Pártpreferenciák szerint változik az Orbán-Nastase megállapodás megítélése

nyomtassa ki ezt az oldalt

A magyar közvéleményben nagy érdeklődést és egymással homlokegyenesen különböző álláspontokat váltott ki a Kedvezménytörvény végrehajtására vonatkozó magyar-román miniszterelnöki megállapodás. Az elmúlt egy hónap során a kormány és az ellenzéki pártok egyaránt a maguk értelmezésének helyességéről igyekeztek a választópolgárokat meggyőzni.

Az értékelő véleménnyel rendelkezőknek az 53%-a kifejezetten helyeselte vagy inkább helyeselte a kedvezménytörvényt. (Ezen belül 15% az aki kifejezetten helyesli nagyon egyetért vele 38% inkább helyesli és egyetért vele). A megkérdezettek tizennégy százalékának nem volt a Kedvezménytörvénnyel kapcsolatban véleménye. A véleménnyel rendelkezők 27 százaléka inkább ellenzi és 20 százalék pedig kifejezetten ellenzi egyáltalán nem ért vele egyet.

1. ábra: Helyesli vagy ellenzi-e a státusztörvényt?

A magyar-román miniszterelnöki megállapodással kapcsolatban a megkérdezettek 18 százaléka szerint a megállapodás súlyos hiba a magyar érdekek elárulása volt 32 százalék szerint hibás lépés volt de nem veszélyezteti Magyarország érdekeit. Hozzávetőlegesen ugyanennyien a megkérdezettek 30 százaléka ésszerű kompromisszumnak értékelte amely lehetővé tette hogy a romániai magyarok igénybe vehessék a kedvezményeket. A megkérdezettek 6 százaléka szerint a megállapodás a magyar külpolitika egyértelmű sikere volt. A megkérdezetteknek 14 százalékának nem volt véleménye.

2. ábra: Mi az Ön véleménye
a magyar-román miniszterelnöki megállapodásról?

Külön kérdésben kérdeztünk a megállapodásnak a magyar munkavállalók helyzetére gyakorolt hatásáról. A megkérdezetteknek 47 % aggódik (ezen belül 21% az aki nagyon aggódik ) amiatt hogy a külföldiek tömegesen fognak hivatalosan munkát kapni Magyarországon. 15% egyáltalán nem 31% nem különösebben aggódik emiatt. Az aggódók aránya egyértelműen pártpreferencia szerint változik. Azoknak akik az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szándékoznak szavazni a 67%-a mondja hogy aggódik azok akik még nem tudják hogy melyik pártra fognak szavazni 51%-a míg a FIDESZ-MDF lista támogatóinak csak a 27%-a aggódik.

A miniszterelnöki megállapodás megítélése is - hozzávetőlegesen egy hónappal az aláírás után - pártpreferenciák szerint változik. Az SzDSz támogatóinak 37%-a az MSZP 31%-a súlyos hibának a magyar érdekek elárulásának tartja az aláírást - a bizonytalanok közül 15% a FIDESZ-MDF támogatói közül pedig csak 7 százalék osztja ezt az értékelést. A kormánytábor fele (49%) (és a bizonytalanok 25%-a) ésszerű kompromisszumnak itéli meg a megegyezést amely lehetővé tette hogy a romániai magyarok igénybe vehessék a kedvezményeket. Minden más szavazó-táborban azok vannak relatív többségben akik úgy ítélik meg hogy az aláírás hibás lépés de nem veszélyezteti komolyan Magyarország érdekeit. (SZDSZ támogatóinak 43%-a MSZP 42% a bizonytalanok 37%-a gondolja így). A FIDESZ-MDF táborban csak 22% ugyanez az arány.

A vélemények a fentiek szerint egyértelműen a választási kampány részeként a pártpreferenciák szerint oszlanak meg. A bizonytalanok véleménye ezekben a kérdésekben is a két tábor kikristályosodottabb véleményei között helyezkedik el az egyhónapos a kérdéssel kapcsolatos kampány ellenére is. A többi párthoz tartozók véleményét a kisebb és így statisztikailag nehezebben értékelhető elemszám miatt nem tudjuk bemutatni.

3. ábra: Ön mennyire aggódik amiatt
hogy tömegesen fognak külföldiek hivatalosan munkát kapni
Magyarországon?


A kérdések pontos szövege

A Parlament a közelmúltban elfogadta a környező országokban élő magyaroknak bizonyos kedvezményeket biztosító úgynevezett Státusztörvényt vagy másképpen Kedvezménytörvényt. Ön összességében hogyan értékeli ezt a törvényt:

1 - kifejezetten helyeslem ezt a törvényt nagyon egyet értek vele
2 - inkább helyeslem egyet értek vele
3 - inkább ellenzem nem értek vele egyet
4 - kifejezetten ellenzem ezt a törvényt egyáltalán nem értek vele egyet.

Mint bizonyára hallott róla a magyar és a román miniszterelnök a közelmúltban nyilatkozatot írt alá a határon túli magyarokat érintő úgynevezett Kedvezménytörvény alkalmazásáról amely komoly vitákat váltott ki. Mi az Ön személyes véleménye a Kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-román miniszterelnöki megállapodással kapcsolatban.

1 - súlyos hiba a magyar érdekek elárulása volt
2 - hibás lépés volt de nem veszélyezteti komolyan Magyarország érdekeit
3 - ésszerű kompromisszum volt amely lehetővé tette hogy a romániai magyarok igénybe vehessék a kedvezményeket
4 - a magyar külpolitika egyértelmű sikere volt.
= -----------
0 - NT
9 - NV/A

Vannak akik szerint a magyar-román miniszterelnöki megállapodás kedvezőtlenül fogja befolyásolni a magyar munkavállalók helyzetét. Mások szerint ilyen veszély a megállapodás miatt nem fenyegeti a magyar munkavállalókat. Ön mennyire aggódik amiatt hogy tömegesen fognak külföldiek hivatalosan munkát kapni Magyarországon:

1 - nagyon aggódom emiatt
2 - inkább aggódom emiatt
3 - nem különösebben aggódom emiatt
4 - egyáltalán nem aggódom emiatt


Módszertan

A Magyar Gallup Intézet január 19-én és 20-án telefonos módszerrel végzett közvéleménykutatását országos véletlenül kiválasztott mintán a választókorú lakosság körében végezte. A megkérdezett minta nagysága 720 fő volt amely település nem és iskolai végzettség szerint reprezentálja a teljes felnőtt népességet. A telefonos kérdezéssel párhuzamosan ugyanazokon a településeken véletlenül kiválasztott mintán személyes módszerrel is végeztünk vizsgálatot. Ennek az eredményeit a beérkezéstől függően e hét második felében hozzuk nyilvánosságra.

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Copyright © 2001 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2002-01-21 19:36