Gallup Oktatásminőség-vizsgálat

 

 

 
 
 

 

Ki alkalmas miniszterelnöknek?

Az MSZP belső vitáival a párt vezetésének újraválasztásával és a párt miniszterelnök-jelöltjének kiválasztásával kapcsolatos kérdések élénken foglalkoztatták a sajtót és a politika iránt érdeklődő közvéleményt.

A Magyar Gallup Intézet november közepén országos reprezentatív mintán végzett felmérést ezzel kapcsolatban a választókorú népesség körében.

Arra a nyitott kérdésre hogy mely magyar politikusok vihetnék előre az országot a megkérdezettek 27 százaléka nem tudott válaszolni és további 23 százalék szerint nincs ilyen politikus. Éppen a megkérdezettek fele nevezett meg egy vagy több (maximum 3) politikust. A legtöbben Orbán Viktort nevezik meg (a valamely politikust említők 30 százaléka) 24 százalékuk Kovács Lászlót 21 százalékuk Németh Miklóst 10 százalékuk pedig Horn Gyulát tartja ilyen politikusnak.

Arra a kérdésre hogy véleménye szerint van-e Orbán Viktornál alkalmasabb a miniszterelnöki tisztségre a megkérdezettek 20 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni az összes megkérdezette 25 százaléka szerint nincs míg a megkérdezetteknek valamivel több mint a fele (54 százalék) szerint lenne alkalmasabb jelölt.

Azon válaszolók körében akik szerint a miniszterelnöki posztra van Orbán Viktornál alkalmasabb jelölt a legtöbben Németh Miklóst nevezik meg őt követi Kovács László majd Horn Gyula Demszky Gábor Dávid Ibolya és Csurka István a sorrend. A különböző pártok politikusait természetesen másképp ítélik meg az MSZP-hez tartozók a más pártokhoz tartozók és azok akik nem választottak pártot vagy nem mennének el szavazni.

A képre kattintva nagyobb ábrát láthat

Arra a kérdésre hogy Ön melyik politikusnak örülne ha ő lenne a 2002-es választásokon az MSZP miniszterelnök-jelöltje a kérdezettek 37 százaléka Németh Miklóst 27 százaléka Kovács Lászlót 10 százaléka Horn Gyulát 4 százaléka pedig Szili Katalint jelölte meg. ábra

Ha a pártszimpátiák alapján három csoportra (MSZP szavazók más pártra szavazók illetve a választáson részt nem vevőkre és preferenciával nem rendelkezők) osztjuk a válaszolóinkat akkor azt találjuk hogy a szimpatizánsi körön belül tehát az MSZP-szavazók körében a jelenlegi pártelnök és Németh Miklós között egyszázaléknyi különbséget találunk az előbbi javára Horn Gyula 16 százalékos támogatottsága mellett. A más pártok szavazóinak 38 százaléka látná szívesebben Németh Miklóst 21 százaléka Kovács Lászlót és csak 8 százalék Horn Gyulát 6 százalék Szili Katalint az MSZP miniszterelnök-jelöltjének. Azok aránya akik nem tudtak válaszolni erre a kérdésre 26 százalék. Azok akik most úgy nyilatkoznak hogy nem rendelkeznek pártpreferenciával vagy nem vennének részt választáson 35 százalékos arányban támogatnák Németh Miklóst 19 százalékban Kovács Lászlót míg Horn Gyula csak 7 százalékos támogatottságnak örvend.

A két leginkább preferált MSZP politikust Kovács Lászlót és Németh Miklóst nagyon hasonlónak látják válaszolóink az attribútumaik különbségeiben meglévő eltérések jól nyomon követhetők az ábrákon.

A Gallup személyes megkérdezéssel végzett felmérése 1001 fős véletlen országos felnőtt mintán készült 2000. november 13. és 15. között. A vizsgálathoz használt minta összetétele a nemek aránya életkori csoportok és a lakóhely településtípusa szerint követte a magyar felnőtt (18 éven felüli) népesség összetételét. Az ekkora elemszámú mintákhoz tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága legfeljebb +/- 3 2 % lehet. A lehetséges eltérés mértéke az adott kérdésre válaszolók számának csökkenésével valamelyest nő.

 

 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Copyright © 2000 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization  Módosítva: 2000-11-27 10:30