A közömbössé
vált munkaerő dollárszázmilliókba kerül
az amerikai gazdaságnak
- írja a Gallup Management
Journal 2001. tavaszi száma
(New York
2001. március 19.)
A Gallup Organization most indult
negyedévenként megjelenő folyóirata
a Gallup Management Journal
(GMJ) első számában közölt tanulmány kimutatja
hogy a munkájuk
iránt érdektelenné vált alkalmazottak - tehát akik közömbössé váltak
munkájuk iránt - évente 292-355 milliárd dollárjába kerülnek az
amerikai gazdaságnak.
A becslések a Gallup egy a közelmúltban
végzett
Q12 típusú vizsgálatán alapszanak
amely az
amerikai munkaerőpiac alkalmazottainak szakmai elkötelezettségét
hivatott felmérni. A tanulmány szerint a munkájuk iránt közömbössé
vált alkalmazottak száma mintegy 24.7 milliárd - ez a teljes munkaerő
19%-a.
Azok a Gallup-kutatások
melyeket a
cég vezetési tanácsadó tevékenységét igénybe vevő ügyfelei számára
végeznek
rendre azt mutatják
hogy a munkájuk iránt közömbössé
vált alkalmazottak kollegáiknál jóval alacsonyabb teljesítményt
érnek el
munkaadójukhoz kevésbé lojálisak
magánéletükkel kevésbé
elégedettek
munkájuk több stresszt okoz
és nagyobb létbizonytalanságot
éreznek
mint társaik. Az országos Q12 felmérés szerint
a munkájuk iránt közömbössé vált alkalmazottak más dolgozóknál átlagban
3.5 nappal többet hiányoznak a munkából
márpedig ez összesen évi
86.5 milliárd napot jelent.
Az alkalmazottak elkötelezettségi szintjének
mérésére a Gallup - a világszerte végzett tanácsadói tevékenysége
során kérdőíves felméréseiből és teljesítményvizsgálataiból felhalmozódott
adatbázisára építve - kimunkált egy eredeti
a cég szellemi tulajdonát
jelentő képletet. Az elmúlt 3 év során a Gallup alkalmazotti elkötelezettségi
tanácsadó részlege 87000 munkahely és vállalati egység több mint
1.5 millió alkalmazottját kérdezte meg.
Jobb elébe menni a dolgoknak - ezért
a Gallup úgy tervezi
hogy a Q12 felmérést minden negyedévben
elvégzi az amerikai felnőtt munkaerő reprezentatív mintáján
és
kutatási eredményeit a Gallup Management Journalban (a GMJ-ben)
publikálja. Akárcsak az első számban
a GMJ a következőkben is beszámolókat
közöl majd arról
hogyan működik a Q12 egy-egy konkrét
cégnél. A GMJ első száma mintegy 100.000 üzletvezetőhöz
amerikai
és más országbeli kormánytisztviselőhöz
nagybefektetőhöz és piacelemzőhöz
médiaszerkesztőséghez és a legrangosabb üzleti iskolákhoz jut el
világszerte.
A Q12 felmérés arról a 12
alapkérdésről kapta nevét
melyet a Gallup az ügyfelei munkahelyi
egységeiben végzett vizsgálatok során valamennyi alkalmazottnak
feltesz. A Gallup lehetővé teszi ügyfelei számára
hogy lássák és
megérthessék
hogyan függ össze a termelékenység
a növekedés és
a nyereségesség az alkalmazottaik elkötelezettségével.
A GMJ Menedzsment rovata online is hozzáférhető
A Gallup Manegement Journal az AOL
Time Warner tulajdonában lévő Time Inc. Custom Publishing Division
közreműködésével jut az olvasókhoz. Az éves előfizetési díj 95 dollár
ami egyúttal magába foglalja a hetente változó tartalommal megjelentetett
e-mailes menedzsment rovatot
valamint az újonnan indított websitehoz
a www.gallupjournal.com-hoz
való teljes körű hozzáférést. Az új site március 19. óta érhető
el a weben.
