A többség egyelőre bizonytalan Gyurcsány megítélésében

Szeptember eleje óta csökkent az elutasítottság

Nyomtassa ki ezt az oldalt!

Az MSZP kongresszusa a küldöttek kétharmadának igen szavazatával megválasztotta Gyurcsány Ferencet a párt miniszterelnök-jelöltjének. Augusztus 27-én Kiss Péter kancelláriaminiszter hivatalosan közölte hogy Medgyessy Péter miniszterelnököt aki bejelentette lemondását a továbbiakban Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter helyettesíti. A kormány szeptember 1-étől Medgyessy Péter részvétele nélkül Gyurcsány Ferencnek mint a miniszterelnököt helyettesítő miniszternek a vezetésével tartotta üléseit. Az Országgyűlés - Mádl Ferenc köztársasági elnök javaslatára - szeptember 29-én Gyurcsány Ferencet megválasztotta miniszterelnöknek. Október 4-én Gyurcsány Ferenc kormányának tagjai esküt tettek az Országgyűlés előtt.

A Magyar Gallup Intézet szeptember legvégén és október első hetében országos reprezentatív mintán közvélemény-kutatást végzett a 18 éves és idősebb lakosság körében. A megkérdezésekre szeptember 30. és október 6. között került sor 66 elsődleges mintavételi ponton. A kérdezőbiztosok 1011 főt kerestek fel személyesen.

Tízből négy kérdezett változásra számít a kormányzásban
de jelentős azok aránya is akik szerint minden marad a régiben

Október első hetében az ország lakosságának több mint fele (51%) nem tudott véleményt mondani arról hogy Gyurcsány Ferenc Medgyessy Pétert helyettesítve inkább jól vagy inkább rosszul végezte a feladatát.

Csaknem pontosan ugyanannyian voltak azok akik szerint jól mint akik szerint rosszul látta el feladatát. A megkérdezettek 25 százaléka volt elégedetlen és 24 százaléka elégedett a kormányfőt helyettesítő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölttel.

Gyurcsány Ferenc munkájának megítélése
(a teljes népesség körében %)

(Medgyessy Péter munkájával augusztus elején a megkérdezettek 31 százaléka volt elégedett és 54 százaléka elégedetlen vagyis a véleménnyel rendelkezők körében a megítélése lényegesen kedvezőtlenebb volt.)

A megkérdezettek 41 százaléka október elején nem tudta eldönteni hogy inkább örül vagy inkább nem örül annak hogy Medgyessy Péter távozik és Gyurcsány Ferenc váltja őt a miniszterelnöki székben.

Azok aránya akik ekkor inkább nem örültek a kormányfőváltásnak 3 százalékponttal volt magasabb mint azoké akik azt felelték hogy inkább örülnek (31% vs. 28%).

Előző felmérésünk szeptember eleje óta kis mértékben (4 százalékponttal) nőtt azok aránya akik örülnek a kormányfő-váltásnak.

Az egy hónappal ezelőtt tapasztalthoz képest jóval többen bizonytalanok a miniszeterelnök-csere megítélésben és jelentősen (50 százalékról 31-re) csökkent az ezt a váltást inkább ellenérzéssel fogadók aránya.

Ön személyesen inkább örül vagy inkább nem annak hogy
Medgyessy Péter távozik és Gyurcsány Ferenc váltja őt a miniszterelnöki székben?
(a teljes népesség körében %)

A megkérdezettek relatív többsége - több mint egyharmada (35%) azon a véleményen volt: nem várható hogy az új kormány - élén Gyurcsány Ferenccel - változást hoz az ország számára.

A bizonytalanok és az optimisták csaknem azonos arányban voltak: 27 százalék nem tudta megítélni hogy hoz-e változást a Gyurcsány-kormány és 25 százalék - minden negyedik megkérdezett - felelte hogy szerinte inkább kedvező változást hoz az ország számára. Kedvezőtlen változásra 13 százalék (minden hetedik-nyolcadik megkérdezett) számít. Tízből tehát csaknem négy megkérdezett számít változásra - köztük közel kétszer annyian kedvezőre mint amennyien kedvezőtlenre.

Várható-e hogy a Gyurcsány-kormány változást hoz az ország számára?
(a teljes népesség körében %)


Az MSZP táborában nőtt Gyurcsány elfogadottsága a Fidesz szavazók körében csökkent az ellenérzés

Október elején a szocialista szimpatizánsok között a megkérdezettek kétharmada volt elégedett a Medgyessy Pétert helyettesítő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt tevékenységével és csupán 6% volt elégedetlen. A szocialista párt több mint minden negyedik támogatója (28%) bizonytalan volt a miniszterelnök-jelölt munkájának megítélésében.

