HANKISS ELEMÉR
Egy
ország arca
Farkasok Kánaánban
Néhány évvel ezelőtt találtam egy színes metszetet. A 18. század elején készült Tirolban. Az akkoriban gyakori nemzetkarakterológiák egyike volt. A felső sávban egymás mellett sorakoznak az akkori Európa jelentős népeinek képviselői nemzeti viseletükben. Baloldalt az országok adottságaira s népeik jellegzetes tulajdonságaira vonatkozó kérdések sorakoznak s minden nemzet alá be vannak írva a válaszok.
Arra a kérdésre például hogy miben voltak gazdagok e kulönböző nemzetek a spanyolok földjéről azt olvassuk hogy "termékeny" a franciákéról azt hogy "gondosan megművelt" a németekéről hogy "jó" a lengyelekéről hogy "erdős". A pálmát a magyarok viszik el; az ő földjükről az áll a táblában hogy: "termékeny és gazdag". S hogy miből van fölöslegük? A spanyoloknak "gyümölcsökből" a franciáknak "árucikkekből" a németeknek gabonából az angoloknak "legelőkből" a magyaroknak viszont bőséggel van "mindenből".
Amikor azonban a népek erkölcsi s más tulajdonságaira kerül a sor a sorrend megfordul. A spanyolok "nagyvonalúak" tiszteletreméltóak és "gőgösek". A franciák "könnyelműek" műveltek és "fondor-latosak". A németek "jók" ájtatosak és "mindenhez értenek". A magyarok viszont: hűtlenek a lehető legkegyetlenebbek árulók vérszomjasak - vagyis a lehető leggonoszabbak. Nem hízelgők ránk nézve az állathasonlatok sem. A többiek "elefántok" rókák oroszlánok medvék mi magyarok viszont: "farkasok" vagyunk. A spanyolok "játékkal" töltik legszívesebben az idejüket az olaszok "fecsegéssel" a németek "ivászattal" az angolok munkával mi magyarok pedig: "henyéléssel". S végül is hogyan s hol halunk majd meg? A spanyolok "ágyban" a franciák "háborúban" az olaszok "kolostorban" a polákok "az istállóban" a németek belefulladnak a borba az angolok "a vízbe" a muszkák "a hóba". És mi? Mi belepusztulunk a folytonos viszálykodásba vagdalkozásba .
Végül is tehát az a kép rajzolódik ki Magyarországról hogy Európa legtermékenyebb országa tejjel mézzel folyó Kánaán ámde lakosai gonoszak álnokak izgágák vérszomjas farkasok. És: henyélnek.
Manapság is gyakran torzképünket rajzolják sokfelé a világban
és torz
képünk van magunkról nekünk magunknak is. Már szinte bele se merünk nézni
a tükörbe
és eltakarjuk arcunkat akkor is
ha mások tekintenek ránk.
De nem vagyunk egyedül ezzel a bajjal.
Csillagsávos lobogók
Még a legnagyobb és legsikeresebb nemzetek is küszködnek önmagukkal. Amerika a világ leghatalmasabb országa de lakóinak azért nap mint nap szükségük van öntudatuk megerősítésére. Clinton hetente kétszer elmondja televízióban és másutt hogy Amerika a világ legnagyobb és legnagyszerűbb nemzete; szombatonként-vasárnaponként milliók szorongatják az amerikai zászlócskákat a futballstadionokban de lengenek a csillagsávos lobogók úton-útfélen házakon és középületeken iskolákban és vásárlóközpontokban mindenütt olyan sokaságban hogy ha nálunk előfordulna ilyesmi a fél világ nacionalizmust kiáltana. Vagy a németek. Van mire büszkének lenniük. Van mire építeni öntudatukat. A Dürerek és Boschok Goethék és Thomas Mannok Beethovenek és Mozartok életművére Max Planckokra és Heisenbergekre a Mercedes Benzre és a német márkára - és mégis kétségbeesnek összeomlanak ha a Bayern München kikap vasárnap.
