A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI
2002. március eleje
Egy hónappal az első forduló előtt

nyomtassa ki ezt az oldalt

A Magyar Gallup Intézet legfrissebb pártpreferenciákra vonatkozó vizsgálatát 2002. február 20. és március 7. között személyes felkereséssel végezte el. A vizsgálat során 1808 szavazókorú (18 évesnél és idősebb) véletlenszerűen kiválasztott szavazópolgárt kerestünk fel otthonában. A megkérdezettek összetétele a nemek aránya az életkori csoportok valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükrözi a magyar felnőtt lakosság említett szempontok szerinti összetételét.

Stabil a FIDESZ - MDF lista előnye

A két nagy párt támogatottsági aránya február végére március elejére sem változott. A két nagy párt együttes tábora a teljes népességen belül 5 százalékkal nőtt a korábbi méréshez képest - ebből 2 százalék a Fidesz-MDF 3 százalék pedig az MSZP támogatói táborát gyarapította.

Ennek megfelelően az a helyzet állt elő (ami intenzív kampány esetén persze természetes) hogy mindkét nagy párt gyakorlatilag eddigi támogatottságának maximumát érte el. Az elmúlt év során a Gallup csak egyszer mért 1 százalékkal nagyobb tábort az MSZP-nek és egy alkalommal 1 egyszer pedig 2 százalékkal nagyobb támogatottságot a közös listának.

1. ábra: A listák támogatottsága az összes megkérdezett között

A teljes népesség mintegy ötöde (19%) bizonytalan a pártválasztásban. Ennek a csoportnak a fele azt mondja hogy biztosan elmegy választani. A biztos választási részvételi szándékkal rendelkezőknek - egy hónappal az első forduló előtt - már csak 13 százaléka bizonytalan abban hogy melyik pártra szavazzon. (Az előző mérésünk során ez az arány még 18% volt).

A választási kampány finisének azonban csak részben az a tétje hogy sikerül-e meggyőzni egyik vagy másik oldalra állítani a még mindig bizonytalanokat.

Ahhoz ugyanis hogy egy párt listán megszerezhető mandátumokra tudja átváltani az egyelőre csak potenciális lehetőségként létező támogatottságát el kell érnie hogy szimpatizánsai részt vegyenek a választáson.

Egy hónappal a választások első fordulója előtt az egyik legfontosabb kérdés az hogy a következő hónap kampányeseményei mennyire fogják meggyőzni a már kialakult pártpreferenciákkal rendelkezőket hogy mostani szándékaiknak megfelelően részt is vegyenek a választásokon.

Négy évvel ezelőtt nagyjából egy hónappal az akkori választás első fordulója előtt a Gallup kérdésére hogy mennyire biztosak benne hogy részt fognak venni a választáson a megkérdezettek 67 százaléka biztosra mondta részvételét. (Tudjuk hogy végül egy hónappal később ennél jóval kevesebben mentek el). Most a megkérdezettek 71 százaléka ígéri biztosra a részvételét.

Ez az arány a már most kialakult pártpreferenciával rendelkezők körében természetesen ennél is magasabb. A MIÉP szimpatizánsok 90 százaléka az SZDSZ szimpatizánsainak 89 százaléka ígéri biztosra részvételét április hetedikén. (Különösen ez utóbbi arány magasabb a korábbi méréseinknél és tükröződik is abban hogyha a teljes népességen belüli arányokat a most kinyilvánított biztos részvételi szándékkal rendelkezők körére vetítjük ki).

Az MSZP és a Fidesz-MDF tábora teljesen azonos arányban (82-82%) mondja azt hogy biztosan ott lesz az urnáknál.

A megkérdezetteket arra is megkértük hogy külön-külön is mondják meg hogy milyen valószínűséggel fognak az egyes pártokra szavazni. A válaszokhoz egy hétfokú skálát adtunk a kérdezettek kezébe egy kártyán amin a skála végpontjait "teljesen kizárt hogy erre a pártra szavazok" illetve "teljesen biztos hogy erre a pártra szavazok" megjelöléssel láttuk el.

