A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
2007. december
A rendszerváltás utáni időszak legmélyebb kormányzati válsága
A szocialista szimpatizánsok többsége is nemmel szavazna a kórházi napidíjra a népszavazáson
A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya
a korcsoportok aránya
valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más
véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.
2007 decemberében 1010 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg
az otthonukban
személyes módszerrel. A megkérdezésekre 2007. november 29. és december 6. között került sor 64 elsődleges mintavételi ponton.
A FIDESZ támogatói köre hosszas stagnálás után december elejére szignifikánsan megnőtt. Az előző másfél évre az volt a jellemző hogy a szocialisták támogatottságának a csökkenése nem járt együtt a FIDESZ támogatottságának a növekedésével. A Gallup korábban nem mért még ilyen alacsony 13%-os szocialista támogatottságot. Ugyanakkor a FIDESZ mérésünk szerint. 2002 óta most rendelkezik a legnagyobb táborral
A biztos pártválasztóknál a különbség az ellenzéki szavazók nagyobb elszántsága miatt több mint kétharmados (71%) támogatottságot jelentene az MSZP egyötödnyi (20%) támogatottságával szemben.
A két vezető párt támogatottsága
Az MDF és az SZDSZ teljes népességen belüli támogatottsága kettő százalékos. A biztos szavazó pártválaszók között mindkét tábor támogatói egy százalékkal vannak többen (3%)
Pártpreferencia a teljes lakosság körében
| A teljes mintában | A pártot választók között | A pártot választó biztos szavazók között | |
| N=1010 fő (a teljes minta hibája: +/- 3 1%) |
N=572 fő (a teljes minta hibája: +/- 4 1%) |
N=438 fő (a teljes minta hibája: +/- 4 7%) |
|
| Fidesz | 38 | 66 | 71 |
| MDF | 2 | 4 | 3 |
| MSZP | 13 | 23 | 20 |
| SZDSZ | 2 | 3 | 3 |
| Más párt | 1 | 4 | 4 |
| Nem szavazna | 22 | ||
| Nem tudja
nem válaszol | 22 |
A gazdasági közhangulat
A gazdasági közhangulat az előző mélyponthoz képes is tovább romlott még soha sem volt ilyen magas (41%) azok aránya aki az ország gazdasági helyzetét kifejezetten nagyon rossznak ítélték volna.
Az ország gazdasági helyzetének megítélése a teljes lakosság körében
A családok saját anyagi helyzetüknek a változását a tavaszi és nyári reménykedőbb kilátások után most ismét pesszimistábban itélik meg. A következő évre vonatkozóan a lakosság nagyobbik fele számol további romlással.
Prognózis a család anyagi helyzetének alakulását illetően a következő 12 hónapra vonatkozóan
A miniszterelnöki teljesítmény megítélése
Decemberre a miniszterelnökről már csak száz ember közül csak tizenkilenc vélte úgy hogy inkább jól mint rosszul végzi teljesítményét. Minden korábbi mérésünknél többen 71 százalék véli úgy hogy inkább rossz a miniszterelnök munkája.
Gyurcsány mint miniszterelnök inkább jól vagy inkább rosszul végzi a feladatát?
Más formában is megkérdeztük hogy az emberek mennyire bíznak Gyurcsány Ferencben mint miniszterelnökben. A kérdésre egy ötfokú skála szerint lehetett válaszolni ahol az 5 azt jelentette hogy teljesen megbíznak és 1 pedig azt hogy egyáltalán nem bíznak meg. A lakosság 54%-a egyáltalán nem bízik meg Gyurcsány Ferencben . A megkérdezetteknek csak 5%-a az aki nagyon megbízik benne és egy további 8 százalék aki bízik a miniszterelnökben.
Összehasonlításképpen a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjében a volt miniszterelnök Orbán Viktorban a megkérdezettek 38 százalék bízik vagy nagyon bízik (ezen belül 17 százalék nagyon bízik) míg a megkérdezettek 27 százaléka mondja azt hogy egyáltalán nem bízik meg benne.
Kormányváltás
A politikai helyzet alakulásának egyik indikátora hogy a társadalom mekkora része gondolja úgy hogy kormányváltás nélkül lehet a miniszterelnökkel való elégedetlenséget kezelni.
Először a őszödi beszéd nyomán kialakult politikai helyzetben 2006 novemberében tettük fel a kérdést hogy a választók milyen megoldást tartanának kívánatosnak a helyzet kezelésére. Az októberi zavargások után a választók 35%-a arra apellált hogy maradjon a kormány és a kedélyek is lenyugszanak majd előbb-utóbb. 15% úgy vélte hogy a koalíciónak kellene tovább kormányozni de a hitelét vesztett miniszterelnök nélkül 19% támogatta az ellenzék vezetőjének akkori álláspontját miszerint egy szakértői kormányra kellene bízni az ország vezetését és 19% látta a megoldást új választások kiírásában.
Az azóta eltelt egy év alatt 34 százalékról 20 százalékra csökkent le azoknak az aránya akik a kormány és a miniszterelnök maradását tartják megoldásnak . Ugyanakkor a relatív többség új választások kiírásában látja csak a megoldást.
A jelenlegi belpolitikai helyzetben Ön szerint mi a megoldás:
Népszavazás
Az elmúlt egy év során a népszavazás egy olyan szimbólikus akcióvá vált amivel a polgárok ki tudják fejezni a kormányzat által javasolt változtatásokról a véleményüket.
A népszavazás iránti érdeklődésre jellemző hogy a megkérdezettek 60 százaléka a részvételi szándékot firtató kérdésre azt válaszolja hogy biztosan elmenne és egy további 20 százalék pedig azt mondja hogy valószínűleg elmenne. Összehasonlításként egy "most vasárnap rendezendő országgyűlési választáson" csak 55 százalék venne részt biztosan és egy további 15 százalék tartja valószínűnek a részvételét.
A népszavazás eredménye nem lenne kérdéses a mostani szándékok alapján. A tandíjakra az embereknek 74 a vizitdíjra 79 és a kórházi napidíjra 84 százaléka mondana nemet . Ha csak a népszavazáson a részvételüket biztosra igérők körében nézzük ugyanezeket az arányokat akkor a szavazók 81 84 és 89 százaléka vetné el a tandíjak vizitdíjak és kórházi napidíjak bevezetését.
A kormány javaslatainak elvetése nemcsak az ellenzéki párt híveire jellemző. A szocialista párt támogatóinak 47-47 százaléka nem ért egyet a tandíjak és a vizitdíjak bevezetésével és 58 százaléka pedig ellenzi a kórházi napidíjakat.
Az SZDSZ szimpatizánsi körében a legmagasabb a népszavazásra feltett kérdésekben a kormányálláspont támogatottsága de még ebben a körben is a szimpatizánsok fele ellenzi a kórházi napidíjak bevezetését.
Módszertan
A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.
2007 december elején 1010 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2007. november 29. és december 6. között került sor 64 elsődleges mintavételi ponton. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt.
A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.
Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 1 % a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 4 88%.