És mi? Hogy állunk mi? Rosszul. Nem érezzük magunkat jól a bőrünkben. Nem hiszünk önmagunkban. Nem hiszünk az országban. Megzavarodott a történeti tudatunk. Összekuszálódott a jövőképünk. Nem leljük honunkat a hazában. Nem találjuk helyünket a világban. Mik azok az értékek amelyekre fölépülhetne önnön értékességünk tudata? Hol vannak azok a kiválóságok és teljesítmények amelyek helyet és szerepet biztosítanának nekünk a világban? Letisztult történeti tudattal higgadt önérzettel határozott jövőképpel "hegyeket mozgathatnánk meg". Vagy legalábbis javíthatnánk esélyeinken. Mire milyen alapokra építkezhetnénk?
Katonai vitézség
Évszázadokon át fontos eleme volt ez a nemzeti vagy legalábbis nemesi öntudatnak és a kifelé sugárzott "országimázsnak". Nem véletlenül. 890 és 960 között óriási csattanással és ajtóstul estünk be Európába. Azt is mondhatnám hogy történetünk legsikeresebb reklám- vagy PR-kampányai voltak azok a bizonyos hajdani kalandozások. Mert egy csapásra ha nem is népszerűvé de legalábbis ismertté tettek minket Európában. Soha nem voltunk annyira ismertek és annyira bent Európában mint akkor. Azóta se foglalnak minket imáikba -- mint ördögöket vagy angyalokat -- a milánói frankfurti vagy párizsi anyák.
Nyugat védőbástyája
IV. Béla óta próbáljuk eladni magunkat ebben a minőségben (az oroszokkal lengyelekkel románokkal együtt) sikertelenül. IV. Bélát cserbenhagyták a mohácsi bukás nem jött rosszul nyugati szomszédainknak. Kállaiék 1943-44-s kísérletét a nyugat nem vette komolyan. A késő-kádárizmus ügyesen próbálkozott ezzel a stratégiával és a nyugat ímmel-ámmal és finnyásan ide is figyelt. De ma már nincs mit kezdeni vele. Pillanatnyilag nincs aki ellen meg kellene védeni a nyugatot. Inkább mi szeretnénk ha a nyugat védene meg minket. (Voltak azért nagy és sikeres pillanatai is ennek a szerepnek. Mindenekelőtt a Nándorfehérvári győzelem de vajon tudja-e még valaki Európában hogy miért szólnak délben a harangok? 1956-nak is volt ilyen felhangja. És az 1989-es határmegnyitás is e dicső pillanatok közé tartozik de ami hasznot kipréselhettünk belőle azt már azt hiszem kipréseltük.
Szabadsághősök forradalmárok
A lengyelekkel együtt meghatározó vonás volt ez országunk arculatán. Rákóczi híre Párizsban is visszhangzott (igaz jobbára csak ott) a szabadságharc fényei rövid ideig még bevilágították a már újra csendes és sötét Európát. 1956-ban azután újra szabadsághősökként robbantunk be a világ tudatába. Erre a képre és 1956 emlékére még ma is építhetünk. Elsősorban kint mert az egyébként nagyon is feledékeny világ ötvenhatot még nem felejtette el egészen. Itthon az elmúlt évek politikai gyűlölködéseinek viharában ötvenhat emléke is megzavarodott de kitisztulhat még s fontos elemévé válhat majd egy higgadt és méltóságteljes nemzeti tudatnak.
Az államalkotó nemzet
Fontos eleme volt ez is nemesi és nemzettudatunknak. Az egyetlen államalkotásra képes nemzet vagyunk a térségben: még a harmincas-negyvenes években is ezt tanították az iskolákban. Szent István az Anjou-k Mátyás Deákék: valóban államalkotók voltak. De végre már meg kellene hallanunk és értenünk azt is hogy a körülöttünk élő népek inkább államrombolóknak -- vagy nyugat felöl nézve izgága rebelliseknek -- tartottak minket. Jó lett volna fontos lett volna 1989-ben váltani. És azt mondani például hogy most már inkább Közép-Európa megalkotásában vállalunk szerepet. De ehhez sok jó gondolatra bátor kezdeményezésre és bölcsességre lett volna szükség. Új politikai elitünk e téren nem állta ki a próbát. Ma már sajnos szűkebbek a lehetőségek.