A válaszok alapján az egyes pártok szimpatizánsai úgynevezett kereszt-preferenciái is elemezhetők. (Tehát például az hogy az SZDSZ szavazói milyen eséllyel szavaznának a második fordulóban az MSZP jelöltjeire stb.) Ezek részletesebb elemzésére a következő napokban visszatérünk.

Amit a következő táblázatban bemutatunk az adalék az egyes politikai táborok elkötelezettségének jellemzésére.

A választáson való részvételét biztosnak mondók pártválasztási esélyei

 

Teljesen kizárt hogy erre a pártra szavazok (1)

Teljesen biztos hogy erre a pártra szavazok (7)

 

[A választáson való részvételüket biztosra mondók között az adott pártot választók aránya]

Fidesz-MDF

31

36

 

38

MSZP

32

31

 

33

SZDSZ

34

7

 

6

MIÉP

69

4

 

4

Centrumpárt

39

3

 

3

Munkáspárt

58

2

 

2

FKGP listája

72

1

 

1

Még nem választott pártot

-

-

 

13

Az adatok azt mutatják hogy a pártok táborának becslésénél a kétfajta módszer konzekvens elkötelezettséget jelez.

A leginkább elutasított FKGP az 1 százalékon túl még 2 százaléknyi '6-os erősségű' háttértámogatással számolhat (azaz 2 százalék mondja hogy ha nem is teljesen biztosan de nagy valószínűséggel szavazna erre a pártra). A MIÉP 69 százalékos elutasítottság mellett a meglévő 4 százaléknyi biztosan eldöntött szavazója mögött még 4 százaléknyi hezitáló szimpatizánssal is rendelkezik akik 6-os fokozatot választottak a MIÉP esetében a hétfokú skálán.

A két nagy párt már eldöntött támogatottsági tábora között ez a módszer is 5 százalékpontnyi különbséget mutat a közös lista javára. (Az MSZP 9 százalék a Fidesz-MDF 6 százalék 6-os fokozatú támogatást kapott a hétfokú skálán).

Azoknak akik egy másik kérdésben biztosra mondják a választáson a részvételüket 15 százaléka egyetlen felkínált pártra sem tudta a skála 7-es értékét mondani ("biztos hogy erre szavazok"). Ezeknek a fele (a "biztos választók" összesen 7 százaléka) azonban választott pártot a hétfokú skála segítségével 6-os valószínűséggel. Az így válaszolóknak 36 százaléka az MSZP-t 31 százaléka a Fidesz-MDF közös listát választotta. Ez a teljes mintának 2 5 százaléka illetve 2 2 százaléka. Jelenlegi adataink alapján úgy tűnik hogy a ma még bizonytalanok nem képesek gyökeresen átbillenteni a mérleget egyik nagy tábor javára sem.

2. ábra: A listák támogatottsága a pártot választó biztos szavazók között

A miniszterelnökjelöltek megítélése követi a pártprefenciákban meglévő különbségeket

A megkérdezetteknek változatlanul 42 százaléka tartja azt hogy a választások után Orbán Viktor lenne az alkalmasabb miniszterelnök. Ugyanakkor Medgyessy Péter megítélése szignifikánsan erősödött az utolsó mérés óta amikor 34 százalék tartotta őt az alkalmasabb jelöltnek. Jelenleg a válaszolók 38 százaléka tartja őt az alkalmasabb miniszterelnöknek. (A biztos választási részvételi szándékkal rendelkezők körében 45% - 41% arányban tartják a jelenlegi miniszterelnököt alkalmasabbnak.)

Orbán miniszterelnöki teljesítményének megítélése ugyanakkor az utolsó mérés óta egyértelműen romlott.

A miniszterelnök tevékenyégének megítélése szorosabban követi a pártpreferenciákat mint korábban. Ugyanis a Fidesz-MDF szimpatizánsok 92 százaléka a MIÉP szimpatizánsok 59 százaléka a Centrum szimpatizánsainak 33 százaléka az SZDSZ és az MSZP híveinek pedig 18 százaléka illetve 9 százaléka ítélte jónak azt ahogy a miniszterelnök ellátja a feladatát. (Ez utóbbi két adat az előző mérésünknél még 27 százalék illetve 13 százalék volt).

