VÁLASZTÁS 2006

Milyen irányba haladnak a dolgok Magyarországon?

Módszertan
A Magyar Gallup Intézet minden hónapban egy körülbelül 1020 fős személyes vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya a korcsoportok aránya valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. Az alábbi elemzés ezen vizsgálatok idősoros eredményeit dolgozza fel. A teljes mintához tartozó hiba maximális mértéke körülbelül +/- 3 2%. Kisebb csoportokra számított eredményeke esetén a minta maximális hibahatára a csoport méretétől függően a fent megadottnál nagyobb.

Most induló rövid sorozatunkban a havi pártpreferenciákon túli kérdésekről adunk összefoglalóbb jellegű rövid áttekintéseket. A Gallup havi rendszerességgel kérdez néhány olyan kérdést ami jelzi a közhangulat alakulását. Most ezek közül adunk közre olyanokat amelyek kapcsán a kampány során az egyes pártok erős üzeneteket fogalmaznak meg.  Sorozatunkban igyekszünk olyan információkat közölni amelyek a kutatásokra alapozva árnyaltabb képet adhatnak a vélemények megosztottságáról illetve az egyes szavazótáborok jellegzetességeiről.

Az egyik ilyen hónapról hónapra feltett kérdésünk azt méri hogy a kérdezettek szerint a dolgok jó vagy rossz irányba mennek-e az országban.

A kérdésre -- hónapról-hónapra meglehetősen stabilan -- a megkérdezettek többsége azt választotta hogy véleményük szerint inkább rossz irányba mennek a dolgok. Ha összehasonlítjuk a mostani periódust a négy évvel ezelőttivel akkor azt látjuk hogy bár a trend ebben a választási ciklusban is a korábbihoz hasonlóan alakul de összességében kedvezőtlenebb és kisebb mértékű is és később is kezdődött javulás is mint a mostanit megelőző kampány finisében - a teljes népesség körében a kampány utolsó három hónapjában látszik csak emelkedés.

A dolgok inkább irányba haladnak Magyarországon %
trend adatok a két országgyűlési ciklus utolsó másfél évében az adott év februárjáig

Az előző választási ciklus második felében fokozatosan emelkedett azoknak az aránya akik úgy látták hogy az országban inkább jó irányba mennek a dolgok. A korábbi kampányfinisben soha nem látott optimizmusban csúcsosodott: egy hónappal a választások előtt már a megkérdezettek többsége érezte hogy az ország szekere jó irányba halad. Jelenleg nem várható hogy a választásokra a 2002-eshez hasonlóan optimista hangulatba kerüljön az ország: a pesszimista tábor jelenleg közel kétszer akkora mint azoké akik bizakodással néznek a jövőbe.

A dolgok inkább rossz irányba haladnak Magyarországon %
trend adatok a két országgyűlési ciklus utolsó másfél évében az adott év februárjáig

De vajon kiknek a szemében mennek a dolgok rossz irányba Magyarországon?

Az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők körében az elmúlt másfél év során gyakorlatilag nem változott azok aránya akik szerint a dolgok rossz irányba mennek - az ilyen irányú vélekedés aránya egy magas szint körül fluktuált a különböző mérések során. Ezzel szemben a kampány korai indulása óta de különösen az utolsó három hónapban a magasabb jövedelműek mind kevésbé látják borúsan az ország helyzetét. Az utolsó februári mérés szerint az átlagnál jobb módúak már csak kevesebb mint fele látta úgy hogy a dolgok rossz irányba mennének.

A dolgok inkább rossz irányba haladnak Magyarországon %
trend adatok az egy főre jutó háztartási jövedelem szerint

Családjának anyagi helyzete jobb vagy rosszabb mint egy évvel ezelőtt?

A saját család anyagi helyzetének megítélését hónapról hónapra mindig az előző évhez hasonlítva kérdeztük. A mérések során rendre többségben voltak azok akik úgy ítélték meg hogy anyagi helyzetük rosszabb most mint egy évvel korábban.

A család anyagi helyzete rosszabb mint egy évvel ezelőtt %
egy főre jutó háztartási jövedelem szerint

Ez különösen így van a szegények és alacsonyabb társadalmi státusúak között - a percepciós olló a gazdagok és szegények között abban hogy hogyan élik meg hogy az adott időszak mennyire volt saját családjuk számára sikeres mindinkább szétnyílt.

A korábbi helyzettel kapcsolatos helyzetmegítélés a kampány idején fokozottan érzékeny lett a társadalmi és jövedelmi különbségekre. A jobbmódúak mindinkább hajlandók úgy látni hogy a családjuk anyagi helyzete az elmúlt időszakban javult míg a lakosság nagyobb részét kitevő alacsonyabb iskolai végzettségűek nem-budapestiek és a fizikai munkások körében szignifikánsabban többen vannak akik visszatekintve úgy élik meg hogy családjuk anyagi helyzete rosszabb mint egy évvel korábban.

Kapcsolódó oldalak:

A két legerősebb párt támogatottsága a választókorú népesség körében 1999 márciusa óta
A mindenkori miniszterelnök munkájának megítélése 1999 februárja óta

 

 

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Felhasználói jogok

Copyright © 2005 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2006-03-08 10:59