Nagy-Magyarország
Ez a nosztalgia még mindig része nemzeti önképünknek. Valahol mélyen sokak szívében. Igen hajdanában egy-két évig valóban három tenger mosta birodalmunk partjait. Ma az egyetlenke magyar tenger partjait mossuk mi. Bécsnek büszke vára valóban nyögte Mátyás bús hadát egy-két hónapig s mi nyögtük Bécs csillogó hatalmát két-három századig. 1867 és 1914 között valóban egy nagy birodalom részesei s társbirtokosai voltunk. Trianon után aztán egyszeriben kis országgá zsugorodtunk. De még hetven év elteltével sem igazán találtuk bele magunkat a kis ország szerepébe. Hangoskodtunk vagy inkább fejetlenül szaladgáltunk és szaladgálunk védelemért és támogatásért különféle nagyhatalmakhoz. Pillanatnyilag éppen a hatalmas NATO és a gazdag Európai Unió kapuján dörömbölünk idegesen.
Nem mondom hogy e stratégiának van igazi alternatívája. De úgy vélem hogy sokkal több energiát kellett volna s kellene arra fordítani hogy kis országként is igazán értékesek legyünk a világ számára. S hogy keressük az együttműködés és a szövetség lehetőségeit Európa más kis országaival. Miért nem váltunk az európai kis országok együttműködésének szószolóivá? Képtelenség lett volna? Vagy itt is a gondolat a kezdeményező szellem a bátorság hiányzott?
Mártírszerep
Kedvenc és leghaszontalanabb szerepünk a 16. század óta. Rajtunk tatár török járt; Rákóczi híres jelmondata sebektől vérző mártírként aposztrofálja a magyar nemzetet; az 1920-as és 30-as években plakátok képeslapok sokasága ábrázolta az országot keresztre feszített Krisztusként; s valljuk be szintén az ötvenes-hatvanas években is sokan éltük meg sorsunkat mártírként.
Sőt még ma is próbálkozunk. Panaszkodunk fűnek-fának és csodálkozunk hogy senki a füle botját se mozgatja. Sokat ártunk magunknak ezzel az avítt szereppel. Manapság nem a mártíroknak hanem a győzteseknek áll a világ. A panaszkodás életveszélyes. Problémából a probléma megoldásává kellene válnunk.
Kultúrnemzet
Minden európai nemzet annak tartja magát. Méltán mert minden nemzet briliáns teljesítményekkel dicsekedhet e téren. A mi teljesítményeink is kiemelkedek büszkék lehetünk rájuk. De nem föltétlenül jobbak - vagy rosszabbak - mint más nemzeteké például a szomszéd népeké akikkel folyton-folyvást vetélkedünk. Liszt és Bartók nagyszerű zenész volt de az volt Chopin és Dvorzsák is. Munkácsy és Csontváry remekül festett de Chagall vagy Kandinsky se volt kismiska. Irodalomban meg talán egy kicsit le is maradtunk legalábbis ami a világhírt illeti. Ha jól meggondolom Molnár Ferenc az egyetlen írónk akit világszerte ismernek a nem-irodalmárok is s nem tudom kit tudnánk híresség tekintetében Kafka és Capek Kundera és Hrabal mellé állítani hogy csak a cseheket említsem. Erre meg azt mondhatnám persze hogy nagy karmesterekben meg tudósokban viszont mi állunk jobban - és így folytathatjuk a babaruha-vitát egészen ad absurdum. Ahelyett hogy közösen mutatnánk fel értékeinket a világnak.
