Tartós lendület: Tarlós lesz Budapest főpolgármestere és  a Fidesz többséget szerez a fővárosi közgyűlésben

A Gallup szeptember 14. és 22. között személyes és mobil- illetve vezetékes telefonos megkérdezéssel végzett budapesti vizsgálata nem hagy kétséget afelől, hogy Tarlós István meggyőző fölénnyel szerzi majd meg a főpolgármesteri posztot, és várhatóan stabil Fideszes közgyűlési többség támogatásával veheti át a főváros vezetését.

A választáson valószínűleg részt vevők döntő többsége Tarlós Istvánt tervezi támogatni a szavazatáva. A Fidesz főpolgármester-jelöltje gyakorlatilag komoly kihívó nélkül mehet neki a választásnak, és akár a leadott voksok kétharmadát is megszerezheti. Az előrejelzés bizonytalanságát a biztos szavazók azon 20%-a jelenti, akik vagy nem biztosak még benne, hogy kire ikszelnének, vagy nem árulták el a kérdezőbiztosainknak a preferenciájukat. Ebben a szegmensben vélhetően többségben vannak azok,  akik nem a várható nyertesre szavaznak majd, így a győzelem mértéke a mért eredményekhez képest alacsonyabb lehet – de ténye nem kétséges. Tarlóst jelenleg a budapestiek 44%-a, a jelöltet megnevező biztos szavazóknak pedig 69%-a támogatja. Messze leszakadva követi őt Horváth Csaba, az MSZP jelöltje, aki az összes budapesti választó 14%-át, és a véleményüket kinyilvánító biztos szavazók 21%-át tudhatja maga mögött.

 

18 éves és annál idősebb népesség

Pártválasztók

Pártválasztó biztos szavazók

 

N = 1252, +/-2.9%

N = 909, +/-3.4%

N = 701, +/-3.8%

pártok:

 

 

 

Fidesz - KDNP

44

60

64

Jobbik

5

7

7

Lehet más a Politika (LMP)

7

9

6

MSZP

16

22

23

Más párt

1

1

0

nem menne el szavazni

10

 

 

NT

11

 

 

NV/A

6

 

 

főpolgármester-jelöltek:

 

 

 

Horváth Csaba

14

22

21

Jávor Benedek

5

7

3

Tarlós István

43

65

69

Staudt Gábor

4

6

6

nem menne el szavazni

10

 

 

NT

17

 

 

NV/A

6

 

 

 

Tarlós elsöprő fölénye a Fidesz hasonló mértékű fővárosi népszerűségéből is táplálkozik. A teljes válaszadói kört és a biztos szavazókat tekintve is, a Fidesz közel háromszor annyi szavazatra számíthat mint a második helyen befutó MSZP. A biztos szavazó pártválasztók körében (a bizonytalanok arányos elosztásával) negyven százalékpontos Fidesz előnyt regisztrált a vizsgálatunk (Fidesz: 64%, MSZP: 24%). Természetesen ez a különbség is szűkülhet, amennyiben a szimpátiájukról nem nyilatkozó választópolgárok jellemzően nem a Fidesz táborát erősítik majd, de a jelen állás szerint nehezen elképzelhető, hogy a Fidesz ne lenne képes biztosítani a többségét az újonnan felálló budapesti közgyűlésben.

A közgyűlésbe -- az öt százalékos küszöböt átlépve -- várhatóan mind a négy jelenlegi parlamenti párt (illetve a  KDNP) bejut majd. Az LMP táborának már az ajánlószelvény gyűjtés idején is megmutatkozó szokatlanul alacsony motiváltsága akár veszélyeztetheti is ezt az eredményt – a párt szimpatizánsainak jelenleg kevesebb mint a fele mondja „biztosra” résztvételét a voksoláson. Amennyiben a kampányfinisben az LMP-nek nem sikerül gyökeres fordulatot elérni a tábor mozgósításában, Jávor Benedek, a párt főpolgármester jelöltje, a Jobbikos Staudt Gábor mögött végezhet majd. 

 

Biztos szavazók aránya  pártok szimpatizánsai között (%)

Fidesz - KDNP

76

Jobbik

72

Lehet más a Politika (LMP)

44

MSZP

74

 

Jávor Benedeknek -- a Jobbikos Staudt Gáborral együtt -- komoly ismertségi problémákkal kell megküzdenie. A budapesti választókorúak kevesebb mint ötöde tudta magától megnevezni e két személyt a főpolgármesteri címért induló jelöltek között. Tarlós spontán felidézése 72%-os, míg Horváth Csabáé 50%-os.  A Jobbikos és az LMP-s jelölt ismertségi mutatója rákérdezés után sem érte el az 50%-ot. A Fidesz jelöltjének támogatott ismertsége gyakorlatilag teljes (95%), Horváth Csabát pedig  tíz megkérdezett közül segítséggel végül nyolc tudta azonosítani főpolgármester-jelöltként.

