A GALLUP PÁRTPREFERENCIA ADATAI

2001. június

nyomtassa ki ezt az oldalt

A Magyar Gallup Intézet 2001. júniusában 1018 felnőtt magyar állampolgárt kérdezett meg egyebek mellett arról is hogy melyik pártra szavaznának ha most rendeznék a parlamenti választásokat. A megkérdezésekre 2001. június 7. és 13. között került sor. A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok valamint a megkérdezettek lakóhelyének településtípusa szerint pontosan követte a magyar felnőtt lakosság összetételét.


Fej fej mellett a Fidesz és az MSZP

Az összes szavazásra jogosult körében 2001 júniusában a Fideszre és a Szocialista pártra is a megkérdezetteknek egyaránt 24-24 százaléka szavazott volna ha most rendeztek volna választásokat Magyarországon.

A pártot választók azaz valamelyik pártot megnevezők körében az MSZP-t és a Fideszt támogatók aránya 2001 júniusában ugyancsak teljesen egyenlő volt azaz mind a vezető kormánypártot mind pedig az ellenzék vezető erejét 41-41 százalék támogatja a pártokat megnevezők közül.

A pártot választó biztos szavazók körében tehát azok között akik azt mondták hogy biztosan elmennének szavazni és választottak is maguknak már pártot a Fidesz átvette a vezetést a szocialistáktól. Az MSZP támogatottsága 2001 júniusában ebben a körben 41 százalék volt a Fideszre ellenben már a 43 százalék szavazna a biztos pártválasztók körében.

Az a tény hogy a biztos pártválasztók körében vezet a Fidesz az MSZP előtt teljesen új fejlemény a magyar politikai folyamatokban. Korábban ez volt az a választói csoport amelyben a Szocialista Pártnak a legnagyobb volt az előnye a Fidesszel szemben. Ennek elsősorban az volt az oka hogy az MSZP idősebb és tradicionálisan fegyelmezettebb szavazótábora mindig is biztosabb volt nemcsak abban hogy melyik pártot kedveli de abban is hogy ténylegesen el is megy szavazni. Ez a helyzet most megváltozni látszik. A vezető kormánypárt támogatói újabban lényegében ugyanolyan szavazási fegyelemmel jellemezhetőek mint a Szocialista Párt szavazói.


Csak három párt a parlamentben?

A júniusi mérésünk szerint a két vezető párton kívül csak egyetlen párt jutna be a parlamentbe - amennyiben most rendeznének választásokat.

A MIÉP támogatóinak aránya a dabasi időközi választásokat követő felívelés után az utóbbi időszakban csökkent ugyan de a MIÉP ennek ellenére az egyetlen kisebb párt amelynek eredményei alapján lett volna esélye a parlamentbe jutásra egy mostani választáson. A MIÉP a teljes népesség körében 3 százalékos a pártválasztók körében és a biztos szavazók között pedig 5-5 százalékos támogatottságot mutathat fel.

Ha most júniusban rendezték volna a választásokat akkor az SZDSZ most nem jutott volna be a parlamentbe. A szabaddemokraták támogatóinak aránya 2001 júniusában a teljes népesség körében 2 százalék a pártot választók és a biztos szavazók között pedig egyaránt csak 4-4 százalék volt.

Az SZDSZ visszaesésével szemben az MDF kismértékű növekedést mutatott az utolsó hónap során. Ennek következtében az MDF támogatottsága 2001. júniusában megegyezett a SZDSZ-ével: a teljes népesség körében 2 százalék a pártot választók és a biztos szavazók között pedig Í4-4 százalék volt.

A Kisgazdapárt szavazóinak aránya továbbra is az 1-2 százalékos sávban maradt. Valamelyest erősödött ellenben a Munkáspárt amely azonban még mindig meglehetősen messze van a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos határtól.

 

Pártok szavazótáborainak százalékos aránya 2001. június

 

A teljes mintában

A pártot választók között

A pártot választó biztos szavazók között

 

N=1018 fő
(a teljes minta hibája:
+/- 3 2%)

N=601 fő
(a részminta hibája:
+/- 4 1%)

N=460 fő
(a részminta hibája:
+/- 4 5%)

Fidesz

24

41

43

MSZP

24

41

41

MIÉP

3

5

5

SZDSZ

2

4

4

MDF

2

4

4

FKGP

1

2

1

Munkáspárt

2

3

2

Egyéb pártok

0

0

0

Nem szavazna

15

   

Nem tudja nem válaszol

27

   



Módszertan

A Gallup személyes megkérdezéssel végzett felmérést 1018 fős mintán. A Gallup kérdezői minden mintavétel alkalmával más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket kérdeznek meg.

A minták összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét.

A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.

Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 2% a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb mint +/- 4 5%.


Kapcsolódó linkek:

A két vezető párt támogatottsága. Történeti adatok
 
A miniszterelnök munkájának megítélése. Történeti adatok

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Copyright © 2001 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2001-07-13 16:00