|
|
||
|
|
||
|
|
Tarlós behozta Demszky előnyét
A Gallup 1037 fős véletlen budapesti telefonos mintán amely tükrözi a népesség kerületek és demográfiai jellegű megoszlását augusztus 30 és szeptember 1 között végzett vizsgálatot. A vizsgálat szerint Tarlós ismertsége az elmúlt három hónap során nagyon gyorsan növekedett. A megkérdezett budapestiek kétharmada (67%) spontán módon tudja már megnevezni mint főpolgármester jelöltet és további 25% állítja neve hallatán hogy tudja hogy jelölt. Természetesen a fővárosiak körében messze a legmagasabb spontán ismertségnek örvend Demszky Gábor: a megkérdezettek 91%-a említette spontán módon míg a spontán és segített említések aránya esetében együttesen eléri a 99%-ot. Katona Kálmánt a megkérdezettek 36% említette magától míg majdnem ugyanennyien tudták segítséggel felidézni hogy ő is jelölt - összesen a budapestiek 71%-a. A főpolgármester jelöltek ismertsége
(2006. augusztus 30 - szeptember 1) Amikor nyílt válasz formájában kérdeztük hogy az egyes jelöltek mely politikai erők támogatásával indultak a kampányban a megkérdezettek nagy többsége 69%-a úgy tudta hogy Tarlós István független jelölt alig 15% nevezte a FIDESZ jelöltjének illetve 3% a FIDESZ-KDNP jelöltjének. Demszky Gáborról a fővárosiak 62%-a úgy tartja hogy az SZDSZ jelöltje közös MSZP-SZDSZ jelöltnek csak a megkérdezettek negyede (25%) véli. A fővárosi szavazópolgárok gyakorlatilag egyforma arányban tartják Demszky Gábort (36%) és Tarlós Istvánt (35%) alkalmas jelöltnek. Demszky-vel kapcsolatban sokkal több az ellenérzés ugyanakkor: 37% gondolja róla hogy nem alkalmas a poszt betöltésére míg ugyanezt Tarlósról csak a megkérdezettek egyötöde (20%) tartja. Demszky Gábort inkább a nők
a 60 év felettiek
az alapfokú végzettségűek és a közepes jövedelműek vélik alkalmasnak a főpolgármesternek
míg Tarlós Istvánt inkább a felsőfokú végzettségűek
illetve a legalacsonyabb és legmagasabb jövedelműek. Amikor az általuk a legalkalmasabbnak tartott jelöltet kellett megnevezzék akkor a fővárosiak 35%-a Demszkyt 36%-a Tarlóst és 8%-a Katona Kálmánt nevezte meg ilyen jelöltként. 18% nem akart vagy nem tudott válaszolni erre a kérdésre. A legalkalmasabbnak tartott főpolgármester jelölt
(2006. augusztus 30 - szeptember 1) Amikor a szavazási szándékról kérdeztünk akkor hasonló válaszokat kaptunk. Eszerint a budapestiek 35%-a Demszkyre szavazna - ennél valamennyivel többen
37% Tarlósra és 8% pedig Katona Kálmánra. A Gallup telefonos megkérdezéssel végzett felmérést 1037 fős budapesti mintán. A Gallup kérdezői minden mintavétel alkalmával más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket kérdeznek meg. A minta összetétele a nemek aránya az életkori csoportok és a kerületek népességaránya szerint pontosan követi a főváros felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága +/- 3%.
|
|
|
Hírlevél
| Főlap
| The Gallup Organization
| Copyright © 2002 - Magyar Gallup Intézet
The Gallup
Organization
|