A biztos választási szándékkal rendelkezők körében 8 ponttal vannak többen azok akik a miniszterelnök teljesítményét inkább jónak mint rossznak ítélik meg. (49 százalék szemben 41 százalékkal).

A táborok saját pártjuk a bizonytalanok pedig inkább a Fidesz-MDF lista győzelmét várják

Több ember rendelkezik véleménnyel a győzelmi esélyekről mint bármikor korábban az elmúlt négy évben. 2002. február elején az emberek 39 százaléka gondolta úgy hogy az áprilisi választásokat a Fidesz-MDF közös lista fogja megnyerni. Ez az arányszám a hónap végére 41 százalékra emelkedett. Ugyanakkor azok aránya akik úgy gondolják hogy az MSZP lesz a választások majdani győztese ugyancsak nőtt a hónap eleji 30 százalékkal szemben. Most 34 százalékot tesz ki a teljes népességből azok aránya akik az MSZP győzelmét várják. Ez a legmagasabb arányszám szeptember óta. Igaz a Fidesz-MDF győzelmét is csak egyetlen korábbi mérésünkben várták többen mint a mostani 41 százalék.

3. ábra: A Fidesz-MDF és az MSZP győzelmét várók aránya
2001. januárja és 2002. március eleje között

Tovább polarizálódtak a várakozások a pártpreferenciák mentén: A Fidesz-MDF lista szimpatizánsainak már 79 százaléka várja saját táborának győzelmét - csak 6 százalék vár közöttük MSZP győzelmet. Az MSZP szimpatizánsai között pedig 75 százalék reméli saját pártjának győzelmét míg 7 százalék a Fidesz-MDF győzelmét várja.

A MIÉP szimpatizánsainak 52 százaléka Fidesz-MDF győzelmet 18 százalékuk MSZP győzelmet vár. Az SZDSZ szimpatizánsok 20 százaléka Fidesz-MDF győzelmet 51 százalék pedig MSZP győzelmet prognosztizál.

A bizonytalan szavazók fele (52 százaléka) vállalkozott arra hogy megnevezze a választások várható győztesét. A hó eleji 25 százalékkal szemben most 30 százalék vár Fidesz-MDF győzelmet a 19 százalék inkább MSZP diadalt váró pedig 21 százalékra nőtt.

4. ábra: A Fidesz-MDF és az MSZP győzelmét várók aránya
2002. március elején [%]

A listák támogatottságának százalékos aránya
2002. március elején

 

A teljes mintában

A pártot választók között

A pártot választó biztos szavazók között

 

N=1808 fő
(a teljes minta hibája:
± 2 3%)

N=1316 fő
(a részminta hibája:
± 2 9%)

N=1077 fő
(a részminta hibája:
± 3 0%)

Fidesz-MDF
közös lista

32

44

44

MSZP listája

28

38

38

SZDSZ listája

5

6

7

MIÉP listája

3

4

5

Centrumpárt listája

3

4

4

Munkáspárt listája

2

3

2

FKGP listája

1

1

1

Más pártok listája

0

0

0

Nem szavazna

7

   

Nem tudja nem válaszol

19

   


Módszertan

A Gallup személyes megkérdezéssel végzett felmérést egy összesen 1808 fős mintán. A Gallup kérdezői minden mintavétel alkalmával más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket kérdeznek meg otthonukban felkeresve őket.

A minták összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.

Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva 20 alkalom közül egyszer eredményez 2 3 százaléknál nagyobb eltéréseket olyan megoszlások esetén amelyek közel vannak ahhoz hogy két egyenlő részre osszák a mintát. Más jellegű eloszlások esetén a minták becslési hibája ennél is kisebb.

A mintaválasztásból származó statisztikai becslési hibákon kívül a közvélemény-kutatásoknak vannak nem mintavételből származó hibái is. Ezeket nehéz számszerűsíteni de általában nem nagyobbak mint a mintavételi hiba.

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Copyright © 2001 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2002-03-12 8:52