|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
Az MSZP az idősek és a nagyvárosiak körében áll jól A szavazásra jogosultak körében (tehát a 18 évesnél idősebb népességben)
az előző hónaphoz képest csak a statisztikai hibahatáron belül történt
változás a két nagy párt erőviszonyában. Most
februárban a felnőttek
32 százaléka szavazott volna a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre
ugyanannyi
mint januárban
a Szocialista Párt támogatóinak aránya azonban a múlt
havinál két százalékponttal magasabb: 23 százalék. A Fidesz támogatottsága
december óta nem változott
az MSZP-é most visszatért az októberi és novemberi
értékre. A két párt támogatottságának különbsége most kilenc százalékpont.
Az MSZP és a Fidesz szimpatizánsai
valamint a bizonytalanok a teljes mintában (%) A szavazni nem szándékozók aránya 17 százalék 2 százalékponttal kevesebb mint januárban; a "nem tudom" választ adóké és a nem válaszolóké december óta változatlanul 20 százalék. Az MSZP
a Fidesz és az összes többi
párt támogatói
valamint a bizonytalanok Az MSZP és a Fidesz mellett az összes többi pártra együttesen is csak a lakosság kevesebb mint egytizede (november óta változatlanul 8%) szavazna egy most vasárnapi országgyűlési választáson: az MDF-re 3 az SZDSZ-re 2% a MIÉP-re a Munkáspártra és a Centrum Pártra 1-1% adná voksát a teljes lakosságból.
A pártot nem választó állampolgárok aránya 2 százalékpontnyit csökkent
január óta. Most
februárban - éppúgy
mint decemberben - az emberek 63
százaléka nevezett meg valamilyen pártot
amelyre szívesen szavazna. A valamilyen pártot választók aránya
a felnőtt lakosságban (%) A valamilyen pártot választók közt (tehát a teljes lakosságnak jelenleg 63%-ában) a Fidesz támogatóinak aránya 2 százalékponttal csökkent az előző havi mérésünk óta így most 51 százalék. Szeptemberben októberben és decemberben is ennyi volt a Fidesz támogatottsága ebben a körben: hatodik hónapja a pártot választóknak mindig több mint fele támogatja a Fideszt. Az MSZP támogatottsága a pártot választók körében 37 százalék 2 százalékponttal magasabb mint januárban és ugyanannyi mint decemberben volt. A pártot választók körében az MDF támogatottsága most közel 5
az SZDSZ-é
4 százalék
a Centrum Párté
a MIÉP-é és a Munkáspárté és 1-1 százalék.
A pártot választó "biztos szavazók" aránya a januári 47 százalékról 50 százalékra emelkedett a teljes felnőtt népességen belül - most újra annyi mint szeptemberben és októberben volt. A szocialisták támogatottsága a pártot választó biztos szavazók körében az előző hónaphoz képest 1 százalékponttal nőtt: most 37 százalék. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség hívei a pártot választó biztos szavazók 52 százalékát teszik ki - ez az érték 2 százalékponttal alacsonyabb mint januárban volt és ugyanannyi mint szeptemberben októberben és decemberben volt. A pártot választó biztos szavazók körében a kisebb pártok közül az SZDSZ
és az MDF támogatottsági aránya 4-4 százalék
a MIÉP-é
a Munkáspárté
és a Centrum Párté 1-1 százalék
és az egyéb pártokra is 1 százalék szavazna. Pártok szavazótáborainak százalékos
aránya
Érdemes azt is megvizsgálni hogy a teljes népességhez viszonyítva hogyan változott az egyes pártok biztos szavazóinak aránya. Az MSZP-é januárhoz képest 1 százalékponttal nőtt (18 százalékra) a Fideszé nem változott: most is 26 százalék. A két nagy párt "biztos"
szavazóinak aránya a felnőtt lakosság körében
A negyven év alattiak többsége az ellenzéket támogatja Településtípus és iskolai végzettség
valamint életkori csoportok szerint
vizsgálva a két nagy politikai tömb
azaz a parlamenti baloldal (MSZP-SZDSZ)
valamint a parlamenti jobboldal (Fidesz-MDF) ez év eleji (január-februári)
támogatottságát
azt találjuk
hogy a kormánypártok támogatói általában
a legidősebb korosztályban és az idősebb fővárosi és nagyvárosi magasabb