A Gallup Manegement Journal (a GMJ)
olyan elemzéseket jelentet meg
melyek a 66 éve működő Gallup éves
bevételének 99%-át jelentő consulting szolgáltatásokhoz kapcsolódó
menedzsmenttudományi kutatásokon alapulnak. (A Gallup bevételeinek
fennmaradó 1%-a származik csak a Gallup széles körben ismert politikai
irányú közvélemény-kutatásaiból). A Gallup Manegement Journal olvasói
a külső szakmai szemlélő szemével nyerhetnek bepillantást abba a
küzdelembe
amelyet a személyzeti vezetők a napjainkban felmerülő
új kihívásokkal folytatnak; és a GMJ mindezt friss
eleven stílussal
és karakteres megjelenítésű
korszerű designnal nyújtja.
A GMJ alapító főszerkesztője
Jessica
Korn véleménye szerint - minthogy a Gallup menedzsmenttudományi
kutatásai arra szolgálnak
hogy összekössék az alkalmazotti és az
ügyfélmagatartás mérési eredményeit a konkrét üzleti eredményekkel
- az új folyóirat az első nyilvános fórum
ahol az olvasó analitikus
és gyakorlati betekintést nyerhet az emberi tényezőknek a szervezeti
teljesítményre gyakorolt hatásáról folytatott nemzetközi vitába.
Az új és ennek a párbeszédnek elkötelezett fórum létrehozásával
a Gallup Manegement Journal Jessica Korn szerint bővíti az olvasók
ismereteit
mert segít megérteni korunk kritikus jelentőségű gazdasági
kihívását - megérteni
mi az emberi személyiség szerepe a gazdagság
létrehozásában.
Lawrance M. Emond
a folyóirat kiadója
hozzáfűzte: "Nagyon elégedettek voltunk azokkal az olvasói reakciókkal
melyeket első kiadványainkra
a "First
Break all the Rules" ("Először is
rúgj fel minden szabályt")
és a "Now
Discover
Your Strengths" ("Most pedig fedezd fel az erősségeidet") című
a menedzsmentről szóló
best-sellerré vált könyveinkre kaptunk.
Ügyfeleink és lojális olvasóink tudomásunkra hozták
hogy szeretnének
több információt kapni a Gallup kutatásairól
és ha lehet
minél
frissebbet. Ez az igény legjobban egy periodikával elégíthető ki.
A GMJ
a Gallup Manegement Journal igaz történeteket fog közölni
valóságos vállalkozásokról és igazi emberekről."
Azon túlmenően
hogy bemutatja
miként
használható a Q12 egy cég üzleti eredményeinek növelésére
a GMJ első
2001 tavaszi száma több elmélyült
fontos tanulságokat
összegző elemzést közöl. Egy statisztikai bizonyítékokra támaszkodó
cikk bemutatja
hogy az ügyfelek hűsége leginkább az ügyfelekkel
kapcsolatba kerülő alkalmazottak magatartásától függ. Közelkép ismerteti
meg az olvasókat a Baxter Healthcare Corporation által használt
ügyfél-vizualizációs technikával
amely segít jobban megérteni és
kiszolgálni a vállalat ügyfeleit. A Brookings Institution alelnökének
és Gazdasági Tanulmányok igazgatójának írása pedig arról az "adatparadoxonról"
szól
amely a modern gazdaság személyesinformáció-éhsége és a személyes
információk védelmével kapcsolatban felmerülő aggodalmak között
jött létre.
