A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
2007. szeptember
A miniszterelnöki teljesítmény megítélése újabb mélyponton
A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya
a korcsoportok aránya
valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más
véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.
2007 szeptemberében 1024 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg
az otthonukban
személyes módszerrel. A megkérdezésekre 2007. szeptember 3. és 11. között került sor 64 elsődleges mintavételi ponton.
Szeptember elején a miniszterelnökről száz ember közül csak húsz találta hogy inkább jól mint rosszul végzi teljesítményét. Minden korábbi mérésünknél többen 68 százalék véli úgy hogy inkább rossz a miniszterelnök munkája. A miniszterelnök munkáját inkább jónak látók leginkább a szocialista párt szimpatizánsai között vannak. Teljes népességen belül az őszi politikai szezon kezdetén a teljes népesség 16 százalékát teszik. A körükben a támogatottság 80 százalékos míg a teljes népességen belül csak két százalékos támogatottsággal rendelkező kisebbik kormánypárt támogatóinak fele szintén inkább rossznak ítéli meg a miniszterelnöki teljesítményt.
Gyurcsány mint miniszterelnök inkább jól vagy inkább rosszul végzi a feladatát?
A FIDESZ támogatói köre változatlanul kétszerese a szocialistáknál - szeptember elején a teljes népesség egyharmadát tette ki. A biztos pártválasztóknál ez a különbség ennél is nagyobb az MSZP 27 százalékával szemben a FIDESZ 60 százalékkal rendelkezik.
A két vezető párt támogatottsága
Az MDF három az SZDSZ kettő százalékos támogatottsága mellett méréseink során most először érte el a Jobbik az egyszázalékos támogatottságot de a támogatók határozottságát jelzi hogy a biztos szavazó pártválasztók között kétszer ekkora az arányuk. Az SZDSZ biztos támogatói csak egy százalékkal vannak többen (3%) míg az MDF biztos támogatóinak aránya ebben a hónapban (felfelé kerekítve) elérte az öt százalékot.
Pártpreferencia a teljes lakosság körében
| A teljes mintában | A pártot választók között | A pártot választó biztos szavazók között | |
| N=1024 fő (a teljes minta hibája: +/- 3 1%) |
N=571 fő (a teljes minta hibája: +/- 4 1%) |
N=403 fő (a teljes minta hibája: +/- 4 88%) |
|
| Fidesz | 33 4 | 58 7 | 59 6 |
| MDF | 2 9 | 5 0 | 4 7 |
| MSZP | 15 6 | 27 3 | 26 6 |
| SZDSZ | 1 7 | 3 0 | 3 0 |
| Más párt | 3 4 | 5 9 | 6 0 |
| Nem szavazna | 21 9 | ||
| Nem tudja
nem válaszol | 21 1 |
A gazdasági közhangulat mélyponton van az elmúlt év során még soha sem volt ilyen magas (36%) azok aránya aki az ország gazdasági helyzetét kifejezetten nagyon rossznak ítélték volna. Egy további 50 százaléka a megkérdezetteknek a gazdasági helyzetet rossznak találja.
Az ország gazdasági helyzetének megítélése a teljes lakosság körében
A családok saját anyagi helyzetüknek a változását a tavaszi derűsebb kilátások során ismét pesszimistábban itélik meg mintegy a megkérdezettek fele további romlással számol és csak minden hatodik megkérdezett gondolja úgy hogy kicsit vagy sokat fog a következő 12 hónap során.
Prognózis a család anyagi helyzetének alakulását illetően a következő 12 hónapra vonatkozóan
Módszertan
A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.
2007 szeptemberében 1024 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2007. szeptember 3. és 11. között került sor 64 elsődleges mintavételi ponton. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt.
A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.
Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 1 % a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 4 88%.