végzettségűek körében vannak többségben. Negyven év alatt valamennyi
településtípusban és szinte valamennyi iskolai végzettség szerinti csoportban
40 év 60 év között pedig az egyéb városiak és a falusiak
valamint a középfokú
végzettséggel nem rendelkezők körében is a parlamenti ellenzéket támogatja
a többség. Alábbi ábráinkon az egyes cellák bal felső sarkában a Fidesz-MDF támogatottságát a jobb alsó sarokban pedig az MSZP-SZDSZ támogatottságát tüntettük fel a teljes lakosság százalékarányában. A cellákat aszerint színeztük ki hogy az adott településtípus adott korú lakosságát inkább baloldali vagy inkább jobboldali szimpátia jellemzi-e. A Fidesz és az MDF együttes támogatottsága
Nyár vége azaz augusztus-szeptember óta január-februárra a fővárosban a 18-39 év közötti korosztályban egyértelműen fölénybe került a jobboldal. A 40-49 év közötti budapestiek körében - ahol korábban a baloldal volt többségben - kiegyensúlyozódtak az arányok (31-31%) és az 50 évnél idősebbek körében is kisebb lett az MSZP és az SZDSZ együttes túlsúlya a Fidesz és az MDF támogatottságával szemben. A nem megyei jogú városokban az 50-59 év közöttiek körében a jobboldal a 70 évnél idősebbek körében a baloldal szerzett többséget. A 40 évesnél fiatalabbak körében valamennyi településtípusban a parlamenti
ellenzék támogatottsága nagyobb. A 40 és 49 év közöttiek pártpreferenciái
a következőképpen oszlanak meg: a fővárosban kiegyensúlyozódtak a politikai
erőviszonyok
a megyei jogú városokban a kormánypártiak
az egyéb városokban
és a falvakban a Fidesz és az MDF támogatói alkotják a többséget. Az 50
és 59 évesek körében a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormánypártoknak
az egyéb városokban és a falvakban a parlamenti ellenzéknek nagyobb a
támogatottsága. A kormánypártok hívei a 60 év fölöttiek közt vannak többségben
szinte minden településtípusban.
A Fidesz és az MDF együttes támogatottsága
A 25-39 év közötti diplomásoknál a jobboldaliak vannak többségben.
A 40-49 éves diplomások körében az MSZP és az SZDSZ együttes támogatottsága
lett nagyobb
és továbbra is a baloldal van többségben az 50 év fölötti
diplomások közt is
bár előnyük csökkent. Az iskolai végzettséget nézve általában elmondható
hogy a kormánypártok
csak a 40 év fölötti diplomások
az ötven év fölötti középiskolai végzettségűek
és a más iskolai végzettség szerinti csoportokban a 70 év felettiek körében
vannak többségben.
Hónapról hónapra kérdezzük a lakosságot hogy megítélésük szerint a kormányfő inkább jól vagy inkább rosszul látja el feladatát. A Medgyessy Péter munkájával elégedetlenek aránya most 55 százalék a kormányfő munkájával inkább elégedetteké 29 százalék. A bizonytalanok aránya mindössze 14 százalék. A kormánnyal a lakosság még inkább elégedetlen: 59 százalék szerint a
kormány inkább rosszul végzi dolgát
s csak 28 százalék az elégedettek
aránya. A Medgyessy-kormány
mindent egybevetve
jól vagy rosszul látja el feladatát?
Kapcsolódó linkek: A két legerősebb párt támogatottsága a választókorú népesség körében 1999 márciusa óta A mindenkori miniszterelnök munkájának megítélése 1999 februárja óta
Módszertan A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2004 februárjában 1006 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2004. február 5. és 9. között került sor 67 elsődleges mintavételi ponton. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt. A minta összetétele a nemek aránya
az életkori csoportok
és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven
felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való
kisebb eltéréseket
amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak
úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Főlap
| The Gallup Organization
| Copyright © 2003 - Magyar Gallup Intézet
The Gallup
Organization
|