmúlt években. További nehézséget okoz, hogy a pártok szavazótáborai is kicserélődnek, az emberek pártokat váltanak: amikor például az SZDSZ vagy a Fidesz 1993 évi és 1998 évi támogatóiról beszélünk, akkor nyilvánvalóan nem feltétlenül ugyanazokról az emberekről esik szó. Konkrétan az SZDSZ esetében ma sokkal kisebb a tábora, mint volt 1993-ban. A harmadik tényező, hogy az esetleg akkor is és most is azonos pártot támogatóknak is megváltozhat a véleménye, álláspontja

mondjuk éppen a többpártrendszerrel kapcsolatban.

A közgondolkodás szintjén, a parlamentáris viták és a gyakran terméketlen pártküzdelmek legfőbb alternatívája egy erős kezű, tekintélyelvű vezetés, amely rendet teremtene az üres viták helyett. Ezzel kapcsolatban két kijelentést fogalmaztunk meg, arra kérve az embereket, hogy mondják meg: egyet értenek-e velük, vagy sem.

Az első ilyen kijelentéssel kapcsolatban most is és 1993-ban is pontosan ugyanolyan (86 százalékos) arányban értettek egyet a magyarok azzal, hogy "rendet kéne végre csinálni, a pártok üres szócséplése helyett". Ez tehát azt jelenti, hogy tíz magyar közül nyolc-kilenc most is így gondolja ezt, és így gondolta 1993-ban, az MDF kormányzása alatt is.

Ugyanakkor valamelyest csökkent (73 százalékról 67 százalékra) azok aránya, akik szerint "néhány erős kezű vezető többet használna ennek az országnak, mint a sok parlamenti tanácskozás meg törvénykezés".

Mivel arra is kíváncsiak voltunk, hogy összességében hogyan viszonyulnak a magyarok a demokráciához, három kérdés együttes elemzésével létrehoztunk egy úgynevezett demokrácia-indexet. Az index kialakításához használt három vizsgált kijelentés a következő volt:

· A többpártrendszer azért mégiscsak jobb, mint a régi egypártrendszer volt

· Néhány erős kezű vezető többet használna ennek az országnak, mint a sok parlamenti tanácskozás meg törvénykezés

· Rendet kéne végre csinálni, a pártok üres szócséplése helyett

Az ezen kijelentésekkel való egyet értés, vagy egyet nem értés mögött meghúzódó közös beállítódást, azaz az egyedi kérdésekre adott válaszok "közös részét" egy erre a célra kidolgozott matematikai módszerrel (úgynevezett főkomponens-analízissel) lehet feltárni. Ezzel a módszerrel képeztük tehát az úgynevezett demokrácia-indexet.

Demokrácia-indexnek hívjuk ezt a mutatót, mert mindhárom kijelentés, amelyekre adott válaszok együttes, összevont elemzése révén kialakítottuk, valamilyen módon a demokratikus intézményrendszer és a demokratikus politikai eljárások támogatása, illetve azok elvetése és a tekintélyelvű rend-pártiság igenlése dimenziójában helyezkednek el.

A demokrácia-indexet úgy alakítottuk ki, hogy az index átlaga a teljes lakosság körében nulla legyen. Így a vizsgált csoportoknak az átlagtól való negatív vagy pozitív irányú eltérése könnyen nyomon követhető.

Az egyes pártok közül a "rendszerváltó pártok" , azaz az MDF, az SZDSZ és a Fidesz, azok amelyeknek szavazótábora a leginkább elkötelezett a demokrácia intézményei iránt. A KDNP egyre szűkülő szimpatizánsi köre kicsivel az átlag feletti, az MSZP szavazótábora pedig valamivel átlag alatti demokrácia-indexszel rendelkezik.

Három olyan pártot találtunk a jelenlegi politikai színtéren, amelyek szavazótáborainak demokrácia-indexe messze átlag alatti: a Kisgazdapárt, valamint a parlamenten kívüli MIÉP és a Munkáspárt. Adataink tanúsága szerint ezen három párt szavazói a leginkább fogékonyak egy antidemokratikus, tekintélyelvű és rendcsinálás-párti ideológia iránt.

Egészen más mögöttes tudati elemek mozgatták a következő kérdésre 1993-ban és 1998-ban adott válaszokat: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a választások óta azért több beleszólása van az egyszerű embereknek is a dolgokba, mint korábban?"

