A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
2004. október

 

A Fidesz szavazói elbizonytalanodtak

A többség nem vár javulást családja helyzetében a következő négy évben


A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2004. szeptember legvégén és október első hetében 1011 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A megkérdezésekre 2004. szeptember 30. és október 6. között került sor 66 elsőleges mintavételi ponton.

A felnőtt lakosság körében szeptember legvégén és október első hetében tíz megkérdezett közül hárman mondták (30%) hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségre szavaznának egy most vasárnapi országgyűlési választáson. A Magyar Szocialista Pártra valamennyivel több mint feleannyian (18%) adnák a voksukat. Két hónappal ezelőtti augusztus eleji felmérésünk óta tehát 7 százalékponttal csökkent a Fidesz és 2 százalékponttal az MSZP szimpatizánsainak köre.

A Szabad Demokraták Szövetségére a teljes felnőtt népesség körében most 2 a Magyar Demokrata Fórumra kevesebb mint 2 százalék szavazna. A Munkáspártnak 1 a MIÉP-nek közel 1 százalékos a szimpatizánsi köre. A Centrum Pártnak ennél is kisebb a támogatottsága az egyéb pártokra pedig együttesen szavazna közel 1 százalék. Nem menne el szavazni 21 százalék és csaknem minden negyedik megkérdezett (24%) nem tudja vagy nem mondja meg kire szavazna. A bizonytalanok és nem szavazók aránya tehát augusztus eleje óta 34 százalékról 45 százalékra nőtt.

Gallup pártpreferenciák a teljes felnőtt népességben (2004. október %)

Három hónappal ez európai parlamenti választás után és egy hónappal a kormányválság kezdete után amikorra éppen csak bizonyossá vált hogy Medgyessy Pétert Gyurcsány Ferenc váltja majd a kormányfői székben az új miniszterelnök megítélésével és az új kormánytól várható változásokkal kapcsolatban igen magas a bizonytalanok aránya. A valamilyen pártot választók aránya is lényegesen csökkent a korábbiakhoz képest. A 2002-es választás óta most mértük ebből a szempontból a legalacsonyabb értéket: a valamilyen pártot választók köre alig haladja meg a felnőtt lakosság felét (54%).

A valamilyen pártot választók körében vizsgálva a támogatottsági arányokat azt látjuk hogy a két vezető párt szimpatizánsainak arányában augusztus elején tapasztalt 26 százalékpontos különbség 21-re csökkent: ebben a körben a Fideszt most 54 az MSZP-t 33 százalék választotta.

Az SZDSZ támogatottsága ebben a körben 4 százalékra csökkent az MDF-é 3 százalék maradt. A Munkáspárt támogatottsága közel 2 a Magyar Igazság és Élet pártjáé magasabb mint 1 százalék. A Centrum Pártot ebben a körben közel 1 az összes többi pártot másfél százalék választotta.


Most minden ötödik felnőtt a Fidesz biztos szavazója

Jelentősen 10 százalékponttal 38 százalékra csökkent a pártot választó biztos szavazók aránya is. Ezen a körön belül tehát azok körében akik választottak maguknak pártot és azt is mondták hogy biztosan elmennének szavazni 53 százalék a Fidesz 35 százalék az MSZP biztos szavazója.

A teljes felnőtt lakosságon belül vizsgálva a két vezető párt biztos szavazóinak arányát azt látjuk hogy a szocialisták a 2002 óta történelmi mélypontot jelentő augusztusban mért 15 százalékhoz képest nem veszítettek támogatást a biztos szavazók körében. A Fidesz most a választókorú népességből 20 százalékot tekinthet biztos szavazójának ami jelentősen 8 százalékponttal alacsonyabb mint augusztusban volt. A Fidesz biztos szavazóinak a teljes felnőtt népességen belül mért aránya 2002 augusztusában és októberében volt a mostanival megegyező (20%) és 2002 decemberében 21 százalékot mértünk különben minden hónapban magasabb támogatottságot regisztráltunk.

Visszatérve a biztos szavazók körén belül tapasztalható arányokhoz az SZDSZ ebben a körben 4 az MDF 3 a MIÉP 2 százalékos támogatottságot mondhat magáénak. A Munkáspárt a Centrum Párt és az egyéb partok támogatottsága 1-1 százalék.

Pártok szavazótáborainak százalékos aránya
2004 októberében

 

A teljes mintában

A pártot választók között

A pártot választó biztos szavazók között

 

N=1011 fő
(a teljes minta hibája:
+/- 3 2%)

N=545 fő
(a részminta hibája:
+/- 4 3%)

N=382 fő
(a részminta hibája:
+/- 5 1%)

MSZP

18

33

35

SZDSZ

2

4

4

Munkáspárt

1

2

1

Fidesz

30

54

53

MDF

2

3

3

MIÉP

1

1

2

Centrum Párt

1

1

1

Más pártok

1

2

1

Nem szavazna

21

Nem tudja nem válaszol

24


A lakosság háromnegyede elégedetlen a gazdaság helyzetével

Szeptember végén október elején a kormányváltás napjaiban augusztushoz képest 4 júniushoz képest 11 százalékponttal kevesebben mondták hogy Magyarországon összességében jó irányban mennek a dolgok: mindössze minden ötödik megkérdezett (20%) vélekedett így. Ellenkező véleményen 62 százalék volt.

A két hónappal ezelőttihez képest 3 százalékponttal 18 százalékra csökkent azok aránya akik az ország gazdasági helyzetét jónak vagy meglehetősen jónak tartják - ezzel folytatódott a nyáron kezdődött csökkenő tendencia: júniusban ugyanis még 28 százalék volt a gazdasággal elégedettek aránya. Ennek megfelelően tovább nőtt a gazdasági helyzetet meglehetősen rossznak vagy nagyon rossznak tartók aránya: ez az érték a júniusi 64 százalékról 74 százalékra nőtt.

Augusztushoz képest jelentősen megnőtt azok aránya akik szerint a következő négy év során családjuk anyagi helyzete ugyanolyan marad: az így vélekedők aránya az augusztusi 26 százalékról 37 százalékra ugrott fel.


Kapcsolódó oldalak:

A többség egyelőre bizonytalan Gyurcsány megítélésében

A két legerősebb párt támogatottsága a választókorú népesség körében 1999 márciusa óta

A mindenkori miniszterelnök munkájának megítélése 1999 februárja óta

A Gallup pártpreferencia adatai (2004. augusztus)

 

Módszertan

A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.

2004 szeptember legvégén és október első hetében 1011 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2004. szeptember 30. és október 6.. között került sor 66 elsődleges mintavételi ponton. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt.

A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.
Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 2% a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 5 1%.


 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Felhasználói jogok

Copyright © 2004 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2004-11-17 15:14