A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
2005. május

Javult a miniszterelnök megítélése visszaállt a korábbi szintre az MSZP támogatottsága


A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2005 májusában 1012 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A megkérdezésekre 2005. május 5. és 10. között került sor 68 elsődleges mintavételi ponton.

Az április második felében mért mélypont után május első felében ismét a megelőző két hónapban mért szinten van a vezető kormánypárt támogatottsága. A pártválasztásukban bizonytalanok aránya ugyanakkor ennek megfelelően kis mértékben csökkent. A Fidesz támogatóinak aránya változatlanul 31 százalék. Az MSZP táborának és a bizonytalanok arányának a változása a korábban már megfigyelt módon egymással ellentétesen mozog a méréseink során. A mostani visszalendülés az előző hónapok során is mért teljes népességen belüli 24 százalékos értékre a bizonytalanok és nem szavazók arányának 37 százalékra való csökkenésével járt együtt.

Az MSZP és a Fidesz támogatói valamint a bizonytalanok a teljes mintában az elmúlt két évben

Az SZDSZ támogatóinak aránya 4 az MDF tábora 2 százalékos a Munkáspárté a MIÉP és a Centrumpárthoz hasonlóan 1 százalékos.

Gallup pártpreferenciák a teljes felnőtt népességben (2005. április %)

A biztos szavazó pártválasztók körében az SZDSZ 6 százalékos a Fidesz tábora 51 százalékos az MSZP pedig 38 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Pártok szavazótáborainak százalékos aránya
2005 májusában

  A teljes mintában A pártot választók között A pártot választó biztos szavazók között
  N=1012 fő
(a teljes minta hibája:
+/- 3 2%)
N=636 fő
(a részminta hibája:
+/- 4 1%)
N=432 fő
(a részminta hibája:
+/- 4 7%)
MSZP 24 38 38
SZDSZ 4 6 6
Munkáspárt 1 1 1
Fidesz 31 50 51
MDF 2 3 2
MIÉP 1 1 1
Centrum Párt 1 1 1
Más pártok 0 1 1
Nem szavazna 20    
Nem tudja nem válaszol 17    

A miniszterelnök tevékenységének megítélése

A miniszterelnök tevékenységének megítélésében azok aránya akik szerint inkább jól végzi a feladatát pozícióba kerülése óta először növekedett. November óta a stabilan 33% körülivel szemben ebben a hónapban a megkérdezettek 37 százaléka ítéli meg kormányfői tevékenységét pozitívan. Azok aránya akik elégtelennek tartják miniszterelnöki tevékenységét ennél 12 százalékkal magasabb - a teljes népesség 49 százaléka. A november óta minden hónapban növekvő elégedetlenek aránya most először nem növekedett tovább az áprilisi 51 százalékoshoz két százalékkal csökkent ez a tábor. Az összes megkérdezettnek már csak 14 százaléka nem vállalkozik a miniszterelnök munkájának megítélésére.

Arra a kérdésre hogy ki lenne a 2006-os választások után alkalmasabb miniszterelnök a válaszolók 31 százaléka mondja hogy Gyurcsány Ferenc 38 százaléka Orbán Viktort nevezi meg 15 százalék pedig valaki mást mond míg egy további 15 százalék nem tud nevet mondani.

A Gyurcsány kormány megítélésének alakulása

A kormány munkájának megítélése szorosan összefügg a miniszterelnök munkájának a megítélésével. 51 százalék ítéli meg úgy hogy a Gyurcsány kormány inkább rosszul végzi a dolgát szemben a 36 százalékkal akik szerint mindent egybevetve inkább jól végzi a dolgát. Ezek az arányok szignifikánsan javultak áprilishoz képest amikor még 57 százalék látta úgy hogy a kormány inkább rosszul végzi a dolgát és csak 29 százalék szerint végzi mindent egybe vetve inkább jól. Ha iskolai osztályzatokban kérjük hogy értékeljék a kormány munkáját akkor 39 százalék osztályoz elégtelenre vagy elégségesre - szemben a 22 százalékkal akik szerint jó vagy kiváló minősítést érdemel.

A megkérdezettek többsége meglehetősen szkeptikus azzal kapcsolatban hogy a tavaly ősszel lezajlott kormányváltás növelte-e az MSZP győzelmi esélyeit a 2006-os választásokon vagy sem. A válaszolók 48 százaléka látja úgy hogy nem szemben azzal a 33 százalékkal akik szerint a kormányváltás növeli az MSZP győzelmi esélyeit.


Kapcsolódó oldalak:

A két legerősebb párt támogatottsága a választókorú népesség körében 1999 márciusa óta
A mindenkori miniszterelnök munkájának megítélése 1999 februárja óta


Módszertan

A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.

2005 májusában 1012 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2005. május 5. és 10. között került sor 68 elsődleges mintavételi ponton. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt.

A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.

Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 2% a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 5 4%.

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Felhasználói jogok

Copyright © 2005 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2005-05-25 14:01