Ezzel a kijelentéssel 1993-ban és most is, a magyaroknak csak alig több, mint egyharmada (36 százaléka, illetve 38 százaléka) értett egyet. Az egykori kormánypártok, az MDF és a KDNP, szavazóinál 1993 és 1998 között jelentős csökkenés volt megfigyelhető az ezzel a kijelentéssel egyet értők arányában.

Az MSZP szavazóinál viszont éppen ellenkezőleg: jelentősen nőtt (24 százalékról 50 százalékra) azok aránya, akik egyet értettek azzal, hogy a választások óta az egyszerű embereknek több beleszólásuk van a dolgokba. Hasonló növekedést a Szocialista Párt támogatói körén kívül csak a Munkáspárti szavazóinak körében tapasztaltunk: 1993-ban a Munkáspárt szavazóinak csak 10 százaléka értett egyet a kijelentéssel, 1998-ban ellenben már 36 százalékuk azonosult ezzel a nézettel.

Jól látszik, hogy az erre a kérdésre adott válaszok elsősorban attól függenek, hogy a válaszoló által támogatott párt hatalmon van-e éppen, vagy ellenzéki pozícióból politizál.

A politikai intézményrendszerről alkotott véleményeken kívül vizsgáltuk a politikusokkal kapcsolatos beállítódásokat is. Ennek a vizsgálódásnek most nem az egyes konkrét politikus személyiségek voltak a tárgyai, hanem általában a politikusok, a "politikai osztály" tagjai.

Az elmúlt négy és fél év során gyakorlatilag változatlan maradt azok aránya, akik szerint néha már nem is lehet érteni miről beszélnek a politikusok (76 százalék, illetve 77 százalék), továbbá azoké is, akik szerint a parlamenti képviselők többsége nem dolgozik meg a fizetéséért: négy és fél éve, valamint most is a magyarok 71 százaléka ezt a kijelentést igaznak találta.

Az emberek több mint kétharmada azzal is egyet értett, hogy a magafajta embereknek semmiféle beleszólása nincs abba, hogy mit tesznek a politikusok (71 százalék, illetve 71 százalék).

Ugyanakkor az 1993 őszi vizsgálat óta 40 százalékról 51 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint "a politikusokban nem lehet megbízni". Az a lesújtóan rossz vélemény tehát, amelyet a politikusokkal kapcsolatban már 1993 őszén is regisztráltunk, gyakorlatilag változatlanul rossz maradt, de ez kiegészült egy radikálisan bővülő bizalomvesztéssel is.

Ezen bizalomvesztés alapvető okát abban láthatjuk, hogy az a részleges bizalom, amely 1993-ban az akkori ellenzéki politikusok irányában még a többség részéről megvolt és amely az 1994-es választások eredményeiben is testet öltött -- mostanra ezen politikusok irányában is eltűnt.

A korábban már ismertetett módszerrel képeztünk egy politikusok iránti összetett bizalom-indexet is. Ennek az indexnek a kialakításához a következő kérdésekre adott válaszokat használtuk fel:

· Az ember néha már nem is érti, miről beszélnek a politikusok

· A magamfajta embereknek semmifajta beleszólása nincs abba, hogy mit

tesznek a politikusok

· A politikusokban nem lehet megbízni

· A parlamentben olyan képviselők vannak többségben, akik nem

dolgoznak meg a fizetésükért

A politikusok iránti bizalom indexe ismét csak az MDF és az SZDSZ szavazói körében a legmagasabb. ők azok, akik a legkevésbé tartják igaznak a fenti kijelentéseket, illetve akik a legkevésbé hajlandóak arra, hogy egy kalap alá vegyék az összes politikust és egyöntetűen lesújtó véleményt nyilvánítsanak róluk.

A politikusokról a legrosszabb véleménye a KDNP maradék szavazótáborának, a Kisgazdapárt szavazóinak, valamint a két jelentősebb parlamenten kívüli párt (a MIÉP és a Munkáspárt) táborának van.

A magyarok többsége tehát elégedetlen a fennálló politikai intézményrendszerrel, annak működésével, de még elégedetlenebb a "politikai osztály" tagjainak felmutatott teljesítményével és magatartásával.

Mindez azonban nem ingatta meg a többség azon véleményét, hogy "a többpártrendszer azért mégiscsak jobb, mint a régi egypártrendszer volt"