A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
2002. november

nyomtassa ki ezt az oldalt

A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A vizsgálatok keretében többek között arról is kérdezzük a megkérdezetteket hogy melyik pártra szavaznának ha most rendeznék a parlamenti választásokat.

A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2002 novemberében 1032 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A megkérdezésekre 2002. november 1. és 5. között került sor az ország 65 településén.


Tovább nyílt az olló a két vezető párt támogatottságában:
nőtt a különbség az MSZP javára

Az összes szavazásra jogosult körében (tehát a 18 évesnél idősebb népességben) két héttel az önkormányzati választások után azt tapasztaltuk hogy a vezető kormánypárt támogatottsága az október eleji 38 százalékról 42 százalékra emelkedett miközben a Fideszé változatlanul 28 százalék maradt.

A teljes népesség 3 százaléka támogatja az SZDSZ-t; a Centrum Pártot az MDF-et a MIÉP-et és a Munkáspártot pedig 1-1 százaléka. Azok aránya akik nem szavaznának vagy nem nyilatkoztak pártpreferenciájukról csökkent a múlt havihoz képest most együttesen 23 százalék.

A valamely pártot megnevezők körében a Magyar Szocialista Pártot 54 százalék támogatta - ugyanannyi mint az előző hónapban; a Fidesz—Magyar Polgári Pártot 36 százalék vagyis 2 százalékponttal kevesebben mint október elején.

A szabaddemokratákat a megkérdezettek 4 százaléka nevezte meg (az augusztusi 5 százalék óta harmadik hónapja mérjük ebben a körben ezt az értéket) a MIÉP-et a korábbi hónapok egy százalékával szemben most közel 2 százalék. Az MDF a Munkáspárt és a Centrum Párt támogatottsága valamivel 1 százalék fölötti a többi párté együttvéve is alig haladja meg a fél százalékot.

A pártot választó biztos szavazók körében (tehát azok között akik azt mondták hogy biztosan elmennének szavazni és választottak is maguknak pártot) 2002 novemberében két héttel az önkormányzati választások után 54 százalék szavazna az MSZP-re egy "most vasárnapi választáson" és 36 százalék a Fideszre. A szocialisták biztos szavazóinak tábora az előző hónaphoz képest nem változott a fiatal demokratáké azonban 1 százalékponttal csökkent.

Az SZDSZ biztos szavazóinak tábora (augusztus óta) 4 százalék a MIÉP-é most novemberben közel 2 százalék az MDF-é a Munkáspárté és a Centrum Párté 1 százalék.

Gallup pártpreferenciák a teljes felnőtt népességben 2002. november


Pártok szavazótáborainak százalékos aránya
2002 novemberében

 

A teljes mintában

A pártot választók között

A pártot választó biztos szavazók között

 

N=1032 fő
(a teljes minta hibája:
+/- 3 2%)

N=805 fő
(a részminta hibája:
+/- 3 5%)

N=621 fő
(a részminta hibája:
+/- 4%)

MSZP

42

54

54

SZDSZ

3

4

4

Munkáspárt

1

1

1

Fidesz

28

36

36

MDF

1

1

1

MIÉP

1

2

2

Centrum Párt

1

1

1

Más pártok

0

1

0

Nem szavazna

10

   

Nem tudja nem válaszol

13

   


Fenti adatokat a múlt hónapban mért értékekkel összevetve egyértelműen látható: az ország két vezető pártjának támogatottságát illetően mindhárom kategóriában nőtt az abszolút különbség az MSZP javára: a teljes mintában 4 a pártválasztók között 5 a pártválasztó biztos szavazók közt 1 százalékponttal. Az első két kategóriában június óta amikor még egyenlő mértékben támogatták megkérdezettjeink a két pártot most volt a legnagyobb a különbség az MSZP javára: 16 illetve 18 százalékpont. A pártot választó biztos szavazók körében az MSZP 18 százalékpontnyi támogatottság-többleténél nagyobb különbséget (1 százalékpontnyival nagyobbat) csak augusztusban mértünk.


Elégedettség a kormánnyal

Azt illetően hogy Magyarországon jó vagy rossz irányba mennek-e a dolgok mostani november eleji vizsgálatunk során a többség úgy vélekedett hogy a dolgok inkább jó irányba mennek. 49 százalék úgy látta hogy "inkább jó irányba mennek a dolgok" és csak 30 százalék mondta hogy "inkább rossz irányba mennek a dolgok". Az októberben mért értékekhez képest 5 százalékponttal nőtt azok aránya akik szerint inkább jó irányba mennek a dolgok az elégedetlenek aránya pedig 6 százalékponttal csökkent. Így most már 19 százalékpontnyi fölényben voltak azok akik szerint a dolgok jó irányba tartanak az országban - a különbség csak augusztusban volt ekkora de akkor alacsonyabb értékek mellett mert akkor 5 százalékponttal többen voltak azok akik nem tudtak vagy nem akartak erre a kérdésre válaszolni. A dolgok menetével elégedettek aránya fél éven belül kis hullámzással növekvő tendenciát mutat ez az érték most a legmagasabb.

Hónapról hónapra azt is kérjük a megkérdezettektől hogy mondják meg véleményük szerint a miniszterelnök inkább jól vagy inkább rosszul végzi a feladatát. A kormányfő teljesítményével november elején a megkérdezettek 60 százaléka volt elégedett: ennyien vélekedtek úgy hogy Medgyessy Péter mint miniszterelnök "inkább jól végzi a feladatát". Azok aránya akik szerint "inkább rosszul végzi a feladatát" 19 százalék volt. Októberi felmérésünkhöz képest a kormányfő teljesítményével elégedettek aránya 6 százalékponttal nőtt az elégedetlenek aránya pedig 5 százalékponttal csökkent. A miniszterelnök munkájával elégedettek aránya fél éve folyamatosan emelkedik miközben az elégedetlenek aránya bizonyos hullámzással a válaszolni nem tudók vagy nem akarók aránya pedig folyamatosan csökken.

Azt illetően hogy a jelenlegi kormány hogyan kezeli a gazdaság kérdéseit a kérdésünkre érdemben válaszolók 31 százaléka mondta csak hogy "rosszul" vagy "inkább rosszul" a válaszolók több mint kétharmada 68 százaléka pedig úgy vélte "inkább jól" vagy "nagyon jól" kezeli a gazdaság kérdéseit.

 



Módszertan

A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel.

2002 októberében 1032 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A megkérdezésekre 2002. november 1. és 5. között került sor az ország 65 településén. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt.

A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.

Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 2% a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 4%.

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Copyright © 2002 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2002-12-13 13:31