|
Kormányközi korrupcióellenes tanácskozás
Hágában
Globális fórum a korrupció leküzdéséért és a tisztesség megőrzéséért
címmel tartanak május 28. és 31. között magas szintű nemzetközi
konferenciát Hágában. Több mint 110 országból érkeznek miniszterelnökök
miniszterek és kutatók a holland fővárosba arra a rendezvényre
melynek az 1999 februárjában Washingtonban tartott I. korrupcióellenes
globális fórum volt az előzménye. Az első ilyen tanácskozásnak
Al Gore
az Egyesült Államok alelnöke volt a házigazdája
a mostani konferenciáé Albert Hendrik (Benk) Korthals
Hollandia
igazságügy-minisztere. A magyar kormányt Hende Csaba
az Igazságügy-minisztérium
politikai államtitkára képviseli.
A plenáris előadások mellett öt nagy témakörben folytatnak
műhelymunkát a globális fórumon résztvevő kutatók:
- Megvesztegethetetlenség és kormányzás
- Rendészet
- Vámügy
- Korrupció
átmenet és fejlődés
- A kormány és az üzleti szektor.
Magyar kutatók az első és a második témakört tárgyaló műhelyek
munkájában vesznek részt.
Az első
A megvesztegethetetlenség és kormányzás c. műhely
résztvevői három főbb kérdéskört vizsgálnak:
- melyek a demokratikus kormány integritásának társadalmi
és kulturális feltételei
- melyek a megvesztegethetetlen hatalomgyakorlás feltételei
- és miképp erősíthető és védhető meg az integritás a demokrácia
szolgálatában.
A műhely öt megközelítésben dolgozza fel ezt a kérdéskört.
Az integritást (a megvesztegethetetlenséget
a feddhetetlenséget)
a politikai finanszírozás
a rendőrség
a közigazgatás
a
kormányzás átláthatósága
valamint a demokrácia vonatkozásában
vizsgálják.
Magyar résztvevők a második és az ötödik szempont feldolgozásában
vesznek részt ennek a műhelynek a munkájában. A megvesztegethetetlenség
és a rendőrség kérdéséhez Kövér Ágnes egyetemi adjunktus
az OKRI főmunkatársa
a magyarországi Streetlaw Alapítvány
ügyvezető elnöke szól hozzá. A Demokrácia és a megvesztegethetetlenség
témának Bertók János
az OECD PUMA (Közigazgatás és
kormányzás) programjának munkatársa a raportőre. Ebben a szekcióban
vesz részt és tart előadást
Manchin Róbert
a Gallup Organization Kelet- és
Közép-Európai Régiójának igazgatója is.
A második
a Rendészet c. műhely munkájában is szót kap egy
magyar kutató: Csonka Péter
az Európa Tanács jogi
igazgatóságának munkatársa az anyagi jog témakörével foglalkozó
munkacsoportban.
A sajtó számára a plenáris ülések nyitottak
a munkacsoportok
műhelymunkájának idejére pedig több szakmai programot szerveznek
az újságíróknak: így vitát a média függetlensége és a korrupció
témakörében és előadást a korrupció mérésének módszertani
kérdéseiről.
A kutatók műhelymunkájának eredményeit a zárónap plenáris
ülései összegzik
és ugyanekkor kerül sor a konferencián résztvevő
miniszterek zárónyilatkozatának elfogadására is.

Kapcsolódó linkek:
II.
Globális fórum a korrupció leküzdéséért
Hága
2001. A konferencia
programja
http://www.gfcorruption.org/index1.htm
A
hágai konferencia dokumentumai
http://usinfo.state.gov/topical/econ/integrity/homepage.htm
- A megvesztegethetetlenség és kormányzás
c. műhelyben elhangzott előadások:
Robert
Manchin: Democracy - corruption. Is there a link?
http://monitor.gallup.hu/en/gsurveys/010605_HagueGF.html
Prof.
Jhungsoo Park
Republic of Korea
Univ. of Seoul: Integrity
in Korea
http://www.gallup.hu/Gallup/monitor/hirek/010615_hague-park.html
José Ocatavio Lopez Présa
Mexico
Director of Transparencia
Mexicana: Mexico. Democracy and Integrity
http://www.gallup.hu/Gallup/monitor/hirek/010615_hague-presa.html
Anton C. Zijderveld
Erasmus University
Rotterdam. The
Social and Cultural Conditions of Integrity
http://monitor.gallup.hu/en/conf/010614_hague-zijderveld.html
Közép-
és kelet-európai nemzetek korrupcióellenes konferenciája.
Bukarest
2000
http://usinfo.state.gov/topical/econ/integrity/buchar/homepage.htm
I.
Globális fórum a korrupció leküzdéséért
Washington
1999
http://usinfo.state.gov/topical/econ/integrity/homepage.htm#1999
Az
OECD közszféra programjának (PUMA) etikai tevékenysége a korrupció
ellen
http://www.oecd.org/puma/ethics/
|