 

spontán ismertség (%)

támogatott ismertség (%)

Horváth Csaba

50

79

Jávor Benedek

18

46

Tarlós István

72

95

Staudt Gábor

17

45

 

Míg Tarlóst és Horváthot az őket (fel)ismerők 92 és 89 százaléka tudta helyesen azonosítani a pártjával a Jobbikos és az LMP-s jelölt esetében ez az arány 71 és 72% volt.

A válaszadókat arra is megkértük, hogy egytől ötig osztályozzák az egyes jelöltek főpolgármesteri posztra való alkalmasságát, majd a kapott átlagot a könnyebb értelmezhetőség kedvéért 100 pontos skálára vetítettük. Ebben az átlagban természetesen már csak a véleménnyel rendelkezők osztályzatai szerepeltek (az LMP és a Jobbik jelöltjéről a kérdezettek kevesebb mint fele tudott csak véleményt nyilvánítani). Ebben az összehasonlításban is a választás várható kimenetelének megfelelő  eredmények születtek: a kérdezettek messze Tarlós Istvánt tartották a legalkalmasabb jelöltnek az indulók közül. A választókorúak szerint Horváth Csaba alkalmassága is jóval közepes alatti, míg Jávor Benedek és Staudt Gábor alkalmasságát leggyakrabban a kettes osztályzattal jellemezték azok, akik vállalkoztak a alkalmasságuk megitélésére.

Az LMP mozgósítási problémái részben adódhatnak abból is,, hogy a saját szavazótáboron belül is kétségek merülnek fel Jávor Benedek kompetenciájával kapcsolatban: az LMP támogatók mindössze 63 pontot adtak a jelölt alkalmasságára, míg ez a mutató jóval magasabb volt a többi jelölt és azon belül is kimagasló Tarlós István esetében. 

 

jelölt alkalmasság az összes   válaszadó között

jelölt alkalmasság
a saját szavazótáboron belül

Horváth Csaba

36

77

Jávor Benedek

26

63

Tarlós István

69

89

Staudt Gábor

25

74

(5 fokú skálán mért átlag,  100 pontra vetítve)

Az október 3-án esedékes fővárosi önkormányzati választáson a Gallup a négy évvel korábbival megegyező, esetleg azt valamelyest meghaladó 55-60% körüli részvételt lát a legvalószínűbbnek.

 


Tarlós a budapestiek szemében

Egy kérdéssorral vizsgáltuk, hogy a budapestiek milyennek látják a főváros vezetésére messze legesélyesebb jelölt politikusi személyiségét. A vizsgált dimenziók megegyeznek a 2006-ban már mért jellemzőkkel, igaz, a négy évvel korábbi kérdéssor Tarlós megítélését az akkori szoros ellenféllel való összehasonlításban mérte (inkább Tarlósra / inkább Demszkyre / mindkettőre egyformán). Mivel ma nem mutatkozik esélyes és széles körben jól ismert vetélytárs, így a különböző jellemzőkkel kapcsolatban egyszerűen arról kérdeztük az embereket, hogy szerintük jellemzőek-e azok Tarlósra vagy sem.


A kirajzolódó profil struktúrájában meglehetősen időtállónak mutatkozik, ugyanakkor bizonyos hangsúly-eltolódások megfigyelhetőek: Tarlós Istvánt a korábbinál sokkal inkább tartják célra törőnek, jövőképpel rendelkezőnek, hozzáértőnek és határozott politikusi karakternek. A négy évvel korábbi véleményekhez képest a várható főpolgármestert már kevésbé tartják újítónak. Összességében a választók Tarlósban egy határozott, dinamikus, pragmatikus, szakértő vezetőt látnak, akinek a demokratikus gondolkodásába vetett hit is erősödött az elmúlt négy év során. Tarlós legkomolyabb kihívása lehetne, hogy a választók mindössze egy harmada tartja szavahihetőnek. A politikai osztályt sújtó mai közvélekedés mellett azonban még egy ilyen eredménynek sincs nincs érdemi befolyása az   alkalmasságába vetett hitre.