Különleges szerepek
Sok szereppel próbálkoztunk már. Voltunk már "kelet népe" mely az ősi Ázsiából hoz valami különleges üzenetet Európának; de az üzenetet útközben elfelejtettük vagy soha nem is tudtuk. Voltunk már vágyainkban Kert-Magyarország de a valóságban magyar ugar maradtunk. Voltunk már álmainkban Kelet-Európa Svájca csak éppen a kicsiségen kívül másban nem hasonlítottunk a modellre. Ajánlkoztunk "kompországnak" is Nyugat- és Kelet-Európa között csak éppen elfelejtettük hogy ennek érdekében tenni is kellene valamit. -- Mert ugyan segítettük-e kelet-európai szomszédainkat a románokat ukránokat bulgárokat szlovákokat közelebb kerülni Nyugat-Európához? Továbbadtuk-e a tudást amit nyugaton megszereztünk? Építettük-e az utakat vasutakat kelet s dél felé? Szívesen látjuk-e az onnan idelátogatókat? Kint lobog-e a román a szlovák a szerb a horvát az ukrán zászló szállodáinkon és fogadóinkon? Ismerjük-e történelmüket kultúrájukat? Hidkként feszülünk köztük és a nyugat között? Vagy akadályként tornyosulunk? (Csodálkozhatunk-e azon hogy mások nem Kert-Magyarországnak és Kelet-Európa Svájcának tituláltak minket hanem "dzsentri-" vagy "urambátyám-országnak" utolsó csatosnak cigányországnak gulyáskommunizmusnak nyomorúságos "legvidámabb barakknak"?)
Ki kell találni magunkat
Ahhoz hogy kedvező képet tudjunk sugározni magunkról és kedvezőbb fényben láthassuk magunkat előbb tudnunk kellene hogy mit akarunk kezdeni magunkkal milyen üzenetet akarunk sugározni magunkról a világnak. Más szóval: előbb ki kell találnunk magunkat. Ahogy más nemzetek kitalálták magukat történetük egyik vagy másik fordulóján.
Magyarországot is kitalálta volt Szent István és tanácsadói köre kitalálták Anjou királyaink megpróbálta kitalálni Széchenyi és a reformnemzedék kitalálták sorrendben utolsóként Deákék. Azóta? Elvetélt kísérletek és a kommunisták pusztító utópiája. 1990-ben pedig meggyőztük magunkat arról hogy nem kell sőt nem is szabad semmit sem kitalálni. Csak szorgalmasan másolgatnunk kell azt amit mások másutt már kitaláltak. És most csodálkozunk hogy a chicagói fogaskerék nem illik össze a frankfurtival meg a milánóival s hogy csikorog nyöszörög rángat az egész gépezet.
A kiválóság szigetei
Hogyan találhatnánk ki magunkat hogyan találhatnánk meg a helyünket a világban a világgazdaságban a világpolitikában? Nem szőhetünk grandiózus terveket. Viszonylag kevésre kell vállalkoznunk de azt a keveset kiválóan kell csinálnunk. Nem lehetünk elsők mindenben de a kiválóság szigetévé kell válnunk valamiben.
Nem szerezhetünk babérokat katonai téren. Nem válhatunk gazdasági nagyhatalommá de még közép-európai kistigrissé is csak nagy üggyel-bajjal tudnánk átvedleni. De mondhatnánk például azt magunknak és a világnak hogy kicsi és szegény ország vagyunk ugyan de a jogrend országa vagyunk példát mutatunk az egész világnak abból hogy az emberi és állampolgári jogokat hogyan lehet és kell tiszteletben tartani. -- Ehhez azonban előbb valóban a példás jogrend országává kellene válnunk. Ehhez is kell pénz de nem olyan tengernyi mint egy gazdasági csodához. De kell hozzá ész erő és szent akarat s ezek ugyanolyan hiánycikkek nálunk manapság mint a pénz.
Vagy mondhatnánk azt hogy kicsi és szegény ország vagyunk de a polgári tisztesség országa vagyunk. Felelősségteljes tisztességes autonóm polgárok országa. -- Ehhez azonban többek között példa kellene az ország vezetőinek üzlet-embereinek közéleti személyiségeinek példamutató tisztessége gyémánt-keménységű morálja tántoríthatatlan törvénytisztelete. Ezen a téren szégyenletes kudarcot vallott az új magyar vezető réteg. Legalábbis a társadalom szemében.
Mondhatnánk azt is hogy a nyitott társadalom országa vagyunk nyitottak vagyunk minden új eszmére örülünk a sokféleségnek nem félünk a mástól együtt tudunk élni egymással. Ehhez azonban nem elegendő Szent Istvánék vagy Deák Ferencék szép példájának emlegetése. Le kellene győznünk a belénkmaródott előítéleteket elfojtott gyűlöleteinket meg kellene tanulnunk emberszámba venni egymást. Ki tegye meg az első lépést?
