|
||
|
||
|
A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI Drasztikus hangulatváltás: a lakosság pesszimistább mint az elmúlt években bármikor Az elmúlt három hónapban a teljes lakosság körében 14 százalékponttal csökkent az
Idén májusban
tehát közvetlenül a választások után
a szavazásra jogosultak körében az MSZP támogatóinak aránya 35 százalék volt
ez júniusra 27 százalékra
júliusra pedig 21 százalékra esett vissza. Pártpreferencia a teljes lakosság körében Az ábrán jól látszik
hogy az MSZP-től elpártolók elsősorban a bizonytalanok és nem-szavazók számát gyarapították az elmúlt hónapokban. Májusban még tíz felnőttből kettő (22%)
júniusban három (27%)
júliusban pedig már négy (38%) válaszolt úgy erre a kérdésre
hogy vagy nem mennének el szavazni
vagy nem tudják
hogy kire szavaznának. MSZP szavazóbázis nagysága és szavazóbázisának változása teljes népességen belül Az MSZP támogatóinak csökkenése más - más mértékű a társadalom egyes csoportjaiban. A legnagyobb arányú a szocialisták vesztesége a vidéki nagyvárosokban
a 70 éven felettiek
a diplomások és a közepes jövedelmű családok körében van. A legmagasabb jövedelműek változatlanul nagymértékben állnak ki a Párt mögé -- körükben nem változott szignifikánsan az MSZP-re szavazók aránya. A bizonytalanok és nem szavazók aránya és annak változása demográfiai csoportonként Májusban még minden negyedik felnőtt gondolta úgy
hogy az ország meglehetősen jó gazdasági helyzetben van
júliusban már csak minden tizedik magyar vélekedett így. Az ország gazdasági helyzetének megítélése a teljes lakosság körében
Vége a kampány időszaknak: több a pesszimista 2004 júniusáig visszamenőleg a kampányidőszakot leszámítva mindig többen voltak azok akik a következő 12 hónapban inkább anyagi helyzetük romlására számítottak mint azok akik javulásra. Hozzávetőlegesen minden negyedik felnőtt magyar pesszimista volt minden ötödik pedig optimista. 2006 január elején megváltozott ez a tendencia és egészen májusig az optimisták voltak többségben. Júniusra drasztikus változás következett be a következő évre vonatkozó kilátásokban - a korábbi minden harmadik-negyedik helyett már több mint minden második magyar látta úgy hogy a családja helyzete romlani fog és júliusra ez a tendencia tovább romlott 10 felnőttből hatan számítanak helyzetük romlására a következő egy évben. Prognózis a család anyagi helyzetének alakulását illetően a következő 12 hónapra vonatkozóan Míg összességében nőtt a pesszimisták aránya május óta ezen belül drámaian többen lettek azok is akik sokkal rosszabb helyzetre számítanak egzisztenciájukat illetően -- 7 százalékról 28 százalékra nőtt az arányuk. Javulásra májusban még minden harmadik megkérdezett (34%) számított júliusban viszont már csak a lakosság 11 százaléka. Prognózis a család anyagi helyzetének alakulását illetően a következő 12 hónapra vonatkozóan Leginkább a 40-59 év közöttiek pesszimisták a következő egy évet illetően kétharmaduk (64-72 %) úgy véli hogy anyagi helyzetük romlani fog. Az aktuális anyagi helyzet szintén meghatározó a jövővel kapcsolatos várakozásokban a jobb helyzetben lévők kevésbé pesszimisták mint a rosszabb helyzetben élők. Prognózis a család anyagi helyzetének alakulását illetően a következő 12 hónapra vonatkozóan A következő négy év kilátásait tekintve is egy két éves tendencia változott meg 2006 júniusában. 2004 óta mindig többen voltak azok akik a következő négy évben anyagi helyzetük javulására számítottak mint akik rosszabb helyzetet jósoltak családjuknak. 2004 vége felé ugyan nem volt nagy különbség a két csoport nagysága között de 2005-ben már optimista volt a lakosság bő harmada és a pesszimisták csak fele ennyien voltak. Ez a tendencia folytatódott 2006 első felében is amikor már majd minden második felnőtt volt optimista és csak minden tizedik pesszimista. 2006 júniusában drasztikus változás történt a következő négy év kilátásainak megítélésében a pesszimisták kerültek túlsúlyba. Prognózis a család anyagi helyzetének alakulását illetően a következő 4 évre vonatkozóan A következő négy év vonatkozásában csak valamivel derülátóbb a lakosság mint a következő egy év vonatkozásban. Minden ötödik (20%) felnőtt magyar gondolja úgy hogy családja anyagi helyzete kicsit vagy sokkal jobb lesz a következő választások évében. A májusi hangulathoz képest viszont ez lényegesen borúlátóbb prognózis hiszen akkor még majd minden második felnőtt gondolta ezt (44%). Egzisztenciális helyzetét illetően sokkal rosszabb helyzetre számít négy év múlva a lakosság negyede (23%) a májusi 8 százalékhoz képest. Prognózis a család anyagi helyzetének alakulását illetően a következő 4 évre vonatkozóan A következő négy év vonatkozásában a 40-59 évesek a rosszabb anyagi helyzetben élők élők a pesszimistábbak míg a kifejezett optimizmus leginkább csak gazdagok kiváltsága.
Módszertan A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya
a korcsoportok aránya
valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.
|
|
Főlap | The Gallup Organization | Copyright © 2005 - Magyar Gallup Intézet
The Gallup
Organization
|