|
||
|
|
1.3. SZUBJEKTÍV ÉLETSZÍNVONAL 2000-ben valamivel többen vannak azok akik úgy érzik megkapják munkájuk ellenértékét mint 1993-ban de az arány még mindig csak a lakosság bő negyedét teszi ki. A magyarok kétharmada érezte úgy 1993-ban és 2000-ben is hogy 5-10 évvel korábban életszínvonal tekintetében a középmezőnyben volt. Itt is jelentős romlást élnek meg az emberek. Életszínvonalát ma csak 16 százalékuk teszi viszonylag magasra szemben azzal hogy szubjektív visszatekintésük alapján 5-10 évvel ezelőtti helyzetét a válaszolók 34 százaléka ítéli ilyennek. Más szóval majd minden ötödik ember éli meg úgy helyzetét hogy a közelmúltban (5-10 éve) még a viszonylag jómódúak közé tartozott míg ma már nem. 1993-ban valamivel többen gondolták úgy hogy alacsonyabb életszínvonalon éltek korábban mint 2000-ben. 1993-ban tíz emberből négyen gondolták úgy hogy eddigi teljesítményük alapján a magasabb életszínvonalon élő emberekhez kellene tartozniuk 2000-ben már tíz emberbol öten vélik ugyanezt.
Különösen a 35-55 év közöttiek érzik úgy hogy munkájuk alapján magasabb egzisztenciális szinten kellene lenniük. 2000-ben ennek a korosztálynak a kétharmada érzi jogosnak ezt míg 1993-ban még csak minden második ilyen korú ember vélte ugyanezt. 2000-ben a lakosság közel kétharmada szerint a valóságban egzisztenciálisan a középmezonyben helyezkedik el minden harmadik ember pedig inkább az alacsonyabb szinten élőkhöz sorolja magát s csak nagyon kevesen érzik úgy hogy a gazdagabbak közé tartozik. 1993-ban valamivel többen tartoztak a legszegényebbekhez és valamivel kevesebben a középmezonybe. Ma és hét évvel korábban is az idősebbek felé haladva egyre nagyobb arányban sorolják magukat az alacsonyabb életszínvonalon élők közé.
2000-ben átlagosan az emberek ötöde számit arra hogy előreláthatólag a gazdagabb emberek közé fog tartozni öt-tíz év múlva. A legfiatalabbak közel fele a 35-44 közöttiek bő harmada és a 45-54 évesek negyede míg az idősebbeknek már igen csekély része számít erre. Átlagosan több mint minden harmadik magyar a középmezonybe tartozásra számít amikor előre tekint míg minden negyedik a szegények közé prognosztizálja magát. A jelen egyik jellemzője hogy meglehetősen sokan - minden hatodik ember - nem tudja még elképzelni a helyzetét középtávon; nem mer vállalkozni hogy megbecsülje előrelátható helyét. Az óvatossághoz talán hozzájárul az elmúlt évtized kumulatív történelmi tapasztalata -- 1993-ban majdnem minden harmadik ember számított arra hogy a gazdagabbak közé fog tartozni öt - tíz év múlva. Nagy különbség van az aktuális életszínvonal és a megérdemeltnek vélt életszínvonal között. A válaszolók mindössze 16 százaléka mondja azt hogy életszínvonala viszonylag magas de 76 százalékuk véli úgy hogy ebbe a kategóriába kellene tartoznia. Vagyis az emberek többsége úgy véli hogy az adottnál magasabb kategóriába kellene tartoznia. Hogy még pontosabban leírhassuk és értelmezhessük ezt a feszültséget megkérdeztük az emberektől azt is hogy úgy érzik-e hogy "Megkapják-e a társadalomtól munkájuk ellenértékét". Csak 28 százalékuk érzi úgy hogy megkapja. 69 százalékuk vagyis kétharmaduk viszont úgy érzi hogy "kevesebbet" vagy "sokkal kevesebbet" kap a társadalomtól annál mint amit ő ad a társadalomnak. Több oka is lehet ennek a vélt vagy tényleges egyensúlyhiánynak a teljesítmények és az értük kapott ellenérték között. A kérdés a következő: Ha az emberek 69 százaléka mondja azt hogy többet ad mint amennyit kap és csak 1 százaléka mondja azt hogy többet kap mint amennyit ad akkor hova lett ennek a rengeteg plusz-teljesítménynek az ellenértéke? Lehet hogy az emberek rosszul ítélik meg a saját teljesítményüket és valójában nem adnak többet a társadalomnak mint amennyit kapnak tőle. Lehet hogy igazuk van s valóban kevesebbet kapnak mint amennyit adnak mert ezt az alsó kétharmadot a felső egyharmad "kizsákmányolja" elszívja tőlük a teljesítményükért járó ellenérték egy részét. Lehet hogy a sok befektetett munka elvész elherdálódik mert rossz a társadalmi-gazdasági intézményrendszer nem tudja a munkát igazi teljesítménnyé átalakítani. És ezért érzi az emberek többsége úgy hogy nem kapja vissza munkája (teljesítménye) ellenértékét. Komolyan kellene elemezni ezeket a lehetőségeket mert a szubjektív tény is kemény társadalmi valóságként hat. Ha az emberek kétharmada úgy érzi hogy méltánytalanul kevesebbet kap vissza a társadalomtól mint amennyit ő ad neki akkor egyfelől teljesítménye előbb-utóbb csökkenni fog másfelől országképe aligha alakul majd pozitívan. "Miért dolgozzam annak a társadalomnak miért legyek szolidáris azzal a társadalommal hogyan érezhetném azt az országot a magaménak amely nem adja meg nekem azt ami munkám alapján megillet?" A pozitív országképnek döntő eleme az embereknek az a hite hogy ez az ország az ő országuk hogy ennek az országnak ők megbecsült és méltányosan jutalmazott polgárai. |
Főmenü |
1.3. Szubjektív
Életszínvonal 