A munkájuk iránt közömbössé vált alkalmazottak költségének kiszámítása
A munkájuk iránt közömbössé vált alkalmazottakkal
kapcsolatos éves költség 292 milliárd dolláros összegét a Gallup
három lépcsőben számította ki. Első lépésben a Gallup - a saját
szellemi tulajdonát képező képletével
a Q12 kérdőív
felmérési eredményeire támaszkodva - megállapította
hogy összesen
mekkora az Amerikai Egyesült Államokban a munkájuk iránt közömbössé
vált alkalmazottak száma. Ezt követően a széles körben használt
és publikált statisztikai irányelveket (alkalmazott statisztikai
elemzési módszereket) alkalmazta az amerikai évi 30000 dolláros
átlagkeresetre. Ennek az eredménye 2.246 dollár
amit ha megszorzunk
130 millióval - a 18 éves vagy annál idősebb amerikai dolgozók számával
-
megkapjuk a 292 milliárd dolláros becsült adatot.
A 355 milliárd dolláros becslés egy
másik gazdasági mutatón
az Amerikai Egyesült Államok 2000. évi
10 trillió dolláros GDP-jén alapul. A GDP összegét elosztottuk az
Amerikai Egyesült Államok összmunkaerejének számával
ami a 2000.
évre vonatkoztatva alkalmazottanként 73
870 dolláros termelést eredményezett.
Megint csak a szabványos alkalmazott analitikus módszerek segítségével
a Gallup statisztikusai kimutatták
hogy mintegy 3.7%-os javulást
eredményezne az alkalmazottanként számított termelésben
ha a munkájuk
iránt közömbössé váltakat kivennénk az összmunkaerőből. A 3.7%-os
javulás az átlagos 73.870 dolláros termelékenységi mutatóra alkalmazva
alkalmazottanként 2
733 dollárt jelent
ami a teljes munkaerőre
számolva 355 milliárd dollárt ad.
A Gallup Organization
melynek székhelye
az Amerikai Egyesült Államok New Jersey államában
Princeton városban
található
1935-ben jött létre
és azóta a világ egyik legnagyobb
vezetési tanácsadó cégévé nőtte ki magát. A Gallup 3000 alkalmazottal
34 irodával működik New Yorkban
Washingtonban
Bostonban és még
10 amerikai nagyvárosban
valamint világszerte további 20 városban.
A Gallup elsődleges szakmai területe az emberi magatartásformák
és viselkedési formák mérése és értelmezése. A Gallup ezen szaktudását
arra használja
hogy vállalati ügyfeleinek segítsen üzleti teljesítményük
javításában
és alkalmazotti és ügyféltőkéjük minél hatékonyabb
kihasználásában. A Gallup emellett a Gallup Poll
a világ vezető
közvélemény-kutatásának is működtetője.
A
Q12 - A Gallup 12 alapkérdése
- Tudom-e
hogy mit várnak el tőlem a munkahelyemen?
- Rendelkezem-e azokkal az eszközökkel és felszerelésekkel
amelyek ahhoz kellenek
hogy megfelelően végezzem a munkámat?
- A munkahelyemen mindennap megvan-e a lehetőségem
hogy
azt csináljam
amihez a legjobban értek?
- Elismerte-e valaki a jó munkámat vagy megdicsért-e valaki
az elmúlt hét napban?
- Törődik-e velem mint emberrel a közvetlen felettesem vagy
valaki a munkahelyen?
- Ösztönzi-e valaki a fejlődésemet a munkahelyemen ?
- Számít-e a véleményem a munkahelyemen?
- Fontosnak érezhetem-e a munkámat a cégem küldetése/célja
alapján ?
- A kollegáim elkötelezettek-e a minőségi munka iránt?
- Van-e jó barátom a munkahelyemen?
- Az utóbbi hat hónapban beszélgetett-e velem valakia munkahelyemen
a haladásomról?
- Az elmúlt évben volt-e lehetőségem a munkahelyemen arra
hogy újat tanuljak és fejlődjek?
|
Copyright © 1992-1999 The Gallup
Organization. All rights reserved.
További felvilágosítás:
Illyés Ágnes
Magyar Gallup Intézet
437-94-12

Geoffrey Brewer
Gallup Management Journal
212 899-4714

Susan Hullin és Tim Metz
Hullin Metz & Co. LLC
212 752-1044
susan@hmelle.com
tim@hmelle.com
|