Ezzel szemben a Fidesz-szimpatizánsoknak közel a fele elégedetlen volt Gyurcsány Ferenc munkájával. Jóval több mint egyharmaduk bizonytalan volt a kérdés megítélésében és minden hetedik (14%) Fidesz-támogató mondta hogy Gyurcsány Ferenc jól végezte munkáját.

Gyurcsány Ferenc munkájának megítélése
(pártpreferencia szerint %)

A szocialisták támogatóinak kétharmada (68%) vár inkább kedvező változásokat a Gyurcsány-kormánytól. Közel minden hatodik MSZP-szimpatizáns (17%) véli úgy hogy nem várható változás az ország számára. A Fidesz-szimpatizánsoknak kevesebb mint a fele (46%) szerint nem várható változás valamivel több mint negyede (27%) pedig inkább kedvezőtlen változásokra számít.

Várható-e hogy a Gyurcsány-kormány változást hoz az ország számára?
(pártpreferencia szerint %)

A Magyar Szocialista Párt támogatóinak körében valamivel több mint minden második megkérdezett (53%) inkább örül annak hogy Medgyessy Péter távozik és Gyurcsány Ferenc váltja őt a miniszterelnöki székben és alig több mint minden negyedik (27%) mondta azt hogy inkább nem örül ennek. Minden ötödik szocialista szimpatizáns (20%) bizonytalan volt ebben a tekintetben.

A Fidesz-szimpatizánsok körében a relatív többség (39%) nem örül ennek a váltásnak 33 százalék bizonytalan és 28 százalék mondta hogy inkább örül annak hogy Gyurcsány Ferenc váltja fel Medgyessy Pétert.

Mostani felmérésünk adatait az egy hónappal ezelőttiekkel összevetve az látható hogy az MSZP táborában csaknem megduplázódott azok aránya akik örülnek annak hogy Medgyessy Péter távozik és Gyurcsány Ferenc váltja őt a miniszterelnöki székben. Az "inkább nem örül" választ adók aránya az MSZP-szimpatizánsok körében több mint felére csökkent. Az ezt a miniszterelnök-cserét elfogadók aránya a Fidesz-szimpatizánsok körében változatlan maradt de 48-ról 39 százalékra csökkent az ennek inkább nem örülők aránya.

Ön személyesen inkább örül vagy inkább nem annak hogy
Medgyessy Péter távozik és Gyurcsány Ferenc váltja őt a miniszterelnöki székben?
(pártpreferencia szerint %)


A budapestiek és a diplomások örülnek legkevésbé a Medgyessy-Gyurcsány váltásnak

Településtípusonként a felmérésünk azt mutatta hogy különösen a megyei jogú városokban és kisebb mértékben az egyéb városokban élők mondták az átlagot (28%) meghaladó arányban hogy inkább örülnek a Medgyessy-Gyurcsány váltásnak (37 illetve 30%). Az elutasítottság Budapesten (36%) a bizonytalanság a községekben és a tanyákon (50%) a legmagasabb.

Ön személyesen inkább örül vagy inkább nem annak hogy
Medgyessy Péter távozik és Gyurcsány Ferenc váltja őt a miniszterelnöki székben?
(településtípusok szerint %)
településtípusok szerint

Iskolai végzettség szerint vizsgálva hogy mely rétegek hogyan fogadták hogy Medgyessy Péter távozik és Gyurcsány Ferenc váltja őt a miniszterelnöki székben azt látjuk hogy a magasabb végzettségűek az átlagot (31%) meghaladó mértékben mondják hogy inkább nem örülnek ennek a váltásnak (diplomások: 37% érettségizettek 34%). A diplomások körében azonos arányban vannak a bizonytalanok és azok akik inkább örülnek a kormányfő-cserének (32 illetve 31%). Az egyetemet vagy főiskolát végzettek az egyetlen csoport amelyben a váltáshoz negatívan viszonyulók alkotják a többséget - a többi iskolázottsági csoportban a bizonytalanok vannak a legtöbben és nem meglepő hogy a bizonytalanság a 8 általánost vagy annál kevesebbet végzettek körében a legmagasabb (44 illetve 55%).

 


Kapcsolódó oldal:

A Gallup októberi pártpreferencia-adatai

Gyurcsány: egy nem várt jelölt aki megosztja a baloldalt

A miniszterelnök munkájának megítélése

Módszertan

2004. szeptember legvégén és október első hetében 1011 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2004. szeptember 30. és október 6. között került sor 66 elsődleges mintavételi ponton. A mintavétel a többlépcsős rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt.

A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitol való kisebb eltéréseket amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk.

Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb mint +/- 3 2%. .


 

FőlapThe Gallup Organization | gallup

Felhasználói jogok

Copyright © 2004 - Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
Módosítva: 2004-10-13 17:16