Mondhatnánk azt is hogy kicsik és szegények vagyunk ugyan de a minőség országa vagyunk. Minden ami a mi kezünkből kerül ki kiváló minőségű. Ismerve áruinkat omladozó vakolatú városainkat lépésben döcögő vasútjainkat ezt ma még senki sem hinné el nekünk. De már vannak tükörpadlójú gyárcsarnokaink mindig is voltak takaros konyhakertjeink vannak már fehér overallban vagy orvosi köpenyben dolgozó szakmunkásaink. A minőség forradalma azonban még várat magára.
(Hadd említsek zárójelben egy triviális de idevágó példát. Az ország külföldi népszerűsítésének vannak már eredményei. De vannak még furcsa megbicsaklásai is. A Newsweek 1995. március 20-i számában például megjelent egy Magyarországot bemutató fizetett reklám Magyarország: Egy új horizont címmel. Éles kontrasztban e sokat ígérő címmel a cikk képanyaga hervasztó. Savanyú és bávatag menedzserportrék merengenek bele a semmibe; csak a MATÁV külföldi partnerei mosolyognak érthető módon. Iráni fundamentalistának álcázott pénzügyminiszter villogtatja ránk a szemét és bajszát. A magyar távközlést két hangyával hat delfinnel egy nyilván nem magyar műholddal és két értelmezhetetlen képpel reklámozzák. Nem tudni miért de Magyarország "szépségét vendégszeretetét és sokféleségét" egy ausztriai kolostor előtt horgonyzó osztrák hajó fényképével szemléltetik. S ráadásul még pechünkre a magyar anyagot megszakítva a középső két oldalon óriási kétoldalas Opel-hirdetés terpeszkedik rajta vicsorgó szárított dinoszaurusz fej. Lehet hogy az Opelnek ez jó reklám de nekünk semmiképpen sem az.)
Mondhatnánk vagy mondhattuk volna azt is hogy Közép-Kelet-Európa központja vagyunk. Európai színvonalú iskoláink nyitva vannak a térség valamennyi diákja előtt világszínvonalú korházaink kedvezményes áron fogadják a térség betegeit bankjaink mindenki másnál kedvezőbb feltételeket kínálnak a régió polgárainak vasutaink útjaink elröpítik őket Európába megannyi konferenciatermünk a térség problémáival foglalkozó eszmecseréktől hangos érdemes utazási irodáinkhoz biztosítóinkhoz nemzetközi ügyekben jártas ügyvédi irodáinkhoz fordulniuk és így tovább. Mondhatnánk mindezt ha 1989-ben elkezdtünk volna dolgozni ezen a nagy programon. De talán még ma sincs teljesen késő.
Mondhatnánk azt is hogy a tehetséges emberek országa vagyunk az új gondolatok országa vagy hogy Magyarország Európa laboratóriuma ahol új alkotószellemű megoldásokkal kísérleteznek kiváló szakemberek. Mondhatnánk de nem mondjuk. És nem serkentjük hanem újra és újra leforrázzuk az alkotókedvet.
Az ország arca
Nem a nullapontról kell indulnunk. Sok és komoly munka folyik egy-egy műhelyben. Minisztériumokban idegenforgalmi intézményekben az európai integrációt előkészítő munkacsoportokban. De ha jól látom hiányzik még a komoly elszánás a kormány részéről. Hiányzik a jól átgondolt ütőképes program. Hiányzik a műhelyek munkájának koordinálása. Hiányzik a pénz és legalább annyira a jó az új a hatásos gondolat. Hiányzik az a felismerés hogy nemcsak kifelé kell mutatnunk új arcot hanem befelé is: önképünket öntudatunkat is át kell alakítanunk pozitívabbra kell hangolnunk. Mert ha csúnyának látjuk magunkat a tükörben akkor csúnyának látnak majd minket azok is akik ránk néznek. Hiányzik az a felismerés hogy önképünknek és az ország arculatának az alakítása mindannyiunk közös ügye. Nem Csáki szalmája.
(1998)
