A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
2003. november

nyomtassa ki ezt az oldalt

A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2003 novemberében 1013 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A megkérdezésekre 2003. november 9. és 13. között került sor 66 elsőleges mintavételi ponton.

Mélyponton a miniszterelnök munkájának megítélése

Nincs változás a két nagy párt erőviszonyában

A szavazásra jogosultak körében (tehát a 18 évesnél idősebb népességben) az előző hónaphoz képest nem történt változás a két nagy párt erőviszonyában. Most novemberben a felnőttek 33%-a szavazott volna a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre októberben ugyanez volt az arány. A Szocialista Párt támogatóinak aránya októberben és novemberben is 23% volt. A két párt támogatottságának különbsége így változatlanul 10 százalékpont.

A szavazni nem szándékozók aránya 3 százalékpontnyit nőtt az előző havi mérésünk óta a bizonytalanoké és a nem válaszolóké pedig 2 százalékpontnyit csökkent - lényegében tehát változatlan maradt a pártok támogatottsági struktúrája.

Az MSZP a Fidesz és az összes többi párt támogatói
valamint a bizonytalanok a választókorú népességben (%)

Az MSZP és a Fidesz mellett az összes többi pártra együttesen is csak a lakosság kevesebb mint egytizede (8%) szavazna egy most vasárnapi választáson: az SZDSZ-re 2% az MDF-re 2% a MIÉP-re a Munkáspártra és a Centrum Pártra 1-1% adná voksát a teljes lakosságból.

Gallup pártpreferenciák a teljes felnőtt népességben (2003. november)

A pártot nem választó állampolgárok aránya 1 százalékpontnyit csökkent október óta. Most novemberben az emberek 64 százaléka nevezett meg valamilyen pártot amelyre szívesen szavazna - ez két százalékponttal magasabb mint szeptemberi amely tavaly június óta a legalacsonyabb érték volt.

A valamilyen pártot választók aránya a felnőtt lakosságban (%)

A valamilyen pártot választók közt (tehát a teljes lakosságnak jelenleg 64%-ában) az MSZP támogatóinak aránya 1 százalékponttal csökkent az előző havi mérésünk óta s így visszaesett a szeptemberi 35%-ra.

A Fidesz támogatottsága a pártot választók körében most 52 százalék ami a legmagasabb érték tavaly június óta: 1 százalékponttal magasabb mint szeptemberben és októberben volt.

A pártot választók körében az SZDSZ és az MDF támogatottsága egyaránt 4% a Munkáspárté és a Centrum Párté 2-2% a MIÉP-é és a más pártoké pedig 1-1%.

A teljes népességben 9 százalékponttal nagyobb a Fidesz biztos szavazóinak aránya

A pártot választó biztos szavazók aránya a teljes felnőtt lakosságon belül tavaly nyáron csökkenő tendenciát mutatott ősszel-télen hullámzott az idén február óta azonban egyértelműen csökkenő tendenciájú ez a változás. Szeptemberben és októberben már csak minden második felnőtt tartozott a pártot választó biztos szavazók közé most novemberben már csak 48%. Ezért ezeknek az adatoknak a matematikai-statisztikai bizonytalansága lényegesen nagyobb mint a teljes mintára vonatkozó adatoké.
A Fidesz támogatóinak aránya ebben a körben is 1 százalékponttal nőtt október óta: most 53 százalék - ez a legmagasabb arány a tavaly júniustól vizsgált időszakban. Az MSZP támogatóinak aránya most is ugyanannyi mint az előző hónapban: 36 százalék.

Hogy a valóságos tendenciákat jobban követhessük az alábbi ábránk a két nagy párt biztos szavazóinak arányát nem a biztos szavazók körében mutatja hanem a teljes felnőtt népességhez (a teljes mintához) viszonyított százalékban vagyis tényleges számuk szerint. Ezen az ábrán látható hogy a teljes népességen belül a Fidesz biztos szavazóinak aránya nem nőtt az előző havi értékhez képest az MSZP-é viszont 1 százalékponttal csökkent.

A két nagy párt "biztos szavazóinak" aránya a teljes felnőtt lakosság körében
valamint a bizonytalanok aránya (%)

A pártot választó biztos szavazók körében a kisebb pártok közül az SZDSZ és az MDF támogatottsági aránya 3-3% a Munkáspárté 2% a MIÉP-é a Centrum Párté és a más pártoké pedig 1-1 százalék.

Pártok szavazótáborainak százalékos aránya
2003 novemberében

 

A teljes mintában

A pártot választók között

A pártot választó biztos szavazók között

 

N=1013 fő
(a teljes minta hibája:
+/- 3 2%)

N=648 fő
(a részminta hibája:
+/- 4 1%)

N=490 fő
(a részminta hibája:
+/- 4 5%)

MSZP

23

35

36

SZDSZ

2

4

3

Munkáspárt

1

1

1

Fidesz

33

52

53

MDF

2

4

3

MIÉP

1

1

1

Centrum Párt

1

2

1

Más pártok

1

1

1

Nem szavazna

18

Nem tudja nem válaszol

18

A lakosság ötven százaléka elégedetlen a miniszterelnök munkájával

A kormányfő Medgyessy Péter munkájával elégedettek aránya szeptember óta 2 százalékponttal csökkent. Szeptemberben 34 százalék vélte úgy hogy Medgyessy Péter inkább jól látja el a feladatát októberre 33 százalék lett ez az arány mostanra pedig 32 százalékra csökkent.

Szeptemberben az emberek 49 százaléka vélte úgy hogy a miniszterelnök inkább rosszul látja el a feladatát októberben az emberek 48 százaléka látta ezt így most azonban már 50 százalék a felnőtt lakosság fele gondolja hogy a miniszterelnök rosszul látja el feladatát. A kormányfővel elégedetlenek aránya magasabb mint eddig bármikor ebben a ciklusban.

 

 


2. rész:

Trendek februártól novemberig: minden téren növekvő elégedetlenség

 

Kapcsolódó linkek:

A két legerősebb párt támogatottsága a választókorú népesség körében 1999 márciusa óta

A mindenkori miniszterelnök munkájának megítélése 1999 februárja óta


Módszertan

A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.

2003 novemberében 1013 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2003. november 9. és 13. között került sor 66 elsődleges mintavételi ponton. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt.

A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.

Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 2% a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 4 5%.

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Copyright © 2003 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2003-12-10 12:21